GIN Professional Kiadó Kft, Gulyás István: Modern Könyvviteltan II. c. könyve. Alcím: Tévhitek, pongyolaság és ortodoxia - A hagyományos könyvviteltan bírálata; 2. bővített kiadás; 2010. december 10.

Kezdőlap!

Kedvenc!

Letöltés PDF-ben:

Gulyás István

MODERN KÖNYVVITELTAN

II.

Tévhitek, pongyolaság és ortodoxia

A hagyományos könyvviteltan

bírálata

2009-2010

2. bővített kiadás

Jelen könyvet, vagy annak részleteit a szerző és a kiadó engedélye nélkül bármilyen formátumban kereskedelmi forgalomba hozni tilos.

Kiadó: GIN Professional Kft; 1163. Budapest, Edit u. 15; mailto:gulyas@ginprofessional.hu

http://www.ginprofessional.hu

Gulyás István Modern könyvviteltan II. Tévhitek, pongyolaság és ortodoxia - A hagyományos könyvviteltan bírálata című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 3.0 Unported Licenc alatt van. Based on a work at www.ginprofessional.hu.
Permissions beyond the scope of this license may be available at www.ginprofessional.hu.

Gulyás István

2009-ben

(Született: 1948.10.17-én Budapesten)

Gulyás István

MODERN KÖNYVVITELTAN

II.

Tévhitek, pongyolaság és ortodoxia

A hagyományos könyvviteltan

bírálata

2009-2010

2. bővített kiadás

ISBN 978-615-5050-09-1

"Vannak olyan helyek, ahol a semmittevés is becsületesebb dolog,

mint a felületes munka. Ilyen hely például a tudomány, de különösen

az oktatás."

Gulyás István

TARTALOM

Előszó és ajánlás *

I. A tudományos terminus (fogalom) rendeltetése, képzésének és használatának követelményei. *

II. A hagyományos könyvviteltan vizsgálata és bírálata *

Előzetes definíciók *

1. Felhasznált mértékegységek, kvázimérés, számítás és minősítés a vagyonkönyvvitelben. *

1.1 Mérünk-e a vagyonkönyvvitelben? *

1.2 A mérés fogalma *

1.3 A számítás fogalma *

1.4 A számvitelben "kvázimérés" van, "klasszikus mérés" nincs. És a könyvvitelben? *

1.5 Bónusz: A mérés, a számítás és a minősítés különbsége. Minősítés a vagyonkönyvvitelben. *

1.6 A könyvvitelben regisztrált mértékegységek *

2. Milyen az eredmény, a hozam, a ráfordítás, a költség, illetve a bevétel és a kiadás fogalmak szabatos meghatározása? *

2.1 Az eredmény (M) *

2.2 A hozam (H) *

2.3 A költség illetve a ráfordítás (R) terminus azonos vagy két különböző dolgot jelölhet a könyvvitelben? *

2.4 A bevétel (B) és a kiadás (K) *

3. A költség eszköz, avagy forrás (tőke) természetű? *

4. A kettős könyvvitelnek mi adja a lényegét? *

5. A hibák felosztása, osztályozása csak az osztálykoherencia-adatok, avagy a tartozik-követel adatpáros hibás könyvelését feltételezve; e hibák okai és megnyilvánulásuk *

5.1 Az osztálykoherencia- avagy a 'tartozik-követel' adatpáros hibás könyvelésének következményei és kimutathatósága. *

5.2 Az inadekvát "ellenőr-automaták" elve. *

6. Milyenek a valódi dinamikus mérlegek? *

6.1 Az m "serpenyős" (m³ 2) valódi dinamikus vagyonmérleg *

6.2 A schmalenbachi ún. dinamikus mérleg és az m "serpenyős" (m³ 2) valódi dinamikus vagyonmérleg eltérő jellegzetességei *

7. Zárt rendszere-e a vagyonkönyvvitel? *

8. A könyvvitel története és irodalma 1945-től napjainkig *

9. A számlaelméletek története az ún. perszonális modelltől máig *

9.1 A kettős könyvvitel számlaelméletei *

9.2 Az egyszeres könyvvitel elmélete *

9.21 Kuntner Róbert egyszeres könyvviteli elmélete, avagy az "egyszeres strandpapucs" problematikája. *

9.22 Valóban egyszeres könyvvitel a manapság is használt úgynevezett egyszeres könyvvitel? *

10. A hagyományos könyvviteltan zsákutcában - a számlaelméletek halála *

10.1 Az elméletek halálának természete *

10.2 A számlaelméletek halálának okai *

10.3 A hagyományos könyvviteltan zsákutcába torkolló fejlődésének és ortodoxszá válásának oka *

1. Függelék *

1. A könyvviteli vagyonosztályozás *

1.1 A logikai és a vagyonkönyvviteli osztályozás összehasonlítása. *

1.2 A vagyonosztályokba tartozó individuumok száma és annak pozitív együtthatójú lineáris transzformáltja. *

2. A vagyonkönyvviteli osztályok és a hagyományos főkönyvi számlák közötti különbségek és azonosságok. *

3. Az absztrakt gazdasági esemény és típusai *

3.1 A gazdálkodóra jellemző gazdasági eseménytípusok szerepe és szerkezete *

3.2 Az eseménytipizálás elvei és módszerei *

3.21 A konkrét könyvviteli események szelekcióján alapuló tipizálás elve és módszere: *

3.22 Az absztrakt gazdasági eseménytípusok lehetséges halmazának folyamatos felépítése szelekcióval egybekötött tipizálással: *

3.23 Az absztrakt gazdasági eseménytípusok lehetséges halmaza felépítésének osztályozáson és szelekción alapuló tipizálási elve és módszere: *

3.3 Az absztrakt gazdasági események gazdálkodóspecifikusságának elve, és a szabványos gazdasági eseménytípus *

2. Függelék *

1. Példák a különféle absztrakt eseménytípusok interpretációjára kijelentő mondat formájában *

2. Példák a különféle absztrakt eseménytípusok interpretációjára eseménynévvel *

Irodalomjegyzék *

Tárgymutató *

Előszó és ajánlás

E könyvben szakirodalmi idézetek, valamint a forrásaik megjelölése és világos magyarázatok, illetve ahol az szükséges a problémát megvilágító példák alapján tisztázásra kerülnek olyan fontos, a hagyományos könyvviteltan magyar és külföldi szakirodalmában ellentmondóan vagy sehogyan sem tárgyalt kérdések, mint:

Milyen követelményeket kell teljesítenie a tudományos terminusnak (fogalomnak) általában és a könyvviteltanban is?

Mérünk-e a könyvvitelben vagy nem?

Milyen a hozam, a költség, a ráfordítás, a bevétel és a kiadás szabatos meghatározása?

Különbözik-e a költség és a ráfordítás fogalmak tartalma vagy nem? Ha igen, miért, s ha nem miért nem?

A költség eszköz vagy forrás (tőke) természetű?

Valóban dinamikus mérleg-e a schmalenbachi Dynamische Bilanz?

Zárt rendszer-e a kettős könyvvitel? S ha valami zárt e könyvvitelben, akkor mi az, milyen tekintetben és miért?

A kettős feljegyzés adja-e valóban a kettős könyvvitel lényegét?

Megbízható-e a å TF=å KF és az E=F "ellenőr-automata"?

Betölti-e egy komplett és így értelmesen használható könyvvitel szerepét az úgynevezett egyszeres könyvvitel? Egyáltalán: egyszeres-e az egyszeres könyvvitel?

Érdemben fejlődhet-e még a számlaelméletek alapján a kettős könyvvitel és tana?

E kérdések megválaszolása során néhány tévhitet eloszlatok, és mivel a hagyományos könyvviteltan általam lényegbevágónak és ezért figyelemre méltónak tartott hibáival, hiányosságaival foglalkozom, feltételezem, hogy a Kedves Olvasó rendelkezik legalább a könyvviteltan alapjainak ismeretével. Ezek figyelembevételével ajánlom e könyvet elsősorban

a könyvvitel tudományos kutatói, oktatói és tanulói,

a könyvvizsgálók és a mérlegképes könyvelők,

az adóhivatalnokok és állami számvevők,

az igazságügyi könyv- és adószakértők,

a számviteli jogalkotók, valamint

a gazdasági ügyek bírái, ügyészei és ügyvédei

számára.

Budapest, 2010-12-03

Gulyás István

I. A tudományos terminus (fogalom) rendeltetése, képzésének és használatának követelményei.

Mielőtt rátérnénk a hagyományos és a modern könyvviteltan alapvető fogalmainak ismertetésére, célszerű összefoglalni - a modern logika és a tudományelmélet ismereteire is támaszkodva - a tudományos terminus rendeltetésére, képzésére és használatára vonatkozó követelményeket. Két okból is: egyrészt mert ezen ismeretek a logika és a tudományelmélet művelőinek könyveiben szétszórva találhatók és többnyire az általában vett fogalomalkotásra vonatkoznak, nem kifejezetten a tudományos terminusra fókuszálnak, másrészt azért, mert a tudományos terminusra nézve a követelmények összefoglalva egy könyvben nem olvashatók sehol, viszont e könyvben ezen követelmények alkalmazására, összefoglalt ismeretére feltétlenül szükség lesz - ez a hagyományos könyvviteltan ma már erősen ortodox jellegéből (ennek részleteire később kitérünk) szükségképpen következik is.

Ezek után előrebocsátom, hogy felfogásom szerint a tudományos terminus (azaz a tudományos fogalom) egyik fontos rendeltetése a tudomány egzaktságának elősegítése, a másik a tudomány/az elmélet koherenciájának biztosítása.

Ennek érdekében először is a tudományos terminus felhasználásával, valamely tudomány vagy tudományág művelője, oktatója - tudománya tárgyalási univerzumában, adott nézőpontból vett - alapfogalom esetén ismertetés, különben definíció révén véglegesen és egyértelműen hozzárendel

egy szóhoz vagy egy értelmes szócsoporthoz, mint jelöléshez vagy másként: névhez, elnevezéshez,

egy, az előbbi (előbbiek) által ténylegesen jelölt, tág értelemben vett dolgot ^[1], mely lehet egy létező vagy gondolatbeli halmaz is, akár mindössze egyetlenegy eleme van (pl. 'Milka tehén'), akár sok (pl. 'patások').

Eme "ökölszabály" másként fogalmazva azt jelenti, hogy egy tudomány(ág)on vagy egy elméleten belül egy tudományos fogalom, illetve a jelölése, csakis egyetlenegy dolgot "fedhet", többet nem!

Mindez nem jelenti azt, hogy egy tudományos fogalomnak ne lehetne több ^[2] - természetesen más és más aspektusból vett -, mégis adekvát definíciója.

Például: a négyzet definiálható, mint egyenlő oldalú téglalap, vagy, mint derékszögű rombusz - a határátmenetekre is tekintettel. Vagy: a villanyborotva tekinthető testápolási cikknek, de elektromos készüléknek is.^[3] Mindazonáltal az ökölszabály ekkor is érvényben marad: a fogalom és jelölése mindannyiszor ugyanazt az egyetlen dolgot jelenti, csak más-más nézőpontból megközelítve a tényeket, illetve más-más megvilágításban interpretálva azt - mely nyilvánvalóan nem puszta öncél!

Másodszor: az egzaktság igénye megköveteli azt is, hogy az adott tudományban bevezetett terminusként felhasznált szó vagy értelmes szócsoport egyúttal találó ^[4] is legyen, illetve Hársing szavaival élve: kellő metaforikus erővel ^[5] bírjon az általa jelölt dologra nézve, azaz célszerűen és találóan utalnia kell a fogalom tartalmára, a definiensre ^[6].

Az előbbieknek megfelelő módon létrehozott terminust - rendeltetésének megfelelően - az adott tudomány

valamely elméletének egzakt és koherens (ellentmondásmentes) felépítésére,

érthető tárgyalására ^[7] és

tudományos problémái megoldásának ^[8] elősegítésére

használjuk.

Ha a tudományos terminus a rendeltetését, azaz az egzaktság megalapozását és a tudományon/elméleten belüli koherencia biztosítását nem töltené be, mert például nem "egyetlen dolgot" jelentene, vagy mert halmaz esetén a definiens tartalma szűkebb vagy tágabb halmazt jelezne, mint a terminus jelölte halmaz, akkor az elméletben koherenciazavar, alkalmazásával pedig káosz keletkezne - menthetetlenül. De ugyanúgy zavart okoz az értelmezésben az is, ha a terminus nem találó, nem frappáns, és ha nem rendelkezik kellő metaforikus erővel. Belátható, hogy nem találó és nem is frappáns például a 'szám' helyett a 'mennyiségjel', vagy például a 'szabad esés' helyett a 'zuhanás' alkalmazása.

Viszont igényünknek megfelelő terminusok: pl. növénytanban az 'ibolya', a 'jonatán alma', a 'bogyós gyümölcsűek', fizikában pl. az 'erő', a 'szabad esés', matematikában pl. a 'szám', a 'természetes szám', a 'pozitív valós gyök', vagy a filozófiában pl. az 'anyag', a 'tudományos világnézet', az 'Isten', a közgazdaságtanban pl. a 'tőke', a 'szabad piaci verseny', illetve a könyvviteltanban pl. a 'vagyon', az 'adósság', a 'leltár' vagy mondjuk a 'kontírozási összefüggés'.

Természetesen annak - mint jeleztük - elvben nincs semmi akadálya, hogy például a közgazdaságtan 'tőke' jelőletű fogalmát a 'pénzt szülő pénz', vagy mondjuk a 'gazdálkodás egyik forrása' logikai szinonimákat jelölő szavakkal is - minthogy ezek tartalmilag megközelítőleg ekvivalensek - a tárgyalás változatos stílusának biztosítása végett "megnevezzük", azonban az első megnevezés nyilván rövidebb, tömörebb és találóbb is, és még metafórikusabb is az utóbbiaknál a terminusképzésre. Ugyanakkor, hacsak lehet, kerülni kell adott fogalom logikai szinonimáinak párhuzamos használatát és folyamatos váltogatását - elsősorban didaktikai okokból - a könnyebb érthetőség kedvéért. (Ez utóbbi követelményt sajnos e könyvben sem lehet maradéktalanul megvalósítani, mert a könyvviteltanban eddig meggyökeresedett szinonimákat muszáj változatlanul "életben tartani" - a modern és a hagyományos könyvviteltan közötti kapcsolat, a fogalmak beazonosíthatóságának biztosítása végett.)

Összefoglalva a tudományos terminus (fogalom) rendeltetésével, képzésével és használatával kapcsolatos alapvető követelményeket, a következőknek maradéktalanul teljesülnie kell, hogy a tudomány - ideértve a könyvviteltant, mint tudományt is - egzaktságát és koherenciáját a terminusok használata valóban elősegítse:

Egy tudományos terminus (fogalom) és a jelölésére szolgáló szó vagy kifejezés - egy tudományon, tudományágon vagy egy elméleten belül - csakis egyetlenegy (tág értelemben vett) dolgot ^[9] jelölhet ("fedhet"), többet nem (!), mely dolog lehet egy létező vagy gondolatbeli halmaz is, akár mindössze egyetlenegy eleme van (pl. 'Milka tehén'), akár sok (pl. 'patások'). (Ezért a homonimák alkalmazása terminusként kizárt!) Ezt alapfogalom esetén a terminus jelentésének szabatos ismertetésével, különben pedig korrekt definíciójával biztosítani kell. (Pl. a 'tehén' szó, mint terminus, egymaga nyilvánvalóan nem teljesítheti e követelményt pl. 'a borját szoptató nőivarú szarvasmarha' és 'az anyanyúl' együttes jelölésére nézve - noha mindkettő anyaállat.)

Ha a terminus egy halmazt jelöl, akkor alapfogalom esetén az ismertetése, különben a definiense se nem szűkítheti se nem bővítheti a terminus által jelölt halmazt. (Pl. a 'patás' szó, mint terminus, nem teljesítheti e követelményt pl. egyedül a szarvasmarha jelölésére nézve, tekintve, hogy pl. a ló, a zebra, a szamár, a szarvasmarha, a bölény, a rinocérosz, a teve, a víziló, a kecske, a disznó, a birka, a zsiráf, az okapi, a jávorszarvas, a szarvas, a tapír, az antilop és a gazella is patás állat. Ezek mindegyikére nézve viszont - patás vagy patások alakban - természetesen megfelelő terminus.)

A terminus találó ^[10], frappáns és metaforikus erővel ^[11] bíró kell legyen az általa jelölt dologra nézve, másképp: célszerűen és találóan utalnia kell a fogalom tartalmára, azaz a definiensre ^[12]. (Pl. a fizikában az 'erő' szó helyett az 'ütés', mint terminus, nem megfelelő a találó és a fogalom pontos tartalmára utalás két kritérium tekintetében.)

A terminus ismertetése vagy definíciója (definiense) logikai értelemben szabályos és egzakt (azaz világos megfogalmazású, szabatos, pontos és egyértelmű) kell legyen. (Pl. a 'négyzet' következő definíciója nem egzakt: 'négy egyenlő oldallal határolt derékszögű alakzat', mert az 'oldallal határolt' kifejezésről nem tudni, hogy egyenes, avagy valamilyen görbe oldalakat jelöl, az 'alakzat' szóról sem tudni, hogy síkbeli avagy térbeli, azaz e definiens nem egyértelmű. Ellenben a 'négy egyenlő és egyenes oldalú derékszögű egysíkbeli alakzat' definiens egzakt a négyzetre nézve.)

A terminusnak pontosan illeszkednie kell a tudomány(ág)on/elméleten belüli terminusok hierarchikus rendszerébe (az előző magyarázza a következőt, vagy az előzőt magyarázza a következő), azaz ismertetése vagy definíciója nem tartalmazhat az érintett tudomány(ág)on/elméleten belül ismeretlen vagy definiálatlan fogalmat.

A terminus nyelvi és logikai szempontból is ekvivalens (azonos tartalmú) szinonimáit csak a legszükségesebb esetben és csak az előző ismeretekkel való kapcsolat megteremtése érdekében szabad használni, különben nem.

És ismét figyelmeztetünk: Ha egy terminusra nézve akár csak egyetlen e felsorolt 6 kritérium közül nem teljesül, akkor az adott terminus nem alkalmas tudományos terminusként való használatra, azaz az ilyen terminus nem tudományos terminus.

II. A hagyományos könyvviteltan vizsgálata és bírálata
Előzetes definíciók

Elöljáróban néhány nyomban felhasználásra kerülő, modern könyvviteltanbeli fogalom meghatározását ismertetem. A vagyonosztályok és a hagyományos kettős könyvvitelbeli számlák összefüggéséről további részletesebb ismertetés található a könyv végén az 1. Függelékben. Ezen ismereteket nem szükséges megtanulni, hanem csak figyelmesen elolvasni és megérteni.

Lássuk tehát a definíciókat:

Az { O₁,O₂,..,O_n}=¦ (O,R_e)=O_C függvény által kifejezett műveletet, amely a nem üres O halmaz elemei között érvényes R_e ekvivalenciareláció szerint kölcsönösen egyértelműen egymáshoz rendeli az (O,R_e) párt és az O halmaz O_i (i=1,2,...,n) diszjunkt ^[13] részhalmazait, valamint az O_C függvény kimenetét osztályozásnak,^[14] míg az O-t és annak minden R_e szerinti O_i részhalmazát ekvivalenciaosztálynak, ill. röviden csak osztálynak nevezem. O-ra és az O_i-kre nézve teljesülnek a következő állítások: (1) O_iÇO_j=Ø, ahol i,j=1,2,...,n és i¹ j; (2) O_1ÈO_2È...È O_n=O; (3) az O halmaz két eleme akkor és csak akkor eleme ugyanazon O_i osztálynak, ha ekvivalens egymással az R_e szerint. Az R_e ekvivalenciarelációt osztályozási aspektusnak fogom nevezni.

Ha egy osztályt nem osztunk fel diszjunkt részekre, akkor végső, míg minden tovább osztott osztályát közbülső osztálynak nevezzük. Az eredeti, még fel nem osztott halmaz neve abszolút, míg a közbülső osztályé egyben relatív alaposztály.

Valamely osztályozás osztályain értelmezett mértékfüggvény (pl. mint az osztály elemeinek mennyisége, pénzbeli vagy más értéke, stb.) értékét, ha alap- vagy közbülső (relatív alap) osztályhoz tartozik, főösszegnek, ha végső osztályhoz tartozik, részösszegnek nevezzük.

Osztályozási rendszer alatt egy adott t. időpontban (t=1,2,...) létező alaposztály és/vagy ezt az alaposztályt a (0;t] időszakban eredményező változások egy vagy több osztályozása és ezek osztályai, valamint az ezen osztályokhoz tartozó fő- és részösszegek összességét értem.

A vagyonosztályozás ^[15] olyan osztályozás melynek abszolút alaposztálya azonos a vagyontárgyak halmazával egy adott t. időpontban (t=1,2,...), vagy azonos egy adott (0;t] időszakban bekövetkezett vagyonváltozások halmazával.

Valamely gazdasági esemény adatszerkezete alatt egy rendezett adat-n-est vagy a következő formulával képviselt n elemű (n³ 4) sorvektort értek:

Bizonylatolt gazdasági esemény az esemény megtörténtét ^[16] igazoló okirat, a bizonylat rendezett véges adatsora, azaz adat-n-ese vagy n elemű (n³ 5) adatvektora. Az ilyen adatvektor szerkezetét mutatja a következő formula:

A gazdasági esemény koordinátái alatt a hagyományos kettős könyvvitelben egy, a szokásos tartozik-követel vagy a nő-csökken sorrend szerint rendezett adat-2-est (adat-párost) vagy egy 2 elemű sorvektort, míg az N-szeres vagy N aspektusú (N³ 3) könyvvitelben ^[17] olyan adat-n-est vagy n elemű sorvektort (n³ 2) értek, melynek első két eleme az előbbiek szerinti adat-pár, míg a 3. elemtől kezdve minden további eleme a vagyonosztályozási rendszer eszköz és forrás osztályozáson kívüli osztályozásainak sorrendje szerint rendezett - nem számítva ide az idő szerinti osztályozás adatát, mert azt az esemény kelte eleve megadja. Ez az adat-n-es vagy n elemű (adat)sorvektor (n³ 2) az elemei révén megmutatja, hogy egy gazdasági esemény bekövetkezése kapcsán az osztályozási rendszerben mely végső osztályok részösszege (vagy a hagyományos kettős könyvvitelben az eszköz- és/vagy forrásszámlák közül mely számlákhoz tartozó egyenleg) változik meg és hogyan: nő avagy csökken.^[18]

Értelmes (másképp: reális) az olyan eseménykoordináta-n-es vagy n elemű sorvektor (n³ 2), amely a lehetséges események valamelyikének bekövetkezése kapcsán, az osztályozási (a hagyományos kettős könyvvitelben a számla-) rendszerben azokat és csakis azokat a végső vagyonosztályokat (a hagyományos kettős könyvvitelben azokat a számlákat) jelöli meg - maradéktalanul -, amelyeknek az esemény jellege és tartalma szerint meg kell változzon a részösszegűk (hagyományos kettős könyvvitelben a számlaegyenlegük).

Könyvviteli eseménynek nevezem a bizonylatolt valódi vagy nem valódi ^[19] gazdasági esemény könyvvitelben feljegyzett adatvektorát, mely kiegészült a gazdasági esemény koordinátáival. Az ilyen adatvektor szerkezetét mutatja a következő formula:

Absztrakt gazdasági eseménynek fogom nevezni azt az egy elemű sorvektort, (vagy másképp: adat-1-est), amely - a bizonylatolt gazdasági esemény, vagy a könyvviteli esemény minden más adattípusától elvonatkoztatva - mindössze csak az a₃ adattípust ["esemény neve (leírása)"] tartalmazza.

Szabványos gazdasági eseménynek nevezem az olyan absztrakt gazdasági eseményt, amelyet, mint eseménynevet, egy adott gazdálkodó könyvvitelében a neki megfelelő konkrét könyvviteli esemény szabatos "megnevezésére" [azok a₃ adattípusa helyett] kötelező használni. A szabványos gazdasági eseményeket az absztrakt gazdasági eseményekből tipizálással ^[20] képezzük úgy, hogy egyedei formálisan is (azaz: az esemény neve vagy leírása szavait és azok sorrendjét tekintve) és tartalmilag is (azaz: az esemény neve vagy leírása szavainak jelentését tekintve) mind különböznek egymástól és értelmes (másképp: reális) az eseménykoordináta-n-esük.

Statikus osztálynak nevezem az olyan osztályt, amely elemként a (0;t] időintervallum valamely p. (p≤t és p,t=1,2,..) időpontjában az alaposztály e részében bennlévő vagy abból a p. időpontban vagy előbb elveszett elem(eke)t tartalmaz vagy tartalmazhatna az osztályozási aspektus szerint. Az ilyen vagyonosztályokat eredményező osztályozás neve statikus osztályozás, mely mindig egy p. időpontra vonatkozik.

Dinamikus osztálynak vagy másképp a (V) változások osztályának nevezem azt az osztályt, amely az (r;t] időintervallumba (0≤r<t és r,t egész szám) eső valamelyik időpillanatban az alaposztályba (ill. annak egy adott részébe) be- és/vagy további elem(ek)ként onnan kikerült eleme(eke)t (elemadagokat) tartalmaz, avagy az osztályozási aspektus szerint tartalmazhatna. Az ilyen vagyonosztályokra vezető osztályozás neve dinamikus osztályozás, mely mindig az elem(ek) [elemadag(ok)] alaposztályba való be- és/vagy kikerülése, másképp: a változások (az alaposztály elemösszességének, vagy részének növekedése és/vagy csökkenése), azaz az események kronológiája szerint alakul.

Komplex vagy összetett dinamikus osztályozás alatt azt a dinamikus osztályozást értjük, amelyben az elemeket, az időaspektus mellett, más aspektus szerint is osztályozzuk. Ha például A₁ aspektus szerint is osztályozunk, akkor A₁-jellegű, ha A₂ aspektus szerint is osztályozunk, akkor A₂-jellegű összetett dinamikus osztályozásról beszélünk.

Transzformált (rész- és főösszegű) osztályozásoknak nevezem azokat az osztályozásokat, amelyek csak az azonos osztályukhoz rendelt egy vagy több részösszegükben és a főösszegben, valamint ezek egynemű mértékegységében, de legalább a mértékegységükben - valamely transzformáció szerint - különböznek, másban nem.

Kumulált ^[21] részösszegű vagy kumulatív dinamikus osztályozás ^[22] az olyan transzformált (fő- és részösszegű) dinamikus osztályozás, melynek minden n-edik osztályához (n=1,2,..,M) rendelt részösszege egyenlő az első n osztály kumuláció nélküli részösszegeinek összegével. Következésképp a főösszege az M-edik időaspektusú osztályhoz tartozó kumulált részösszeggel - s nem az első M kumulált részösszeg összegével - azonos.

Attribútum ^[23] osztályozásnak nevezem a tisztán időaspektusú, valamint a tisztán statikus attribútum-aspektusú osztályozásokat, továbbá bármely idő-attribútum-aspektusú komplex dinamikus osztályozást - főösszege és részösszegei akár transzformáltak, akár nem. Eme osztályozás attribútum-osztályokat eredményez. Minden más osztályozást opcionálisnak nevezek.

Mérlegnek nevezzük azt az osztályozási rendszert, mely az alaposztály két különböző attribútum-aspektusú statikus osztályozását vagy az előbbiek mellett még az alaposztály dinamikus osztályozását is, avagy az idő-attribútum-aspektusú osztályozások mindegyikét (is) tartalmazza. A csak statikus osztályozásokból álló mérleget statikus, a csak dinamikus osztályozásokból állót dinamikus, a többit vegyes, azaz dinamikus és statikus mérlegnek nevezzük.

A mérlegbeli osztályozások főösszegeit mérlegfőösszegeknek, a végső osztályok részösszegeit mérlegrészösszegeknek nevezzük.

Kielégítően informatív valamely osztályozási rendszer, ha legalább az alaposztály statikus attribútum-aspektusú osztályozásait és a tiszta időaspektusú dinamikus osztályozását, vagy ha az összes idő-attribútum-aspektusú komplex dinamikus osztályozásait tartalmazza.

Zártnak nevezem az osztályozási rendszert az alaposztályában lehetséges változásokat hozó eseményekre nézve akkor és csak akkor, ha e lehetséges események bármelyikének bekövetkezésekor vannak az osztályozási rendszerben az esemény jellegének megfelelő olyan részösszegek, amelyek az esemény előtti állapotukhoz képest, az esemény tartalmának megfelelően, megváltoznak.

Egy osztályozási rendszert komplettnek nevezek, ha az kielégítően informatív és zárt az alaposztályában lehetséges változásokat hozó eseményekre nézve.

N-aspektusú, avagy explicit N-szeres (N³ 3) osztályozási rendszer alatt azt az osztályozási rendszert értem, amely adott időpontban legalább az alaposztály tiszta dinamikus (azaz idő-aspektusú), valamint a statikus attribútum-aspektusú osztályozásait együtt tartalmazza.

Implicit időaspektusú, vagy röviden implicit N-szeres (N³ 2) osztályozási rendszer alatt azt az osztályozási rendszert értem, amely egy meghatározott időpontban adott alaposztálynak legalább az idő-attribútum aspektusú komplex dinamikus vagyonosztályozásait mind együtt tartalmazza.

N "serpenyős", vagy másképp: N-szeres (N³ 2) modern mérlegnek nevezem az implicite N-szeres (N³ 2) vagy explicite N-szeres (N³ 3) osztályozási rendszert.

Vagyonmérlegnek nevezzük azt a mérleget, amely két vagy több különböző, de legalább statikus eszköz- és forrás vagy dinamikus idő- valamint statikus eszköz- és forrás vagy idő-eszköz- és idő-forrás aspektusú vagyonosztályozást tartalmaz.

Klasszikus (vagy másképp: hagyományos) vagyonmérlegnek nevezzük a vagyon statikus, csak eszköz- és forrás vagyonosztályozású, pénzértékben kifejezett rész- és főösszegű mérlegét.

A gazdálkodó anyagi helyzete alatt bruttó- és nettó vagyona ^[24], valamint adóssága/idegen vagyona adott időpontbeli nagyságát, továbbá osztályai és részösszegei szerinti szerkezetét értjük.

Kielégítően informatívnak nevezem a vagyonosztályozási rendszert, ha az a gazdálkodó adott időpontbeli anyagi helyzetét és legalább bruttóvagyonának ezen időpontig tartó időbeli változásait időaspektusú vagyonosztályozása révén mutatja.

Gazdálkodóra jellemző vagy másképp: gazdálkodóspecifikus gazdasági események ^[25] alatt adott gazdálkodó vagy gazdálkodótípus gazdasági tevékenysége (gazdálkodása), valamint gazdasági és/vagy társadalmi-természeti környezete hatására gazdaságában bekövetkezett gazdasági eseménytípusok összességét értem.

Zártnak nevezem a gazdálkodóspecifikus gazdasági eseményekre nézve a gazdálkodó vagyonosztályozási rendszerét akkor és csak akkor, ha a gazdálkodóspecifikus gazdasági események bármelyikének bekövetkezésekor vannak a vagyonosztályozási rendszerben az esemény jellegének megfelelő olyan részösszegek, amelyek az esemény előtti állapotukhoz képest, az esemény tartalmának megfelelően, megváltoznak.

Egy vagyonosztályozási rendszert komplettnek nevezek, ha az kielégítően informatív és zárt a gazdálkodóspecifikus gazdasági eseményekre nézve.

E definíciók ismeretében térjünk tehát a tárgyra!

1. Felhasznált mértékegységek, kvázimérés, számítás és minősítés a vagyonkönyvvitelben.

1.1 Mérünk-e a vagyonkönyvvitelben?

A leltározás kérdésköréhez szorosan hozzátartozik a könyvvitelben használatos mértékegységek témaköre, és - ami e témának ellentmondani látszik - az a kérdés is, hogy a szó hagyományos értelmében, mérünk-e egyáltalán a vagyonkönyvvitelben vagy sem.

Ez utóbbi kérdés azért igényel választ, mert a hazai és a külföldi könyvviteli szakirodalom egy része, minden érdemi indoklás nélkül, azt állítja, vagy legalábbis sugallja ^[26]: mérünk a könyvvitelben, a másik része viszont nemes egyszerűséggel hallgat e témáról. Egyik sem méltányos eljárás, ezért - egyrészt mert a könyvvitel egzakt és koherens tudományának megteremtése a célunk, másrészt didaktikai megfontolásokból - a tisztánlátás elősegítése érdekében meg kell vizsgálnunk e problémakört.

Nota bene! A leltározáskor elvégzett mérés nem könyvviteli művelet - noha eredményét a könyvvitel felhasználja.

Most pedig a tényleges vizsgálódásunk előtt, e könyv I. pontjában leírt és összefoglalt témára, a tudományos fogalommal szembeni követelményekre, a tudományos fogalom rendeltetésének, képzésének és használatának követelményeire emlékeztem a Kedves Olvasót.

A tudományos fogalommal szembeni követelmények fényében sajnálatos tény, hogy mind a műszaki-gazdasági szakirodalomban, mind a különböző szakmai szótárakban, enciklopédiákban, és a Magyar Értelmező Kézi Szótárban is, enyhén fogalmazva, nem igazán felel meg a 'mérés' és a 'számítás' szavak által jelölt fogalmak definíciója a tudományos terminussal szemben támasztható követelményeknek. Megtartva ezért a terminus rendeltetésére, megalkotására és használatára vonatkozó követelményeket - alapállásom szerint - feltétlenül karakteres különbséget kell tennünk a 'mérés' és a 'számítás' szavak által jelölt fogalmak között, noha mindkettő esetén a fogalom által lefedett folyamat végeredménye számmal kifejezett tulajdonságnagyság vagy intenzitásmérték, azaz valaminek a számszerűsítése.

Ámde ahhoz, hogy a kérdésünkre - mérünk-e a könyvvitelben? - helyes választ adhassunk először is a kérdést pontosítani kell. A kérdés így korrekt: Mérünk-e a könyvvitelben vagy csak számítást végzünk? Ekkor viszont a helyes válaszhoz meg kell határoznunk mind a mérés mind a számítás fogalmát.

Először a mérés fogalmát adjuk meg.

1.2 A mérés fogalma

Számszerűsíthető, azaz mérhető tulajdonságnagysága dolgoknak például a hossza, súlya, térfogata, jelenségek időtartama, élek, lapok szögeltérése, vagy pl. a Föld mágneses északi pólusának iránya. De ilyen számszerűsíthető, azaz mérhető tulajdonságnagyság például objektumok, folyamatok sebessége, valamint ilyen az áramerősség, a feszültség, a nyomás, a fény- vagy a sugárzásintenzitás és a hőmennyiség is. És még sorolhatnánk a példákat.

Az eddig magunk elé tűzött tudományos fogalomalkotási célokat alapul véve, a mérés definícióját - az előbbi példákra is tekintettel - a következőképpen adhatjuk meg:

A mérés olyan irányított folyamat, melyben egy objektíve létező dolog ^[27] valamely tulajdonságának nagyságát a folyamat eszközének a dolog mérendő tulajdonságát tekintve azonos vagy más jellegű, de a mérendő tulajdonsággal függvénykapcsolatban álló tulajdonságnagyságát véve egységül, annak többszöröseként vagy tört részeként, számmal kifejezni törekszünk ^[28].

A mérés - mint a definícióból kiderül - lehet közvetlen vagy közvetett aszerint, hogy a dolog tulajdonsága és a mérőeszköz tulajdonsága azonos, avagy nem, és hogy melyikük tulajdonságának nagysága képezi a mérés közvetlen tárgyát.

Eszerint: A közvetlen mérés olyan mérés, amikor a dolog és a mérőeszköz tulajdonsága azonos jellegű és a dolog tulajdonságának nagysága a mérés közvetlen tárgya.

Az előbbihez képest a közvetett mérés olyan mérés, amikor nem a dolog, hanem a mérőeszköz valamely tulajdonságának nagysága a mérés közvetlen tárgya, és ez a tulajdonság nem azonos jellegű a dolog tulajdonságával, ámde nagyságaik egymással, ismert függvény szerint állnak kapcsolatban.

Méréskor tehát dolgok, jelenségek számunkra érdekes, gyakran közvetlenül is érzékelhető, de mindenképp kvantifikálható jellemzőit, mérőeszközt használva - közvetlen vagy közvetett módon - számszerűsítjük.

Közvetlen mérésnél egyszerű mércét használunk. Ilyen mérce például a mérőrúd, a mérősúly, az űrmérték, a homokóra és a napóra, valamint a szögmérő és az iránytű.

Közvetett mérés esetén komplex mérőeszközzel dolgozunk. Ilyen például a rugós erőmérő, a pillanatnyi-sebességmérő (pl.: kilométeróra), az áramerősség-, a feszültség-, a nyomásmérő, a fény- vagy sugárzásmérő, és a hőmérő. Például a hagyományos higanyos vagy alkoholos hőmérővel, közvetetten mérjük valamely test hőmérsékletét. Mégpedig úgy, hogy a test és a hőmérő (a mérőeszköz) hőmérsékletkülönbségét a hőmérőben lévő higany vagy alkohol hőtágulására vezetjük vissza, azaz a hőmérsékletmérést közvetetten, a hossz (a hőtágulás hosszának) mérésével valósítjuk meg, ahol egységhosszokat egységhőmennyiségeknek feleltettünk meg. Ez utóbbi a már definícióban említett függvénykapcsolat.

1.3 A számítás fogalma

A számítás fogalmát mondjuk a következőképpen definiálhatjuk - a méréshez képest:

A számítás olyan irányított folyamat, amelyben valamely (tágan értelmezett) dolog^[29] számszerűsíthető tulajdonságának nagyságát, a dologra vagy a dolog és más dolgok számszerűsíthető tulajdonságára és/vagy ezek viszonyára, valamint a számszerűsítés lehető módszerére vonatkozó ismeretek birtokában, logikai műveletekkel és/vagy (logikai) segédeszköz (manapság: kalkulátor, számítógép, stb.) felhasználásával, számmal kifejezni törekszünk ^[30].

Tény ugyan, hogy a méréskor számolunk is - ti. leszámláljuk/leszámláltatjuk, hogy a mérce hányszor van meg a mérendő tulajdonság nagyságában - ámde mindig csak a mérendő tulajdonság és a mérce tulajdonságának összehasonlítása, azaz a szűk és fizikai értelemben vett "összemérést" követően és annak kapcsán.

A számítás végzésekor/végeztetésekor viszont - szemben a méréssel - a számszerűsítéshez, soha nem kell ^[31] mérőeszköz! Például: a két szám szorzatának kiszámításához használt abakusz, logarléc, számológép vagy PC nem mérőeszköz, hanem a számítást - a logikus emberi gondolkodást helyettesítő (valójában azt megtestesítő) - könnyítő segédeszköz! Sőt számítás elvégzéséhez a számszerűsítendő tulajdonságnagyságú dologra vagy a tulajdonságnagyságának érzékelésére sincs szükség, hanem csak az eredmény meghatározásához szükséges megfelelő adatokra, ismeretekre.

Botor dolog lenne azt a feladatot adni valakinek, hogy mérje meg 9 négyzetgyökét, vagy, hogy számítsa ki (pláne ha van mérlege) egy zsák burgonya súlyát. Evidens, hogy 9 négyzetgyökét kiszámítjuk, a zsák krumpli súlyát pedig a mérleggel egyszerűen megmérjük.

Nézetem szerint, míg a világ világ, a mérés fogalmát határozottan és egyértelműen meg kell különböztetnünk a számításétól. Ennek egyaránt vannak praktikus és tudományos, valamint elvi-módszertani és tradicionális okai (pl. az ember több ezer éve mér, amikor arra van szüksége, és számít, amikor az a célravezető)!

1.4 A számvitelben "kvázimérés" van, "klasszikus mérés" nincs. És a könyvvitelben?

E kis - elmaradhatatlan - kitérő után, visszatérve eredeti témánkhoz, leszögezhetjük:

Jól jegyezzük meg! A könyvvitelben feljegyezzük az időpont, a javak és áraik természetes mértékegységeit és mérőszámait, de konkrétan nem mérünk semmit sem. A könyvvitel, a gazdaság információs alrendszerének egyik részrendszerében lezajló gazdálkodási folyamatok egyike. Mint ilyen, a gazdaság más alrendszereiben pl. a számvitelben végzett mérések (pl. a leltár) eredményeként előállott információt hordozó adatokat kap a gazdaságról, azt logikai műveletek (pl.: osztályozás, csoportosítás, osztálybasorolás) és számítások^[32] elvégzésével feldolgozza, átalakítja, majd az így átalakított információt küldi meg adatok, kimutatások (pl. mérleg, eredménykimutatás, stb.) formájában az irányító-ellenőrző alrendszernek. Az irányító-ellenőrző alrendszer számára ezek a könyvviteli eredményadatok (pl. az üzleti eredmény vagy pl. a bruttóvagyon mutatószámának értéke) kvázi mérési eredménynek tekinthetők, ám e szintetikus mutatók számértékét, nyilvánvalóan az alapbizonylatok adatainak összeadásával,majd egyenlegek képzésével a könyvviteli alrendszerben csak kiszámították és nem méréssel határozták meg.

Mindezekre tekintettel viszont szükségesnek mutatkozik a méréssel, illetve a számítással kapcsolatos két új fogalom bevezetése. Az egyiket a 'kvázimérés' szóval javaslom jelölni, míg a hagyományos mérést, amikor megkülönböztetésükre szükség van, a 'klasszikus mérés' szavakkal jelölnénk.

Ezek után tehát a kvázimérés fogalma alatt - a klasszikus méréssel ellentétben - olyan irányított folyamatot értünk, amelyben a mérés logikai műveletekkel és/vagy számítással kombinálódik akként, hogy a mért adatok felhasználásával, megfelelő logikai műveleteket és/vagy számítást (számításokat) elvégezve kapunk számszerű adatot (adatokat) valamely objektíve létező dolog, jelenség tulajdonságának - amúgy méréssel, legalábbis elvben igazolható - nagyságáról, intenzitásáról.

Kvázimérést alkalmaztak például az ókorban is. Az ókori geométer, ha meg akarta ismerni egy piramis objektíve egyébként létező magasságát, akkor - lévén, hogy a piramis belsejébe, a képzeletbeli magasságvonalhoz, nem lehet behatolni, és GPS rendszerrel sem rendelkezett - csak pl. a piramis alap- és oldalélét mérhette meg, míg a piramis magasságát, a mért adatok, valamint némi logikai analízis, következtetés, szintézis és ennek nyomán a Pythagoras-tétel felhasználásával, csak (közelítőleg) kiszámíthatta. A számítás pedig - mint tudjuk - nem azonos a méréssel, következésképp a könyvviteli összeadások és kivonások, alapján nyert adatok sem mérések adatai.

Ám az ókori geométer a mérés, a logika és a számítás megfelelő kombinálásával voltaképpen kvázimérést hajtott végre, melynek eredményét ma pl. a GPS rendszerben is, könnyedén méréssel igazolni lehet. De kvázimérés volt a XX. században a Merkur bolygó pályaadatainak az einsteini általános relativitáselméleten alapuló pontosabb meghatározása is. Ugyanígy kvázimérés, s nem klasszikus mérés eredményének tekinthetjük a könyvviteli kimutatásokban (pl. a főkönyvi kivonatban, eredménykimutatásban, nyitó mérlegben, időközi és/vagy eseti mérlegben, zárómérlegben, a beszámoló mérlegében, stb.) szereplő összesített adatokat is. (A mérés a számviteli és/vagy a műszaki-üzleti alrendszerekben történik, s a kapott adatokkal elvégzik a számításokat a könyvviteli alrendszerben. Így jön létre pl. a mérlegbeli adatok halmaza egy kvázimérési folyamat végeredményeként. De ez nem klasszikus mérés!)

Összefoglalva: A könyvviteli alrendszerben a bizonylatok egyes adatait (pl. az időpont-, a mennyiség-, az áradatokat) tekintve tehát mérések eredményeként kapott adatokat használnak - azokat feldolgozzák, átalakítják (zömmel különféleképpen csoportosítva összesítik, és egyenlegüket képezik) -, de a klasszikus értelemben, nem mérnek! Ezt fontos hangsúlyoznunk, mert mint e téma elején jeleztük, a könyvviteli szakirodalomban és oktatásban, vagy egyáltalán nem tisztázzák e kérdést, vagy az itt kifejtettekkel ellentétes tényt állítanak, illetve sugallnak. Ez pedig akadálya mind az egzakt könyvviteli tudomány megalkotásának, mind a korrekt és jól érthető oktatásának. E kitérőre ezért múlhatatlanul szükség volt.

1.5 Bónusz: A mérés, a számítás és a minősítés különbsége. Minősítés a vagyonkönyvvitelben.

Bónusz (aki az előző részt tűrte, az kap egy jutalomtémát is J ):

Akad olyan nézet, amely szerint az is mérés, ha az esküdtek szavazatukkal valakit bűnösnek, s nem ártatlannak nyilvánítanak. Vagy: ha a borszakértő egy adott borról megállapítja, hogy az jóízű, s nem rosszízű, stb.

Szerintem az ilyen típusú megállapítások - habár például a '0' és '1' számokkal e tulajdonságok megléte vagy hiánya számszerűsíthető (pl.: bűnös=1, nem bűnös=0; vagy jóízű=1, nem jóízű=0) - nem tartoznak sem a mérés, sem a számítás fogalomkörébe.

Voltaképpen a 'bűnös' és a 'jóízű' szó által jelölt fogalom fedte tulajdonság "nagysága" nem, csak a léte vagy nemléte kvantifikálható. Következésképpen az ilyen megállapítást eredményező irányított folyamattípusokat - találóan és per definiendem - minősítésnek nevezhetjük, de mérésnek vagy számításnak nem.

Már csak azért sem lehet a mérés és a minősítés között egyenlőségjelet tenni, mert az ilyen jellegű, mint például a bűnös és a jóízű fogalmak által hordozott tulajdonságok objektivitásával eleve baj van. Erről árulkodtak azok a történelemből jól ismert esetek, amikor ártatlan emberről megállapították az esküdtek, hogy gyilkos, s emiatt a hatóságok kivégezték, míg más esetben a sorozatgyilkosról, hogy ártatlan, s e végzetes "mérés" után - furcsamód - a sorozatgyilkosságok folytatódtak. Az is bizonyos, hogy egy náthás borszakértő, akinek e betegsége miatt baj van épp a szaglásával is és az ízlelésével is, képtelen lenne a borok illatát-ízét helyesen "mérni", valójában minősíteni. (Ja, és tudjuk: ízlések és pofonok különbözők J , hogyan lehetne akkor különböző mércékkel helyesen mérni, "közös mércére hozás" nélkül.)

A minősítéskor valamely - tág értelemben vett - dolgot az épp vizsgált tulajdonságának léte vagy nemléte alapján voltaképpen osztályba sorolunk ^[33].

A vagyonkönyvviteli gyakorlatban a minősítés eszközével konkrétan és érdemben akkor élünk, amikor például megállapítjuk valamely gazdasági eseményről, hogy az mely eseménytípusnak felel meg jellege szerint, vagy másképp fogalmazva, hogy az adott esemény megfelel-e egy adott gazdasági eseménytípusnak, avagy sem - ez is osztálybasorolás. Minősítünk akkor is, amikor egy vagyonelemről állapítjuk meg azt, hogy melyik vagyonosztályba ^[34] sorolandó, következésképpen melyekbe nem. [Lásd ezek részletes leírását a szabványos gazdasági események, valamint az osztálykoherencia, illetve a könyvviteli derivált (hagyományos elnevezéssel kontírozási összefüggés) témaköröket taglaló Modern könyvviteltan című 435. oldalas ^[35] "első könyv"-emben, valamint a Modern könyvviteltan IV. című és Kontírozási vagy osztálykoherencia-kalkulus ^[36] alcímű könyvemben.]

A vagyonkönyvvitelben tehát számítást és minősítést végzünk, azonban mérést egyáltalán nem.

1.6 A könyvvitelben regisztrált mértékegységek

A könyvvitelben felhasznált mértékegységek közül itt és most csak a könyvviteli kronológiát biztosító időmértékegységeket említjük meg. A többi - az anyagi javak, az árak és értékek mértékegysége - ugyanis közismert.

Nota bene! A könyvvitelben, az események bekövetkezésének meghatározásakor, idő alatt valamely t. időpontot (t=1,2,...), míg az események könyvvitelbeli rögzítésekor rövidebb-hosszabb (t-1;t] időintervallumot is értünk. Az időintervallumok hagyományosan alkalmazott egységei: a nap, a dekád, a hónap, a negyedév, az év.

Ha e_i (i=1,2,...k) jelöl valamely bekövetkezett eseményt és t (t=1,2,...M) annak az egészszámmal megjelölt időintervallumnak a végpontját melyben az e_i esemény bekövetkezett, akkor az e_i(t) függvény, mint hozzárendelés, az e_i eseményt az időtengely mentén egyértelműen a t-hez tartozó időintervallumban helyezi el, és jól mutatja azt is, hogy a t. időponttal végződő időintervallumban egy vagy több esemény [e₁(t), e₂(t),...,e_k(t)] is bekövetkezhet.

A gazdasági események könyvvitelben hagyományosan alkalmazott időmértékegysége a nap (formátuma: év.hónap.nap). Tőzsdére vitt cég esetében indokolt lehet a nap mellett az óra mértékegység használata is. Ennek a formátuma: év.hónap.nap.óra.

Az időkvantumra vonatkozó mértékegységek jellemző formátumai tehát a következők:

Alapbizonylatokon:

év.hónap.nap, esetleg

év.hónap.nap.óra.

Összesítő kimutatásokhoz, bizonylatokhoz például:

év.hónap.nap.óra;

év.hónap.nap;

év.hónap;

év.negyedév;

év.

Megemlítem még, hogy az "első könyvem" első részének III. fejezet 1.1 pontjában (a 154. oldalon) egy új, i-vel jelölt és "individuum"-nak nevezett ^[37] mértékegységet is bevezetek, de ennek főleg a modern könyvviteli elmélet megalkotásában van szerepe.

2. Milyen az eredmény, a hozam, a ráfordítás, a költség, illetve a bevétel és a kiadás fogalmak szabatos meghatározása?

A történelmi újkor utolsó harmadában - az ipari forradalom hatására is - jelentősen fejlődött a gyáripar, a kereskedelem, a szolgáltatás a nyugat-európai országokban. Megerősödött a konkurenciaharc, s ez, az árak leszorítása miatt, előtérbe helyezte a termelési (szolgáltatási) költségek gazdálkodási eredményre gyakorolt hatása feljegyzésére és megfigyelésére irányuló igények kielégítésének szükségletét. Ezért fordult tehát az üzemgazdaságtan és a könyvviteltan szakembereinek figyelme a gazdálkodási eredmény, a hozam, valamint a költség, a ráfordítás, a bevétel és kiadás fogalmak könyvviteli értelmezése, meghatározása felé, továbbá az eredmény-, hozam-, költség-, ráfordítás-, bevétel- és kiadástípusú gazdasági események könyvviteli elszámolásának szisztematizált, számlarendszerű megalapozására.^[38] E fogalmak, a gazdálkodás terén ma is aktuálisak, ezért a következőkben ezek vizsgálatával foglalkozunk.

2.1 Az eredmény (M)

Elsőként a gazdálkodás eredményének fogalmát határozzuk meg:

(D_M).: A gazdálkodás eredménye (röviden: az eredmény) [M(D t)] az adott időszak (D t) záró saját tőkéjének az a része, amely az adott időszak összes hozamának [H(D t)³ 0] és összes ráfordításának [R(D t)£ 0] algebrai összege. Képlettel:

(D_MF) M(D t)=H(D t)+R(D t),

ahol H(D t)³ 0, az adott időszakban (D t) elért összes hozam, R(D t)£ 0 pedig az összes ráfordítás. (Nyilván a H(D t)=0, illetve az R(D t)=0 a nincs hozam, illetve a nincs ráfordítás esete.)

Az eredmény lehet nyereség ^[39], ha az adott időszakbeli hozam meghaladja a ráfordítás abszolútértékét [H(D t)> |R(D t)|]; és lehet veszteség ^[40], ha a fordítottja az igaz [|R(D t)|>H(D t)].

A továbbiakban, ha előfordul, hogy a D t-től való függés jelzését egyszerűsítésként elhagyjuk, akkor is mindig fennálló összefüggésnek kell tekintenünk.

Jegyezzük meg! E könyvben (a modern könyvviteltanban) a nyereséget, a veszteséget, a bevételt és a kiadást alapfogalomnak tekintjük, következésképpen tartalmukat - a könyvviteli szakmában mindenképp - ismertnek tételezzük fel, s ezért, valamint a végtelen definíciósor elkerülése érdekében nem definiáljuk. Viszont, a nem szakmabeliek számára az így kieső információt elegendő és példákat is említő ismertetéssel pótoljuk.

Az eredmény előbbi meghatározásából következik, hogy szükségünk van még a hozam és a ráfordítás fogalmak jelentésének ismeretére is. Ezek a következők:

2.2 A hozam (H)

A hagyományos könyvvitel szakirodalmában és tankönyveiben a gazdálkodás könyvviteltani értelemben vett hozamát, vagy röviden: a hozamot ^[41] (jelölje: H), sokféleképpen definiálták már. A közös ezekben az, hogy rendszerint szűkek és/vagy homályosak, és gyakran még ellentmondásosak is.

Lássunk erre egy példát Baricz és Róth egyetemi tankönyvéből. (E definíció jele - nomen est omen - legyen: D_H,BR)

Tehát a könyvviteltan könyvük 108. oldalának 2. bekezdésében olvasható definíció D_H,BR: "A hozam egy időszak tevékenységének a piacon realizált (vagy realizálható) ellenértéke."^[42]

Most eltekintve itt attól, hogy a hozam e definiense az "egy időszak tevékenységének a piacon realizált (vagy realizálható) ellenértéke" fordulat szűkké teszi e terminust a szerzők könyve 110. és 111. oldalán is adott hozamhalmaz eleminek összességéhez képest [mert e fogalomból e definiens kizár mindent, ami nem "egy időszak tevékenységének a piacon realizált (vagy realizálható) ellenértéke", azaz pl. a kapott bírságot, kötbért, késedelmi kamatot, kamatjellegű bevételeket, kapott osztalékot, stb.], minek következtében e definíció a szerzőpár könyvében tudományos terminus képzésre és használatára alkalmatlanná teszi a 'hozam' szót, most mégis először a következőket kell említsük: E meghatározás definiensében ["egy időszak tevékenységének a piacon realizált (vagy realizálható) ellenértéke"] több homályos fogalom is szerepel. Még akkor is, ha föltételezzük, hogy egyes szavak közgazdasági értelemben vett jelentését - pl. 'időszak', 'piacon', 'realizált', 'realizálható', 'ellenértéke' - a végzett közgazdászok ismerik. Homályos fogalmak az idézett mondat kontextusában például: a 'tevékenységének', illetve az 'időszak tevékenységének', a 'tevékenységének...ellenértéke' szavakkal jelölt fogalmak. A homályt növeli Baricz és Róth könyvének e definíciót követő második mondata, miszerint "sokféle hozam... fogalom" van. E bonyodalmat eloszlatandó a szerzők bevezetnek egyszerre mindjárt három hozam-fogalmat: a H₁, H₂ és H₃ jelzetűt. Ekkor

H₁ alatt azt értik, hogy: "hozam... a kibocsátott - értékesített, realizált - termékek és teljesítmények ellenértéke",

H₂ alatt azt értik, hogy: "hozam... a kibocsátott termékek és teljesítmények pénzügyileg is realizált - befolyt - ellenértéke",

H₃ alatt pedig azt értik, hogy: "hozam... a létrehozott termékek és teljesítmények ellenértéke".

A H₁ és H₂ meghatározásából kiderül, hogy az eredeti D_H,BR definícióban homályos még a 'realizált' szóval jelzett fogalom intenziója (jelentése) is, a korábbiakon kívül. Sőt! A D_H,BR definíció helyébe lépőkben további homályos fogalmakat találunk. Ilyenek például az 'értékesített', a 'kibocsátott', a 'létrehozott' szavak által jelölt fogalmak egymáshoz képest is. Ha ugyanis ami "kibocsátott" és "pénzügyileg is realizált", azaz: egy közönséges földi halandó szerint eladott, voltaképpen értékesített (H₂), akkor nem tudni, csak találgatni lehet, hogy a H₁-beli definícióban miként értendő az "értékesített" fogalom.

Egy másik kérdés: ami "kibocsátott" (H₂), az nem "létrehozott" (H₃)?

A szerzők szükségét érezvén eddigi hozam-definícióik továbbmagyarázásának (ez már több, mint gyanús!), tankönyvük 110. oldalának 2. bekezdésében leszögezik a következőket:

(1.) "A bevétel mindig a kibocsátáshoz (értékesítéshez) kapcsolódó fogalom és nem tévesztendő össze a pénzbevétellel."

(2.) "A pénzbevétel valóságos pénzmozgást (pénzbeérkezést) jelent,"

(3.) "a bevétel viszont a kibocsátott naturáliáknak az ellenértékét jelenti, függetlenül attól, hogy a pénz befolyt-e vagy sem."

Mármost, az (1.)-(3.) mondat alapján felmerülnek a következő kérdések:

a) Hogyan folyhat be a 'bevétel' pénzben akár a (3.) mondat szerint, ha egyszer az (1.) jelű szerint a bevétel nem lehet pénzbevétel??!

b) Ha eladtuk egy darab termékünket készpénzért, akkor az érte kapott "pénzbevétel (pénzbeérkezés)" összegében az (1.) és a (2.) mondat szerint nem keletkezett bevételünk, azaz hozamunk, merthogy a "bevétel... nem tévesztendő össze a pénzbevétellel"?? Vagy a (3.) mondat szerint netán mégis??

c) És, ha a (3.) mondat szerint "a bevétel ... a kibocsátott naturáliáknak az ellenértékét jelenti", akkor a szolgáltatások ellenértéke, vagy a kapott bírság, kötbér, késedelmi kamat és kártérítés nem bevétel és nem is hozam??

d) Baricz és Róth könyvének 42.12 pontjában a hozamokat már, mint a 'bevételek összessége' leírás intenzióját (jelentését) taglalják. Ámde, ha a hozamok megkülönböztetés nélkül azonosak a "bevételek összességével", akkor hozamnak kell tekinteni az (1.)-(3.) mondatbeli instrukciójukkal szemben mégis azt a bankból felvett pénzösszeget is, amely a házipénztár bevétele lett??!

e) Az (1.) jelű mondatban még azt hangsúlyozták, hogy a hozam, mint "bevétel mindig a kibocsátáshoz (értékesítéshez) kapcsolódó fogalom...", majd az "egyéb bevételek"-ről - mint a hozamok egy fajtájának elemeiről - állítják, hogy azok "nem vehetők figyelembe az értékesítés árbevételének fogalomkörében,...". Miért, ha egyszer Baricz és Róth szerint ezek is hozamok??

Ide vágó példaként hozzák többek között a "szokásos mértéket meg nem haladó" kapott bírságot, kötbért, késedelmi kamatot. A 'bírságot', 'kötbért', 'késedelmi kamatot' értjük, de miként kell érteni a 'szokásos mértéket meg nem haladó' leírást? Ez, szlenggel élve, eléggé homályos "gumifogalom"-nak tűnik.

És: hogy kerülhet Baricz és Róth könyvviteltanának 111. oldalán a hozamok közé a kapott bírság, kötbér, késedelmi kamat, ha egyszer Baricz és Róth szerint a "bevétel mindig a kibocsátáshoz (értékesítéshez) kapcsolódó fogalom...", ám a kapott bírság, kötbér, késedelmi kamat viszont nem az értékesítéshez kapcsolódó fogalom, ámde mégis bevétel Baricz és Róth szerint is??!

Ez a probléma még csak bonyolódik a szerzők által a "rendkívüli bevételek"-re felhozott hozam-példák miatt. Ezek: az eseti jellegű, a "szokásos mértéket meghaladó" kapott bírság, kötbér, késedelmi kamat. Mindezek még egy laikusnak is vaskos ellentmondásnak tűnnek. Nem beszélve arról: hogyan egyeztethetők össze a rendkívüli "bírság", "kötbér" és "késedelmi kamat", mint hozam-alosztály tagjai, a Baricz és Róth kiinduló definíciójában (D_H,BR) szereplő "tevékenységének...ellenértéke" fogalommal. Ekkor zavarunk már nőttön-nő, mint vasorrú bába zavara a mágneses viharban.J

Ámde további elemzés nélkül is belátható, hogy Baricz és Róth hozam-fogalmai és azok definíciói nem felelnek meg a tudományos fogalom képzésére és használatára vonatkozó - könyvem 9-10. oldalán az I. pontban felsorolt - 1.-6. követelmények egyikének sem. Ezt, egybevetéssel, bárki ellenőrizheti. Ezért most innen elmenekülünk.J

Mi a hozam fogalmára - ismervén a Baricz és Róth által is feltehetően érzékelt bonyolult helyzetet: miszerint egy elnevezéssel (ti. a 'hozam' elnevezéssel) rövidítendő bizonyos inhomogén bevételfajták olyan halmaza, melyből ráadásként az oda nem tartozó bevételfajták kizárandók - más definíciót adunk. Tehát a meghatározásnál figyelembe vesszük, hogy egyrészt: a "hozam" terminus a könyvvitelben a 'bevételek' szó által jelölt halmaz egy diszjunkt részhalmazát kell jelölje. Másrészt, azt, hogy a definíciónk nem korlátozódhat csak a vállalati körre, minthogy bármilyen gazdálkodóra érvényes könyvelési elveket tárgyalunk korábbi célkitűzésünknek megfelelően. Továbbá: figyelembe kell vegyük azt a könyvünk elején megfogalmazott célkitűzésünket, hogy a könyvvitelt tanuló érettségizettek és/vagy más szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezők is megértsék amit közlünk, s ne csak a már könyvviteli tanulmányaikat befejezett és gyakorlott "bennfentesek", a közgazdasági-könyvviteli szakismeretek és szleng birtokosai, és végül azt is, hogy definíciónk, könyvünk tárgyalási univerzumában - a modern N-szeres (N³ 3) vagyonkönyvvitel elméleti alapjai témakörében - szabatos és érvényes tudományos definíció kell legyen.

Mindezek alapján következzék tehát a hozam meghatározása:

(D_H,GI).: Hozam alatt a sajátvagyont - illetve azon belül a gazdálkodás nyereségét ^[43] - növelő bármely, vissza nem térítendő pénzbevétel, kapott áru és/vagy szolgáltatás, avagy elismert követelés, illetve adósságelengedés értendő.

E meghatározás definiensében, azok számára, akik az előszóban előre jelzett követelmény szerint a hagyományos könyvviteltan felsorolt alapvető fogalmait ismerik, s e könyvet eddig elolvasták és a benne foglaltakat megértették-megjegyezték, nincs ismeretlen, vagy homályos jelentésű szó, kifejezés, vagy jelölés. Szokatlan lehet viszont a "vissza nem térítendő" megszorítást tartalmazó fordulat. Ez azonban rögtön ismerőssé lesz, ha arra gondolunk, hogy például a gazdálkodás (vevő, illetve megrendelő által elismert) árbevétele, vagy a kamatbevétel, vagy a bírság, a kötbér, a kártérítés bevétele, mind mástól folyik be a gazdálkodóhoz, azaz: idegen forrásból származik, ám vissza nem térítendő, azaz véglegesen gyarapítja a gazdálkodó vagyonát. (Ha még nem folyt be valamely bevétel az előbbiek közül, de elismert, mint követelés, akkor elvben, jogi eszközökkel kikényszeríthető a teljesítése - a fizetésképtelenné vált adós esetét leszámítva, amikoris a hozam utólag helyesbítendő.)

A definícióból következik, hogy e hozam fogalmából

a) egyfelől kizárt, hogy az ne a vagyon gyarapodását jelentő bevétel legyen,

b) másfelől kizárt, hogy a vagyongyarapodást okozó bevétel sajátforrásból származzon,

c) továbbá kizárt az is, hogy a vagyongyarapodást okozó bevétel ugyan idegenforrásból származó, de visszatérítendő legyen, vagyis: hogy, mint hitel adósságot vonjon maga után,

d) ugyanakkor a fogalom definíciója - a Baricz-Róth-féle definícióval (D_H,BR) szemben - megengedi, hogy a vagyongyarapodást okozó bevétel ne legyen kötelezően valaminek az ellenértéke, ellentétele, és

e) megengedi, hogy a vagyongyarapodást jelentő bevételezés bármilyen formában és jogcímen megtörténhessen, ha az, az előbbi feltételeknek (a.-d.) is megfelel.

Néhány példa hozamfajtákra:

Hozam a termékértékesítés, vagy szolgáltatás árbevétele (mely készpénzünket vagy követelésünket szaporítja, vagy áruval, esetleg szolgáltatással "fizetnek" érte - barter). Hozam még például a banktól, vagy más személytől kapott kamatbevétel, az elért árfolyamnyereség, továbbá az egyéb rendes és rendkívüli, sajátvagyon-gyarapodást jelentő idegen forrású és vissza nem térítendő bevételek és/vagy az ilyen bevételre szóló követelések összege.

A b) pont szerint csak az idegen forrásból származó sajátvagyon-gyarapodás lehet hozam, míg például a vagyoni betét, vagy a jegyzett töke átadása, emelése, valamint az előbbieken kívüli végleges tőkejuttatások (legyenek ezek pénzben, vagy természetben - apport), és az előző időszak(ok)ban képzett tartalék-felhasználás, egyike sem az - ezt a definiens a fogalom terjedelméből kategorikusan és félreérthetetlenül kizárja.

A visszatérítendő, adósságot keletkeztető, az idegentőkét gyarapító bevételek, mint például a pénz- és áruhitelből, kölcsönből származó bevételek, továbbá a hatóságnak továbbítandó adóbevételek szintén nem tartoznak a hozam kategóriába - ezeket a definiens ugyancsak kizárja a fogalom terjedelméből (ld. c) pont)!

Másrészt viszont a hozam fogalom terjedelmébe beleférnek mind a készpénzben, vagy pl. áruval, szolgáltatással (barterben) kiegyenlített, mind az elismert követelést keletkeztető árbevételek, az adósság elengedése miatti vagyongyarapodás, a pénzügyi műveletek bevételei (kamat, árfolyamnyereség, stb.), s minden egyéb - már korábban említett rendes és rendkívüli - bevétel, még az olyan, definíciónknak megfelelő bevételfajta is, amely jelenleg nem is létezik, de a jövőben esetleg bevezetésre kerül (d) és e) pont), ha a definíensnek megfelel.

Jegyezzük meg! Nem feltétele egy bevétel hozam voltának, hogy ellentételezése legyen. Egy bevétel hozam akkor is, ha előzőleg, semmiféle ellentételezés, vagy annak vállalása (termék- vagy szolgáltatás-eladás) a gazdálkodó részéről más felé nem történt. Így például mástól származó, ellentétel nélküli és vissza nem fizetendő bevétel, azaz hozam az állami, vagy önkormányzati támogatás, a kapott pénz- vagy természetbeni ajándék és adomány, stb. Ezzel többek között a nonprofit szervezetek jellemző bevételeit is, ahogy az természetes, a hozamok között találjuk.

A bevételekkel kapcsolatban feltétlenül fel kell hívnunk a figyelmet a nem hozamjellegű bevételekre. A hozamként nem értelmezhető bevételek osztályába tartoznak például az alábbi bevételfajták:

- a már említett, tőkebetétek bevételei (alapítói, jegyzett, tartaléktőkeként szolgáló bevételek, és a tőkeemelések célját szolgáló bevételek),

- a hitelből, kölcsönből származó bevételek,

- a visszafizetett előlegek (pl. elszámolás-. bér-, stb. előlegek) bevételezése,

- az ún. "tiszta" pénzmozgások bevételei (pénz bevételezése a bankszámlára a "házi" pénztárból, vagy fordítva, stb.).

Fontos tehát megjegyezni! A bevételek osztálya két, (diszjunkt) alosztályra bontható: hozamot, avagy másképp: nyereséget okozó és nem okozó bevételek osztályára.

A hozamot még célszerűen két diszjunkt részre (osztályra) oszthatjuk: egyrészt a (0,t] időintervallum (t=1,2,...,M) halmozott hozamára, másrészt a (t-1,t] időintervallumban keletkező és az intervallum t. záró időpontjához rendelhető folyóidőszaki hozamra.

(D_FH,GI) Folyóidőszaki hozam alatt - egy másik érvényes megközelítésben - az utolsó és az előző mérlegbeli (halmozott) hozam különbségét értjük.

Mindezek után lássuk még a folyóidőszaki hozam (H) "viselkedését" egy egyszerű matematikai modellben:

Nézzük a Modern könyvviteltan első könyvében (2.c) formulával jelzett bruttóvagyon definíciós egyenletét: V_BR=V_S+V_I>0. E vagyon-, vagy tőkeosztályok (t₁,t₂] jobbról zárt időintervallumba eső (D t= t₂-t₁) időszaknak megfelelő nyitóértékeit jelölje: ,,. Ekkor a (2.c) formula így írható:

(2.c1) =+.

Abból a tényből, hogy a folyóidőszaki hozam mindig egy adott időszakra (a folyóidőszakra) vonatkozik, folyik, hogy: Ha van hozam az adott időszakban - legyen ez a (t₁,t₂] időintervallumba eső (D t=t₂-t₁) időszak -, akkor a H=H(t) hozam az időszak elején nulla értékű kell legyen [H(t₁)=0], míg az időszak végén a hozam pozitív racionális szám [H(t₂)>0]. Ezért a hozam időszak elejei nyitóértéke tehát nulla [=H(t₁)=0], az időszak végi záró értéke pedig =D H(t)=H(t₂)-H(t₁)=H(t₂)>0. Emiatt a (2.c1) időszak elejei nyitómérleg (hisz E=) így is írható:

(2.c1') =++, ahol =H(t₁)=0.

Mivel azonban =0, ezért

(2.c1'') =+, mint előbb.

Gyarapodjon most a vagyon, a (t₁,t₂] időszak alatt összesen x>0 hozamértékkel, ekkor - e változást lekönyvelve - kapjuk:

(2.c2) +x=+x+, ahol x>0.

E (2.c2) alakból is már jól látható, ami a hozam definíciójából is következik: a hozam nem származhat sem a meglévő saját-, sem a meglévő idegentökéből, sőt: minthogy x hozam, ezért a nyitó és , s ezek bármely része sem növekedhet x értékével (x¹ D és x¹ D ), s voltaképpen mivel x hozam, így idegen forrásból származó, de nem visszatérítendő vagyongyarapodás.

Az időszak végén (t=t₂) zárjuk le könyvelésünket. Jelölje =+x a bruttóvagyon időszak végi záró értékét, mely a nyitóérték és a hozam (vagy sajátvagyon-gyarapodás) összege. Jelölje továbbá =, minthogy feltevésünk szerint az időszakban nem változott, valamint jelölje =H(t₂)=x>0 a hozam záró értékét, mint azt már fentebb jeleztük. E jelölésekkel a (2.c2) formula a következő alakú lesz:

(2.c3) =++, ahol =x>0.

Mivel a (t₁,t₂] időszak alatt - e példában - ráfordítás nem merült fel ezért a (2.c3) alak már a zárómérleget mutatja, és a záró hozam azonos a mérleg szerinti eredménnyel: M=, és minthogy =x>0, ezért M=, mint eredmény, egyben bruttó, vagy adózatlan nyereség.

Kényelmi okból és a szemléltethetőség érdekében feltesszük, hogy e nyereség éppen adómentes - ez a lényegen nem változtat semmit -, továbbá felhasználjuk a következő jelölést: =+. A zárómérleg behelyettesítés után a következő lesz (ne feledjük: E=):

(2.c3') =+>0, mely a felső indextől el-

tekintve ekvivalens a (2.c), a (2.c1) és (2.c3) alakkal.

A (2.c3) formulából folyik:

- a hozam önmagában nézve, mind logikai, mind gazdasági értelemben szinonimája a nyereségnek,

- a ráfordítás pedig - az eredmény definícióját is figyelembe véve - a vesztesség szinonimája.

E tényeknek három következménye van:

A (2.c3)-ból következik az eredmény (M) egy másik definíciója:

(D_E2).: Egy adott időszak (D t) gazdálkodási eredménye [röviden: eredménye - M(D t)] alatt az adott időszak záró saját tőkéjének (vagy záró saját forrásának) azt a részét értjük, amely az adott időszak összes bruttó (adóval nem csökkentett) nyereségének [NY(D t)>0] és összes veszteségének [VE(D t)<0] algebrai összege. Képlettel:

(D_E21) M(D t)=NY(D t)+VE(D t).

A (2.c3)-ból következik a folyóidőszaki hozam egy másik, de az előzővel logikailag ekvivalens definíciója is:

(D_FH2,GI).: Folyóidőszaki hozam [H(D t)] alatt a gazdálkodónál a folyóidőszakban (D t) bruttó (azaz: teljes, vagy adózatlan) nyereséget [NY(D t)] eredményező, bármilyen formában (készpénzben, halasztott fizetésként követelésre, stb.) jelentkező bevételt (B>0) vagy (barterként, adósság elengedéseként, stb.) elmaradó kiadást (-K>0) kell érteni.

Nem meglepő, hogy olyan bevétel, amely nem okoz a gazdálkodónak a fenti értelemben vett nyereséget, az nem lehet hozam! Erre ugyanazok hozhatók fel példaként, mint a másik definíció esetében.

A (2.c3)-ból - az eredmény definícióját is figyelembe véve - következik a ráfordítás egy szabatos definíciója is, melyet a következő 2.3 pontban ismertetünk.

Megjegyzés:

A német könyvviteltanban a "GuV-konto" ("Gewinn- und Verlustkonto"="nyereség- és veszteségszámla") egyenlege felel meg a (D_E21) egyenletnek ^[44], ráadásul már több mint 100 éve, azaz legalább 1890, tehát Schä r első könyve ^[45] óta.

2.3 A költség illetve a ráfordítás (R) terminus azonos vagy két különböző dolgot jelölhet a könyvvitelben?

Sajnos a hagyományos könyvvitel és tana szakirodalmában, enyhén szólva is, nem igazán felel meg a 'költség' és a 'ráfordítás' szavak által jelölt fogalmak definíciója a tudományos terminus rendeltetésével, képzésével és használatával szemben támasztható, az I. pontban részletezett követelményeknek. Pedig nagy ezen a téren a zűrzavar, s már eléggé régóta, amint ezt például Dr. Urfi Péter az "Egy kollektív tudathasadás története (A mezőgazdasági üzemtan és számvitel kategóriáinak ellentmondásos fejlődése)"^[46] című értekezésében - történetileg az utolsó mintegy száz évet átfogva és a magyar autentikus szakirodalmi forrásokat is megjelölve - bemutatja.

Urfi kifejti: "A hozam, a ráfordítás, a költség olyan szavak, amelyek naponta többször is kicsúsznak a szánkon; megszoktuk őket, s mint gyakran látott régi ismerősökkel szokás, nem kérdezzük meg minden találkozáskor: "mi is vagy te valójában?" A kérdés azonban e fogalmak esetében igencsak helyénvaló lenne, hiszen mindhárom szó két gyökeresen eltérő tartalmat hordoz egyszerre és ennek megfelelően két különböző kategóriarendszerben értelmezhető: az üzemgazdasági elemzések fogalomrendszerében és a hatályos számviteli szabályok és kategóriák szerint. A két fogalomrendszerben külön-külön általában nem okoz konfliktusokat e szakkifejezések következetes használata. Gyakran előfordul azonban a "tudathasadásos megoldás" is, amely pl. egy "üzemgazdasági-típusú" definíció és egy "számviteli-típusú" alkalmazás nyilvánvaló ellentmondásában jelenik meg."

Urfi e megállapításaival egyetértve, kiegészítem azt azzal, hogy feltétlenül tisztáznunk kell a 'költség' és a 'ráfordítás' szavak által jelölt fogalmak tartalmát - az üzemgazdaságtantól teljesen függetlenül - a könyvviteltan és a könyvviteli gyakorlat esetében is, és meg kell adni szabatos definíciójukat - teljesítve a tudományos terminus rendeltetésére, képzésére és használatára vonatkozó, e könyvünk elején az I. pontban kifejtett követelményeket.

Elsőként a ráfordítás fogalmát határozzuk meg. Mint azt előre jeleztem a (2.c3)-ból - az eredmény definícióját is figyelembe véve - folyik a ráfordítás egyik szabatos definíciója.

(D_R,GI).: Ráfordítás alatt a sajátvagyont csökkentő - azon belül a gazdálkodás veszteségét ^[47] növelő - bármely eszközfelhasználás, végleges pénzkiadás, adott áru, teljesített szolgáltatás, kötelezettség, illetve követelés-elengedés értendő.

Fontos! Ha pl. egy kiadás nem okoz a fenti értelemben vett veszteséget a gazdálkodónak, akkor az nem is ráfordítás.

A kiadások osztálya tehát két, (diszjunkt) alosztályra bontható: ráfordítást, azaz veszteséget okozó és ráfordítást nem jelentő, azaz veszteséget nem okozó kiadások alosztályára.

Ráfordítás például a gazdálkodó által előállított termék, vagy végzett szolgáltatás eszközfelhasználásra [pl. anyag-, áru-, berendezés-, épület-, járműfelhasználásra (értékcsökkenés), bérjellegű kifizetésekre, stb.], a forgalmazás és igazgatás eszközfelhasználására, valamint a banknak, a kölcsönt adónak kamatra és a banki szolgáltatásokra fordított, továbbá az egyéb rendes (vagy szokásos) és rendkívüli kiadás, amely - ahhoz képest, ha nem kéne ilyent teljesíteni - veszteséget okoz. Ezek akkor is ráfordítások, ha a kiadás megelőzi (pl. előleg kifizetése anyagvásárlásra) vagy követi (pl. bérfizetés utólag) a tényleges eszközfelhasználást.

A ráfordítás definíciójából következik, hogy például a sajátvagyon részét képező vagyoni betét, jegyzett vagy törzstőke csökkentése-leszállítása nem ráfordítás. Másrészt az idegen vagyont csökkentő kiadás, pl. a pénz- és áruhitelből, kölcsönből származó bevételek, hatóságnak továbbítandó adóbevételek, stb. vissza- illetve kifizetése, törlesztése, továbbá az előlegekre, valamint a pénztárból a bankba, vagy fordított irányba teljesített kiadás szintén nem ráfordítás!

A költség fogalma:

A magyar hagyományos könyvviteltan irodalmában - elsősorban az 1880 utáni hagyományos könyvviteltanban - a "költség" és "ráfordítás" fogalmaknak különféle értelmezése olvasható.^[48]

Van olyan felfogás, amely szerint a ráfordítás naturáliákban, a költség pedig pénzértékben kifejezett eszközfelhasználás (pl. Ferencz László, illetve a Fogaras-Horváth könyvviteltana)^[49]. Első ránézésre ugyanezt a felfogást látszik képviselni Baricz és Róth is Könyvviteltan könyve 92. oldalának első bekezdésében:

(a.) "A tevékenység érdekében felmerült élő és holtmunka felhasználás pénzben kifejezett értékét költségnek nevezzük." - írják.^[50]

És ugyanazon az oldalon kissé lejjebb figyelmeztetnek:

(b.) "A gyakorlatban a költség és ráfordítás fogalmát gyakran szinonim fogalomként használják, helytelenül. A könyvvitelben e két fogalom élesen elkülönül egymástól...".

S a különbség érzékeltetésére, egy mondattal lejjebb, ekként adják meg a ráfordítás egy definícióját:

(c.) "A ráfordítás a kibocsátott anyagi javak - termékek, teljesítmények - bekerülési értékét jelenti."^[51]

Csakhogy, a kibocsátott termékek, teljesítmények bekerülési értéke (ld. c. idézet) egyrészt nyilván e kibocsátott termékeket, teljesítményeket előállító tevékenység érdekében (során) felmerült élő és holtmunka felhasználás értéke (ld. a. idézet) - hisz mi más lehetne? -, másrészt e kibocsátott termékek, teljesítmények bekerülési értéke (ld. c. idézet) is nyilvánvalóan azonos e kibocsátott termékeket, teljesítményeket előállító tevékenység érdekében felmerült élő és holtmunka felhasználás pénzben kifejezett értékével (ld. a. idézet) - hisz mi más lehetne? Ebből viszont egyenesen folyik, hogy miközben Baricz és Róth kifogásolja azt, hogy a költség és ráfordítás szavakat egymás szinonimájaként használják a laikusok, eközben pont ők teszik e szavakat a jelentésük megadásakor ténylegesen szinonimává az (a.) és (c.) idézett mondataikkal, s mindezt a könyvük egyetlen oldalán (a 92. oldalon) belül képesek megtenni, a legkisebb aggály nélkül.

Továbbá: Baricz és Róth kifejtik a ráfordítás tágabb fogalom mint a költség, mert

(d.) "minden költség előbb vagy utóbb ráfordítás lesz...", ám - szerintük - a "...fordítottja azonban nem igaz...". Nem minden ráfordítás lesz költség, hisz vannak olyan ráfordításelemek is amelyeknek összegét "... korábban költségként soha nem mutattunk ki, hanem azokat közvetlenül az eredmény... terhére számoltuk el." - rögzítik könyvük 93. oldalának 2 bekezdésében.

Tehát Baricz és Róth szerint egy eszközfelhasználás pénzben kifejezett értéke pusztán csak azért, mert közvetlenül az eredmény terhére számolják azt el, nem költség (ld. d. idézet). De vajon miért? Mert ők, vagy valakik így döntöttek??... Függetlenül a költség és ráfordítás fogalmak feltárható tényleges tartalmától? Mellesleg Baricz és Róth e sommás kijelentésüknek maguk mondanak ellent pl. a könyvük 112. oldalának 2. bekezdésében olvasható következő mondatukban:

(e.) "Az értékesítés közvetett ráfordításai azokat a közvetett költségeket foglalják magukba, amelyeket az előállított termékek vagy szolgáltatások közvetlen költségeibe nem számíthattuk be, mert azokkal nem voltak közvetlen kapcsolatban és közvetett áttételezésükre sem kerülhetett sor (az eredmény terhére elszámolt költségek)."

Mármost akkor költségek vagy nem költségek az eredmény terhére elszámolt értékesítés közvetett ráfordításai (ld. e. idézet)??

Továbbá Baricz és Róth könyvük 112. oldalának utolsó bekezdésében ezt írják:

(f.) "... amikor a vállalat csak szolgáltatásokat végez ... az időszakban felmerült költségei egyben ráfordításként is megjelennek."

Ezek szerint mégsem általános a költség és ráfordítás fogalmak könyvük 92. oldalán állított (ld. b. idézet) éles tartalmi különbsége. Sőt! Baricz és Róth eme (f.) kijelentése még problematikusabb, ha pl. egy termék-előállító (ipari vagy mezőgazdasági) vállalat/vállalkozás és egy szolgáltatást végző cég esetét vizsgáljuk. Hiszen Baricz és Róth (f.) megállapítását figyelembevéve a termék-előállító cégnél a (t-1;t] időszakban (t=1,2,...) felmerült azon ráfordítások, amelyeket közvetlenül az eredmény terhére számoltak el, ámde "költségként soha" (pl. a termelő céget ÁFA-bevallás elmulasztása miatt sújtó rendkívüli bírság összege, stb.) nem költségek, ezzel szemben a szolgáltató céget ugyanebben a (t-1;t] időszakban, ugyancsak ÁFA-bevallás elmulasztása miatt sújtó ugyanolyan rendkívüli bírság összege, stb. költségek (az f. idézet szerint). Tehát két cég egyazon típusú ráfordítása költség és nem költség egyszerre, attól függően, hogy a szolgáltató céget érinti avagy a termék-előállító céget - ha következetesen végigvisszük Baricz és Róth vonatkozó állítását. De hát ez nonszensz!

Az említett tankönyvi értelmezések, noha szögesen ellentmondóak, ám szakíróik (Ferencz László, Fogaras-Horváth és Baricz-Róth) egyike sem bizonyítja sem saját álláspontja helyességét, sem az eltérő nézet téves voltát, hanem pusztán kinyilatkoztatják az álláspontjukat és esetleg hivatkoznak holmi "gyakorlatra". A kinyilatkoztatás viszont egy semmit sem bizonyító tekintélyérv, amint nem bizonyítja az álláspontjaik helyességét a gyakorlatra való hivatkozás sem. Ezért feltétlenül kötelességem véleményt alkotni ebben kérdésben.

Felfogásom szerint a ‘ költség’ és a ‘ ráfordítás’ szavak mind nyelvi, mind logikai, mind közgazdasági és így könyvviteli értelemben szinonimák. Ugyanis e szavak, a modern logika ^[52] és a közgazdaságtudomány elveit figyelembevéve, egyazon dolog (az ún. eredményt csökkentő eszközfelhasználás) különböző jelölései, elnevezései.

A költség fogalom egyrészt arra a kérdésre ad választ, hogy mi történt az eszközökkel a gazdálkodás folyamatában. Maradva a terminológiánál: az eszközök "elköltésre" kerültek, azaz eredeti mivoltuk visszafordíthatatlanul megsemmisült. Voltaképpen a gazdálkodás során felhasznált, elköltött eszközök éppúgy megsemmisülnek eredeti formájukat, minőségüket és értéküket illetően, mint az elköltött, a megevett ebédünk. Például az elköltött, a megevett bablevesből, gombapörköltből és túrós palacsintából álló ebédünk elemeinek eredeti formája, minősége és értéke megsemmisül ebédelésünk, mint felhasználás, mint elköltés következtében, s többé már nem állítható helyre a felhasználás, az "elköltés" irreverzibilis folyamatának eredményeként kialakult "elköltött" állapotból a kiinduló állapot J . Ez nyilvánvaló. De ezt a sorsot osztja például a gazdálkodásunk során elköltött pénzünk, vagy a megrendelt ház felépítéséhez "elköltött", felhasznált új tégla, cement, mész és homok, vagy a szék készítése céljából felszabott új deszka. Az elköltött pénzünket új jogos tulajdonosa elvitte, számunkra eltűnt, semmivé vált. A fal építéséhez felhasznált új téglák egy részét átfaragták, részekre törték, és mindet bemalterezték, becementezték, ami rájuk kötött - azaz kisebb-nagyobb sérülés nélkül eltávolíthatatlan. A cement, mész és homok, szintén megsemmisült eredeti entitását tekintve - mészkő lett belőle. Ha az épített falat szétbontanánk, hogy elemeit újra, új anyagból épült fal építésre használjuk, törekvésünk nemigen járna sikerrel, mert csak bontott és törmelék téglát, no meg építési törmeléket, alias sittet nyerhetnénk vissza, de nem az eredeti építőanyagformát, minőséget és értéket. Ugyanígy járnánk a felszabott deszkával, melynek darabjaiból, valamint a forgácsból és fűrészporból már soha nem kaphatjuk vissza a felszabatlan deszkát, hogy - meggondolva magunkat - esetleg szék helyett asztalt készítsünk belőle. Még rosszabbul járnánk az előbbi termékgyártások, vagy szolgáltatások, mint felhasználások érdekében kifejtett munka ellenértékét képező pénzeszközzel. Ennek - ha véletlenül felesleges volt a felhasználása - még csak a "hulladékát" sem használhatnánk más célra, ha már egyszer a munkabér vagy az anyag ellenértéke kifizetésre került és a pénzt tulajdonosa jogosan elköltötte.

Másrészt a költséggel, azaz a termelésben, vagy szolgáltatásban felhasznált eszköz, a megsemmisült entitás mennyiségével vagy pénzben kifejezett értékével - mely nyilván nagyobb, mint nulla - csökken a sajátvagyon (mert az is nyilvánvaló, hogy nem az adósság csökken). A csökkenő sajátvagyonon belül csökken az eredmény, éskövetkezésképp a költség veszteséget jelent.

Az, hogy a gazdálkodásban (a termelésben, a szolgáltatásban, stb.) az eszközből - felhasználásával, vagyis elfogyasztásával, másképp: elköltésével - költség lesz, azt is jelenti, hogy e folyamat irreverzibilis - nem megfordítható. És ez azt is jelenti, hogy míg az "eszköz" fogalomnak mindig a javak valamely konkrét fajtája felel meg, addig a "költség" fogalomnak viszont csak egy absztrakt mutatószám: egy mennyiséget és/vagy egy pénzértéket kifejező szám, azaz az elköltött, a megsemmisült javak mennyisége és/vagy értéke.

A "ráfordítás" fogalom is két kérdésre ad választ. Egyrészt, hogy a gazdálkodás folyamatában felhasznált eszközökkel voltaképpen mi történt. A válasz: ezek az eszközök nem egyszerűen csak megsemmisültek, hanem a gazdálkodás eredményének gyarapítása érdekében semmisültek meg. Ráfordítottuk az eredmény gyarapítására, azaz ráfordítássá váltak. Tehát: nemes cél érdekében semmisültek meg. Következésképpen a "ráfordítás" fogalommal azt jelezzük, hogy az adott eszközfelhasználás, a gazdálkodó reményei szerint, nem értelmetlenül, hanem az eredménygyarapítás értelmes céljával történt. De voltaképpen ugyanezt jelzi a költség fogalom is. A költés is értelmes céllal történik, méghozzá ugyanazon céllal, mint amikor ráfordításról beszélünk. Például: a pénzen vettünk valamit, ami szükséges a gazdálkodáshoz; az új téglából, cementből, mészből és homokból falat építettünk, mely szintén kellett a gazdálkodáshoz. A deszkából széket készítettünk. (Valószínű, hogy az elkészült házat, széket majd eladjuk a megrendelőnek, aki, ha minden jól megy, jó pénzt fog fizetni érte, s így reményeink szerint nyereségre tehetünk szert, mellyel a vagyonunk gyarapodhat.)

Másrészt a ráfordítás fogalom - definíciója szerint - arra a kérdésre is választ ad: mi a közvetlen következménye e ráfordításnak? Eredménycsökkenés! A ráfordítás fogalom tehát, gazdasági tartalmát és terjedelmét tekintve, ennyit jelent a költséghez képest és nem mást (hacsak szándékosan nem adunk eltérő értelmet a 'ráfordítás' szónak, eltérítve azt eredeti jelentésétől).

Tehát akár a ‘ költség’ , akár a ‘ ráfordítás’ szó által jelölt azonos fogalom, megfelelő jelzőkkel ellátva, alkalmas a különböző gazdálkodási célú és szintű (pl. közvetlen, illetve közvetett termelési-szolgáltatási célú, vagy igazgatási, stb.) eszközfelhasználások megnevezésére, és elhatárolására. Ezért is erőltetett és értelmetlen pont e két - lénygében azonos jelentésű - szót különböző könyvviteli fogalmak jelölésére használni.

Urfi Péter 1997-es álláspontja ^[53] szerint: "A kialakult állapotokat más szakterületekre vetítve - némi túlzással - ott tartunk, mintha a növénytermesztők a "búza" szó alatt búzát és paradicsomot, az állattenyésztők pedig a "tehén" szó alatt tehenet és anyanyulat értenének egyszerre. Sorozatosan találkozhatunk - akár egy-egy tankönyvön belül és azonos szerző tollából is - a különböző tartalmú értelmezések párhuzamos - az e fogalmakkal ismerkedő olvasót enyhén szólva összezavaró - használatával. Nem segíti elő az értelmezések letisztulását az sem, hogy a jogszabályok által használt kifejezések is mintegy összemossák a költség és ráfordítás fogalmát. Ilyen következetlenségnek tartjuk pl. azt, hogy a költségeket külön-külön költségnek nevezzük ugyan (pl. bérköltség), egy-egy költségcsoportot viszont már ráfordításnak (pl. a bérköltség, a személyi jellegű egyéb kifizetések és a társadalombiztosítási járulék együttesen már a "személyi jellegű ráfordítások" nevet viseli).

Ennek a helyzetnek a kialakításában - tudatosan vagy sodródva - a szakmai társadalom többsége részt vett..."

Urfi álláspontjával egyetértek, bár kissé ki kell igazítanom, mert a könyvviteltan sok szakírója, a könyvvitel terén, a tartalmát illetően amúgy szinonim 'költség' és 'ráfordítás' szavaknak értelmetlenül és szükségtelenül eltérítik a jelentését. Hasonlóan ahhoz, mintha - Urfi példájával élve - más téren azt állítanák: a 'tehén' és 'a nőivarú szarvasmarha' két különböző lény. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. és a 2000. évi C. törvény 2. számú mellékleteinek "A" IV. és V. pontjában (is) egyszerre - ami már egyenesen nagy bravúr - hol megkülönböztetik, hol összemossák a költség és ráfordítás fogalmát - a mai napig - hisz Baricz és Róth Könyvviteltan című könyve 92. és 93. oldalán, a definíciók révén, valamint a 113. és 115. oldalán ^[54], az anyagi és a személyi jellegű ráfordítások tartalmának levezetésénél, ugyanezt tette és teszi 1989-óta, napjainkig, azaz eddig 21 éven át (és ki tudja még meddig?). És hab a tortán, hogy szinte a teljes magyar felsőfokú könyvviteloktatás kötelező tan- és vizsgaanyaga 21 éve Baricz és Róth e könyvviteltana. (Ez a könyvtárakban és az Interneten ellenőrizhető.) Voltaképp a számviteli törvényeket előkészítő PM. számviteli főosztályok rendszerváltás után munkát kezdő szakembereinek többsége is alapvetően csak a Baricz és Róth Könyvviteltan könyvből szerezhette tehát könyvviteli ismereteit, más hasonló kiadvány ez időszakban nem lévén. Ezért az e 21 éves terminusban "uralkodó" Baricz-Róth-féle Könyvviteltan erős közrehatása a kialakult fogalmi káoszban nyilvánvaló. (Nota bene! Baricz és Róth nem emelték fel szavukat sohasem e fogalmi zűrzavar ellen (sem)! Hogy miért nem? Ez az eddigiekből nyilvánvaló.)

E fogalomzavarban azonban nem az a legnagyobb baj, hogy a szakirodalomban és a számviteli törvényben van, hanem az, hogy több mint húsz éve a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem könyvviteltan tankönyvében van. Sőt, mivel jóformán az egész magyar felsőoktatásában ez, a Baricz-Róth-féle Könyvviteltan, a tan- és vizsgaanyag, ezért ezt kérik számon több, mint húsz éve az ország egyetemi-főiskolai, stb. diákságán. Ez - véleményem szerint - már nem pusztán a "szakma" művelőinek kollektív tudathasadását jelenti, hanem egyenlő a könyvvitelt tanuló ifjúság tömeges szellemi mérgezésével - ami a létezhető legnagyobb baj.

Urfi 1997-es meglátásával szemben csak egyetlen ellenvélemény látott eddig napvilágot 1998-ban, hozzászólásként. Ez azonban nem más, mint az Urfi vázolta fogalmi zűrzavart és annak súlyos hatásait meg nem értő, káosz-apologetika, mely elvi alapját a számviteli törvények - véleményem szerint - tudománytalan, közgazdasági és logikai tekintetben szakmaiatlan "elrendeléséből" meríti. Hasonlít ez arra, amikor Galileit arra óhajtotta rábírni az egyházi hatalom, hogy életét mentve tagadja meg tanait, melyek a Föld Nap körüli mozgásáról szóltak. Nota bene! A hatalom rendeletekkel, jogszabályokkal soha nem volt és nem is lesz képes megszabni az ismereteket, a tudományos felfogást. Mert mégis mozog a Föld... Ennél több szót tehát e cikkecske nem érdemel.

Érvelésünkben nem használtuk fel - s csak megjegyzésnek szánjuk - azt a tényt, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótárból és a Magyar Szinonimaszótárból is kiderül: a ‘ költség’ és a ‘ ráfordítás’ szavak nem csak tudományos értelemben, hanem köznapi értelemben is szinonimák ^[55] módjára használatosak.

Összefoglalva: a költség és a ráfordítás terjedelmét és intenzióját tekintve is ekvivalens fogalomként, szinonimaként használandó - értelmesen - a könyvvitelben. E könyvben tehát a ‘ költség’ és a ‘ ráfordítás’ szavak az előbbi érvek alapján nyelvi, logikai, közgazdasági és így könyvviteltani értelemben vett szinonimák.

A tudomány és a jogalkotás követelte egzaktság miatt, de különösen oktatási szempontból nem tartjuk előnyös megoldásnak, ha a tudományos fogalmak megalkotásakor lényegében ekvivalens jelentésű, szinonim szavaknak - önkényesen - különböző értelmet tulajdonítanak. Ez ugyanis nem a tisztánlátást, hanem az ismeretbeli káoszt, lényegében a megtanulhatatlanságot eredményezi, valamint a félreértés és a félremagyarázás lehetőségét sokszorozza. Újfent leszögezzük: Egyetértünk azzal a modern logikai állásponttal, hogy a definiendumnak (pl. a fogalom jelölésére használt szónak, kifejezésnek) célszerűen és találóan utalni kell a fogalom tartalmára, a definiensre ^[56], ámde szinonimákat különböző fogalmak jelölésére, pont azért, mert nem utalnak a fogalmi különbségekre, célszerűtlen használni. (Q.e.d.)

Tehát: az előbbi bizonyító tények és érvek alapján, a modern könyvviteltanban a ‘ költség’ és a ‘ ráfordítás’ szavak közgazdasági, nyelvi és logikai szinonimákként tekintendők.

2.4 A bevétel (B) és a kiadás (K)

A könyvvitel tárgyalási univerzumában a költség és ráfordítás szinonimáktól meg kell különböztetnünk a veszteséget nem okozó kiadást (ez nyilván pénz kiadását, pénztárból való kifizetését jelenti) és a nyereséget nem okozó bevételt (ez pedig nyilván pénz bevételét, pénztárba való befizetését jelenti), s ezeket, mint könyvviteli fogalmakat kell tárgyalnunk. Igaz ugyan, hogy Baricz és Róth pl. a (nyilván előbbi értelmű) kiadást "...pénzügyi fogalom"-ként deklarálja könyvviteltanuk 92. oldalának a) pontjában ^[57], azt azonban nem árulják el, hogy akkor miért foglalkoznak vele a könyvviteltanukban, és azt sem, hogy, ha nem könyvviteli, akkor mégis milyen fogalomként tekintsünk a kiadásokra, ha egyszer a könyvvitelben minden pénzkiadással járó gazdasági eseményt könyvelni kell - s e tényt Ők sem rejtik véka alá.

De térjünk a tárgyra:

A kiadás a költségnél (ráfordításnál) tágabb terjedelmű fogalom - ahogy ezt érintőlegesen már korábban jeleztük. Ugyanis vannak olyan kiadások, melyek nem közvetlenül a gazdálkodás eredményének növelése érdekében történt eszközfelhasználások folytán, hanem például közvetlenül jogszabályi rendelkezése miatt bevételezett adó(k) hatósághoz továbbítása miatt merülnek fel; vagy olyan kiadások, mint amilyenek például a banki befizetésre fordított pénztári kiadások (lényegében puszta pénztovábbítások), vagy a fordított irányú változataik. E példákban, s a hasonló esetekben felmerült kiadások nem költségek (nem ráfordítások), mert bár pénzeszköz-felhasználások, ámde veszteséget nem eredményeznek - hacsak pl. a pénzszállító el nem veszíti a bankba vitt pénzt J . Ugyanakkor más esetekben az előre, vagy az egyidőben, esetleg az utólag fizetett kiadások később, azonnal vagy már előre, jogosan, költségeként (ráfordításként) kerülhetnek könyvviteli elszámolásra. Például ilyen az előre kifizetett havi bérleti díj, vagy a készpénzért vásárolt, azonnal felhasznált eszköz értéke, továbbá az utólag felhasznált készlet vásárlásakor, vagy a munkabér kifizetésekor, stb. felmerült kiadás. Ezen kiadások tehát előbb vagy utóbb költségek lesznek, míg az előbbiek soha.

A bevételek osztálya is tágabb, mint a nyereséget jelentő bevételeké. Magába foglalja a nyereséget nem eredményező ún. tiszta pénzmozgásokat (bank és pénztár között) és más, hitelhez, előleghez, stb. tapadó pénzbevételeket (bankszámlapénz és/vagy készpénz formában). Ezekről a hozam témakörnél már részletesen szóltunk.

A hozam, a költség (ráfordítás), a bevétel, a kiadás, illetve az eredmény könyvviteli kategóriák felosztását, osztályozását - minthogy kitűzött céljaink eléréséhez nincs rá szükség - e könyvben nem tárgyaljuk.

Feltétlenül szót kell ejtenünk viszont arról a kérdésről, hogy a költség (a ráfordítás) eszköz-e avagy forrás? Erre a következő pontban sort is kerítünk.

3. A költség eszköz, avagy forrás (tőke) természetű?

Baricz és Róth Könyvviteltan ^[58] című egyetemi tankönyvükben (100. és 135. oldal) azon az állásponton vannak, hogy a költségek eszközközök.

Feltehető a kérdés, hogy itt közönséges evidenciáról van-e szó, vagy komolyabb megfontolást igénylő, érdemi tudományos problémáról?

E kérdés megválaszolásához két tényt kell figyelembe venni:

Az e kérdésben fellelhető problémának két, egymást kizáró megoldása lehetséges csak. Nevezetesen az, hogy a költség vagy eszköz, vagy forrás - más eset nem lehetséges. Ez azért van így, mert a három alapvető (attribútum-)^[59] aspektus szerinti vagyonosztályozás közül az időaspektus szerinti itt nem jöhet szóba, hisz nem az a kérdés hogyan változik a vagyon az időben. Ugyanakkor nem jöhetnek szóba az opcionális aspektusok ^[60] szerinti vagyonosztályozások sem, mert azokban is másra irányul a figyelmünk, nem arra, hogy a költség eszköz-e avagy forrás - ez az említett vagyonosztályozások osztályozási alapjaiból egyenesen következik. Marad tehát, mint lehetséges megoldás, az eszköz- és forrásaspektus szerinti vagyonosztályozások/számlák közötti választás, vagyis az, hogy a költségek eszközök, avagy források.

Viszont bonyolítja a problémát, hogy a költség mind számlaelméleti, mind matematikai módszerrel, tökéletesen helyesen elhelyezhető minden nehézség nélkül, mind a források, mind az eszközök oldalon, ami ellentmondást sejtet. Hogy hogyan, azt az alábbiakban mutatjuk be:

Mint azt már tudjuk, az ellentétes vezetésű ^[61] kétszámlasoros számlaelmélet szerinti könyvviteli rendszer, lényegében a hagyományos mérleg aktívák (eszközök) és passzívák (források) elnevezésű oldalának tételeiből képzett számlák létrehozásán alapszik.

Azt is tudjuk, hogy a mérleg és a kétszámlasoros számlaelmélet (no és az általunk megállapított vagyonszerkezeti) alapegyenlet a (10) formulának megfelelően egy és ugyanaz, mégpedig:

(a) E = F

Ez részletezve az alábbi alakkal azonos:

(b) .

Ezt az alakot összetevőire bonthatjuk a következőképpen:

(b₁) e₁+e₂+...+e_i+...+e_k= f₁+f₂+...+f_j+...+f_l.

E formula baloldalán a hagyományos mérleg eszközfajtáinak értékét, vagy másképp az eszközszámlák időszakvégi egyenlegeit, jobboldalán pedig a forrásfajták értékét, vagy másképp a forrásszámlák időszakvégi egyenlegeit láthatjuk.

2/a. Legyen f_l=m_z0 a gazdálkodás időszakvégi eredménye, mint sajátforrásfajta (mely nyereség ha m_z>0, veszteség ha m_z<0). Legyen továbbá e_k=k_z³ 0 az időszakvégi záró befejezetlen termelési érték, mint mérlegbeli eszközfajta értéke, e_k+1=k_t=0 pedig a költségszámla időszakvégi egyenlege, mely ekkor kötelezően nulla, hiszen a befejezett termelés költségeit az eredmény terhére el kellett számolni. Eme eszközoldali k_t költségszámla forgalma a tartozik oldalán nő, és a követel oldalán csökken.

Helyettesítsük most a mérlegegyenletben e_k-t k_z-vel, f_l-et pedig m_z-vel, valamint adjunk az egyenlet baloldalához hozzá k_t=0-át - ezt gond nélkül megtehetjük. A formula ekkor a következő alakot ölti:

(b₂) e₁+e₂+..+e_i+..+e_k-1+k_z+k_t=f₁+f₂+..+f_j+..+f_l-1+m_z,

vagy rövidebben:

(b₃) ()+k_z+k_t=()+m_z.

Mint mondottuk e_k=k_z, f_l=m_z, k_t=0, ezért a (b₃) alak ekvivalens a (b₁), illetve (b) alakkal.

Az egyszerűség kedvéért a baloldali zárójelbeli tagot jelöljük E_z0-al, a jobboldalit pedig F_z0-al. Így a (b₃)-al ekvivalens

(b₄) E_z0+k_z+k_t=F_z0+m_z

alakot kapjuk.

A (b₄) alak a vagyonkönyvelés számláinak és mérlegének egy modellje.

Végezzük el a következő időszak költségeinek könyvelését a (b₄) alak felhasználásával.

2/a/1. Az előző időszak végének záró befejezetlen termelési értékével k_z=k_ny1 nyissuk meg a k_t1=0 költségszámlát a tárgyévre (E_z0=E_ny1; F_z0=F_ny1; m_z=m_ny1 jelölések mellett):

b₅) E_ny1+(k_ny1+k_t1)=F_ny1+m_ny1,

2/a/2. Ezt követően - a lényeges összefüggés egyszerű érzékeltetésére feltesszük, hogy e gazdálkodónál, a tárgyidőszakban egyetlen gazdasági esemény történt x pénzértékű eszköz termelési (szolgáltatási) célú felhasználásával, azaz x értékben költség keletkezett. Számoljuk ezt el a könyvelés szabályai szerint: E_ny1 eszközök értéke csökken x-el, egyúttal a költségszámlán vezetett költségérték nő x-el, az alábbiak szerint:

(b₆) (E_ny1-x)+(k_ny1+k_t1+x)=F_ny1+m_ny1.

2/a/3. Mivel több gazdasági esemény nincs - legyen e gazdálkodás például egy nagyberuházás még be nem fejezett kivitelezése, tehát a példa "életszerű", s az egyszerűség érdekében tegyük azt is fel, hogy a záró befejezetlen termelési érték azonos a nyitó befejezetlen termelési értékkel - tehát elvégezhetjük a zárási feladatokat:

A k_ny1=k_z1 befejezetlen termelési értéket az eszközök között, a szokásosnak megfelelően állományba vesszük,

(b₇) (E_ny1-x+k_z1)+(k_t1+x)=F_ny1+m_ny1,

majd az x összegű időszaki teljes nettó eszközfelhasználást, mint befejezett termelés (és/vagy szolgáltatás) költségét az eredmény terhére elszámoljuk, egyben nullázzuk x-el a költségszámlát a zárási szabályoknak megfelelően:

(b₈) (E_ny1-x+k_z1)+(k_t1+x-x)=F_ny1+(m_ny1-x).

2/a/4. Rendezzük az egyenletet úgy, hogy egyúttal végezzük el a következő behelyettesítéseket is:

m_z1=m_ny1-x; E_z1=E_ny1-x; F_z1=F_ny1.

Ekkor a következő alakot ölti egyenletünk:

(b₉) E_z1+k_z1+k_t1=F_z1+m_z1, azaz mivel k_t1=0,

ezért végül

E_z1+k_z1=F_z1+m_z1.,

azaz E'_z=F'_z

ami, az indextől és az aposztróftól eltekintve, azonos alakú,

mint az E=F

kiinduló alapegyenlet.

A könyvelést az eszközök között szereplő költségszámlán elvégeztük. A (b₉) formáról megállapíthatjuk, hogy az - az indexektől eltekintve - azonos a (b₄) alakkal.

2/b. Most végezzük el a költségek könyvelését úgy, hogy a költségszámlát forrásszámlaként kezeljük. Ekkor a (b₁) alakot

e₁+e₂+...+e_i+...+e_k=f₁+f₂+...+f_j+...+f_l a következőképpen alakítjuk át:

Legyen e_k= k_z mint az előbbi 2/a. eset indulásakor, de most legyen f_l=m_z-k_t ahol k_t=0 a költségszámla a forrásoldalon, az időszak elején, értelemszerűen nulla egyenleggel. E forrásoldali k_t költségszámla ugyancsak tartozik oldalon nő és a követel oldalon csökken - mert most az eredményszámla, mint sajátforrás-számla tartozik oldalát jeleníti meg. A (b₁) formula tehát most a következő alakot ölti:

(b₁₀) e₁+e₂+..+e_i+..+e_k-1+k_z=f₁+f₂+..+f_j+..+f_l-1+m_z-k_t,

vagy másképp:

(b₁₁) ()+k_z=()+m_z-k_t,

illetve a 2/a. alatti jelölésekkel:

(b₁₂) E_z0+k_z=F_z0+m_z-k_t

mely a (b₄) átrendezett alakja.

A (b₁₂) alak szintén a vagyonkönyvelés számláinak és mérlegének egy modellje.

Végezzük el a következő időszak költségeinek könyvelését most is:

2/b/1. Az előző időszak végének záró befejezetlen termelési értékével k_z=k_ny1 nyissuk meg a k_t1=0 tárgyévi költségszámlát a tárgyévre (E_z0=E_ny1; F_z0=F_ny1; m_z=m_ny1 jelölések mellett).

Ekkor:

(b₁₃) E_ny1+(k_ny1-k_ny1)=F_ny1+[m_ny1-(k_ny1+k_t1)],

azaz E_ny1=F_ny1+[m_ny1-(k_ny1+k_t1)].

2/b/2. Könyveljük el mint előbb, úgy most is az x összegű költséget jelentő eszközfelhasználást, ekkor:

(b₁₄) E_ny1-x=F_ny1+[m_ny1-(k_ny1+k_t1+x)].

2/b/3. Végül, más gazdasági esemény nem lévén zárjuk a számlákat, ugyanazon jelöléseket használva mint a 2/a. pontban:

A k_ny1=k_z1 befejezetlen termelési értéket az eszközök között, a szokásosnak megfelelően állományba vesszük, csökkentve egyben a k_t1 költség számla egyenlegét:

(b₁₅) (E_ny1-x)+k_z1=F_ny1+[m_ny1-(k_t1+x)]

A befejezett termelés költségének x összegét, a költség számláról, átvezetjük az eredmény terhére:

(b₁₆) (E_ny1-x)+k_z1=F_ny1+[(m_ny1-x)-(k_t1+x-x)],

2/b/4. Rendezzük az egyenletet úgy, hogy egyúttal végezzük el a következő behelyettesítéseket is:

m_z1=m_ny1-x; E_z1=E_ny1-x; F_z1=F_ny1.

Ekkor a következő alakot ölti egyenletünk:

(b₁₆) E_z1+k_z1=F_z1+m_z1-k_t1, azaz mivel k_t1=0,

ezért végül is

E_z1+k_z1=F_z1+m_z1,

ami szintén azonos alakú az
E=F

formával.

A könyvelést tehát a források között szereplő költségszámlán is elvégeztük. A (b₁₆) formáról megállapíthatjuk, hogy egyrészt az azonos a 2/a/4. pont alatti (b₉) alakkal, másrészt - az indexektől elvonatkoztatva - azonos a (b₄) formulával.

A 2/a. és a 2/b. pontban adott két különböző levezetés igazolja, hogy a költségszámla formálisan eszközszámlaként és forrásszámlaként (pontosabban forráscsökkenés-, azaz negatív eredményszámlaként) is "értelmesen" alkalmas a költségek elszámolására. Következésképpen e paradoxon miatt formális úton nem válaszolható meg feltett kérdésünk: "A költség eszköz-e avagy forrás?".

Ha e kérdés a számlaelmélet és/vagy a matematikai formulák segítségével nem dönthető el, akkor hogyan, milyen módon? A válasz erre az, hogy csakis a költség, valamint az eszköz és forrás kategóriákban általánosított lényeg, e fogalmak fontos tulajdonságainak egybevetése alapján lehet e kérdést helyesen megválaszolni, másként nem!

Baricz és Róth levezetése szerint, a költségszámla mindenkori egyenlege a befejezetlen termelés eszközoldali mérlegtételének tekintendő, emiatt szerintük a költségszámlán lévő költségösszegek eszközértéknek számítanak. A költség tehát szerintük eszköz.

A lehetséges két megoldás egymást kizáró voltából következik, hogy aki az egyik megoldás igazságát állítja, az szükségképp tagadja a másik megoldás igazságát, minthogy az eszköz- és forrásaspektus - definíciójuk szerint - a vagyon két merőben különböző aspektusa, következésképpen e két merőben különböző aspektus szerinti osztályozás - az eszközök és források - noha összefüggenek, ámde mégis merőben különbözőek.

Nézetem szerint Baricz és Róth álláspontja téves. A helyes álláspont a következő (a költségek források ):

T_K,GI: A költségek veszteségek, így forráscsökkenések, azaz források.
1. A T_K,GI állítás indirekt bizonyítása:

Feltesszük, hogy a T_K,GI=T_x tételnek az ellenkezője, azaz: a költségek eszközök (T_y) - az igaz. Mivel az ellentmondó állítások közül egyszerre csak egyik lehet igaz, ezért kísérletet teszünk a T_y állítás bizonyítására. Az állításból helyes következtetéseket vonunk le, s ha végül mégis ellentmondásra jutunk, akkor az állítás ellenkezőjét, vagyis az eredeti T_x tételünket kell igaznak tekintenünk, mert T_y hamis.

Tehát az indirekt bizonyítás:

Mivel az eszközök - az eszközök-fogalom definíciója szerint - azt mutatják meg, hogy a teljes vagyonunk milyen fajta javakból áll, ezért a költségek, minthogy azokat T_y szerint eszköznek tételezzük fel, ugyanazt kell mutatassák. A költségek azonban - a költségek-fogalom definíciója szerint - mindössze azt "képesek" megmutatni, hogy milyen fajta eszközöket és mennyit használtunk fel, de azt "nem képesek" megmutatni, hogy összességében miféle eszközeink voltak illetve vannak. Voltaképpen tehát a költségszerkezetből nem következtethetünk a teljes vagyonunk eszközösszetételére, noha a költségek a T_y szerint eszközök. Tehát a költség T_y szerint eszköz, ugyanakkor "képességei", tulajdonságai szerint nem eszköz. Eszköz és nem eszköz egyszerre. De ez képtelenség. Ellentmondásra jutottunk, mert kiderült, hogy a T_y szerint eszközöknek feltételezett költségek nem rendelkeznek az eszközök tulajdonságával. Tehát a T_y állítás hamis, s így az eredeti tétel T_K,GI=T_x szükségszerűen igaz. Q.e.d.

2. A T_x állítás direkt bizonyítása:

A költség - definíciója szerint - eszközfelhasználás pénzértékben kifejezve - Baricz-Róth szerint is.

Az eszközfelhasználás - mint korábban kimutattuk -, a költség keletkezése, azt jelenti, hogy a gazdálkodási cél érdekében, a gazdálkodási folyamatban részlegesen vagy teljesen elhasznált eszközfajta, mint entitás, az elhasznált részét tekintve végérvényesen (eredeti állapotában helyreállíthatatlanul) megsemmisült.

Ha az eszközfajta a gazdálkodási folyamatban részlegesen vagy teljesen megsemmisült, akkor de facto a megsemmisült részének értéke szerinti veszteség keletkezett.

A veszteség azt jelenti, hogy a gazdálkodás eredménye kisebb, mint nulla, azaz számértéke negatív előjelű.

A veszteség az eredménykategória egyik (negatív előjelű) formája.

Az eredmény definíció szerint forrás.

Konklúzió: Az eszközfelhasználásból eredő költség tehát, mint veszteség, az eredmény egyik formája, következésképpen, mint (negatív) eredmény, forrás.

Q.e.d.

Összefoglalva:

Az eszköz a vagyonba tartozó javak minőségére utaló kategória, míg a költség az eszközfelhasználás miatti veszteség pénzben kifejezett számértéke, s mint ilyen nem eszköz, hanem eredmény, azaz forráskategória.

4. A kettős könyvvitelnek mi adja a lényegét?

A kettős feljegyzés adja-e valóban a kettős könyvvitel lényegét? Ugyanis van olyan szakirodalmi álláspont, hogy igen. Valóban így áll a dolog? Mielőtt tovább lépnénk vizsgáljuk meg ezt a kérdést is!

Baricz és Róth "Könyvviteltan" című egyetemi tankönyvük 46. oldalán a kettős könyvvitel lényegéről a következőt írják: "A kettős könyvvitel azt jelenti, hogy minden gazdasági eseményt az eszköz és forrás számlák teljes halmazán, egyszer tartozik és (ugyanazt az összeget) egyszer követel összegként is könyveljük."^[62]

Eltekintve a fogalmi pongyolaságtól (ebbe Baricz és Róth "Könyvviteltan"-a esetében már beletörődtünk), mely az imént idézett mondatban a gazdasági eseményt szimplán összegként nevezi meg, nézetünk szerint a szerzők e meghatározásukban három alapvető hibát követnek el.

Elsőnek említhető mindjárt az a probléma, hogy a definícióbeli állítás pontatlan és ezért valótlan is, mert nem érvényes minden gazdasági eseményre egyformán. Példaként nézzük az "anyagot vásárolunk készpénzért" gazdasági eseményt ^[63] (ezt az eseményt egy oldallal odébb Baricz és Róth is példaként állítja). Minthogy ezen esemény jelentése: a vásárlás következtében az anyagkészlet, mint eszközfajta, nő, és a készpénzkészlet, mint eszközfajta, csökken, világos, hogy ez az esemény csak az eszközszámlák halmazát érintheti, a forrásszámlák halmazát még véletlenül sem. És ez az eseménytípus - különféle beszerzések készpénzért; bank és pénztár közötti pénzmozgások; stb. - az egyik leggyakoribb a gazdálkodás folyamatában. De ugyanígy valótlan a definícióbeli állítás például "a szállítónak tartozás hitelből való kiegyenlítése" esetében (ez az esemény is Baricz-Róth példája). Ekkor a 'szállítónak tartozás' nevű forrás csökken, míg a 'hitel' nevű forrás állománya nő. Ez a gazdasági esemény tehát csak a forrásszámlák halmazát érinti, az eszközökét soha. A csak a forrásszámlák halmazát érintő gazdasági események is eléggé gyakoriak. Ilyenek még például a munkabértartozás - mint forrás - csökkenésével szemben, a bérből levont adó- és járuléktartozás - mint forrás - növekedése tartalmú eseménytípusok, de ilyen a rövidlejáratú hitel átminősítése hosszúlejáratú hitellé, vagy fordítva.

Összefoglalva: az említett eseménykategóriák adatai - Baricz és Róth állításával ellentétben - nem könyvelhetők az eszköz- és forrásszámlák teljes halmazán, hanem előbbiek csak az eszközszámlák, míg az utóbbiak csak a forrásszámlák halmazán.

A második gond abban van, hogy a definíció "teljes halmazán" kitétele azt sugallja, hogy mindegy melyik számlára, de "az eszköz és forrás számlák teljes halmazán" kettőre, mindenképp könyveljük minden gazdasági esemény adatát. Ez szintén komoly pongyolaság.

A harmadik probléma az ominózus definícióval az, hogy Baricz-Róth meghatározásukban felcserélik az okot az okozattal, a lényeget az őt elfedő jelenséggel, a következők miatt:

Ha most átmenetileg el is vonatkoztatunk a bruttóvagyon - és így a könyvvitel - egyéb aspektusaitól, s ezért azt csak az eszköz- és forrásaspektus szerint osztályozott vagyon könyvvitelének tekintjük, akkor e kettősnek tekinthető könyvvitelről meg kell állapítanunk, hogy nem azért kettős, mert minden gazdasági esemény pénzösszeg-adatát "az eszköz és forrás számlák teljes halmazán" "a kettős feljegyzés elve ... alapján"^[64] kétszer jegyzünk fel, hanem azért kettős, mert a könyvvitelünk tárgyát képező bruttóvagyon - más aspektusoktól most elvonatkoztatva - eszköz és forrás aspektus szerint osztályozható és osztályozott is, vagyis - csak most és csak itt - minimum kettős jellegű. A vagyon e kettős, de merőben különböző aspektusú osztályozhatósága az oka annak, hogy e jellegének megjelenítése nem lehetséges pontosan két vagyonosztály megjelölése, illetve a hagyományos könyvvitelben két számlán való könyvelés, azaz "kettős" feljegyzés alkalmazása nélkül. A "kettős feljegyzés" azonban a következménye a vagyon itt két aspektus szerinti könyvelésének és nem az oka, vagyis a felszíni jelenség és nem a lényeg.

Mert mit ír pl. a Magyar Értelmező Kéziszótár a lényegről? Lényeg: "A valóság tárgyainak és folyamatainak alapvető, meghatározó tartalma, amely nélkül azok nem létezhetnének." Az időtől, stb. elvonatkoztatott, csak eszköz- és forrásaspektusból osztályozott vagyon könyvvitelének alapvető tartalma maga a kettős jellegű vagyon és vagyonváltozás (gazdasági esemény) feljegyzése. E két - eszköz és forrás - vagyonaspektus szerinti vagyonosztályozás/számlarendszer - mint lényeg - csak felszínre jut a könyvviteli számlákra történő kettős feljegyzés nyomán, de nem maga a kettős feljegyzés a lényeg.

Hársing László 1999-ben megjelent Tudományelméleti Kisenciklopédiájának 129. oldalán ^[65] írja a lényegről: "Lényeg .. : a létezők (dolgok, események, történések) szükségszerű meghatározottsága, vagy meghatározottságainak együttese. A lényeges tulajdonság alkalmas arra, hogy a létezőt más létezőktől megkülönböztessük... és így a klasszikus definícióban a differentia specifca (faji különbség) szerepét betöltse. A lényeg szembeállítva a jelenséggel a létező olyan mélyen-fekvő (a legtöbbször közvetlenül nem észlelhető tulajdonsága vagy ilyenek komplexuma), amely... más tulajdonságok meglétét megalapozza...". Osztom Hársing nézetét.

Ha Baricz és Róth körültekintőbb, akkor 1989-2010 között nem ismétli meg egyetemi tankönyvében sokadszor a könyvvitel lényegéről adott eme hibás meghatározását.

A könyvvitelnek, mint történésnek, alapvető meghatározottsága a tárgyában - a gazdálkodó anyagi helyzetének fő meghatározó tényezőiben, mint a vagyon és az adósság, illetve ezek időbeli alakulásában - rejlik. Ez a "mélyen fekvő" ok, s így ez a felszín - a kettős feljegyzések jelensége - alatt megragadható lényeg is egyben. Így, az - időaspektuson kívül - eszköz- és forrásaspektusból osztályozott vagyont és változásait leíró könyvvitel nem lehet nem kettős jellegű (ez az okozat!), azaz: nem lehet, hogy nem alkalmazza a "kettő feljegyzést", mert akkor nem lenne képes megmutatni tárgyának, a vagyonnak és változásainak, eszköz és forrás jellegét - noha erre hivatott. Tehát az időaspektustól elvonatkoztatott kettős könyvvitel lényege nem a kettős feljegyzések elve és módszere, hanem e könyvvitel által leírt vagyon és vagyoni változások eszköz-forrás aspektusú, azaz kettős jellegének tükrözése az adatai közt és az adatokon alapuló beszámoló kimutatásaiban. E könyvvitelnek voltaképpen a lényeget - elvonatkoztatva egyebektől, a vagyon eszköz-forrás aspektus szerinti kettős jellegét - tükröző eszköze és nem a lényege a kettős feljegyzések elve és módszere. A vagyonkönyvvitel lényegét pontosan megadják a Modern könyvviteltan című könyvemben ^[66] olvasható definícióim.

Hársing tolmácsolásában Husserlnél lényeglátás "... (Wesenschau) az a képesség, hogy a lényeget a jelenségben megragadjuk." Baricz és Róth a jelenséget ragadta meg a lényeg helyett. Ezért "tankönyvük" 49. oldalán a kettős könyvvitel lényegének valaha is létezett legrosszabb, legsemmitmondóbb meghatározását olvashatjuk. Hát igen! Vannak olyan helyek, ahol a semmittevés is becsületesebb dolog, mint a felületes munka. Ilyen hely például a tudomány, de különösen az oktatás.

Apropó kettős könyvvitel.

Tasziló, mint újdonsült vállalkozó kérdezi már régóta vállalkozóként ténykedő barátjától, Arisztidtől: - Hogyan boldogulsz a könyveléssel kedves bahátom?

- Köszönöm kérdésed kéhlek alássan, jól - így Arisztid. - Én ugyanis kettős könyvelést vezetek - mondja tudálékosan.

- Kettős könyvelést? - kérdi a laikus meghökkenésével Tasziló.

Arisztid látván komája meglepődését nagyképűen kioktatja: - Ja kéhlek, bizony kettős könyvelést! Egyet magamnak, egyet meg az adóhivatalnak...

E vicc ötlete nem légből kapott. Például Luca Pacioli említi ^[67] 1494-ben: "Sokan vannak ... akik két-két könyvet vezetnek. Ők az egyiket a vevőknek, a másikat a nekik eladónak mutatják, sőt, ami még rosszabb, e szerint esküsznek, és így hamisan esküsznek, hiszen gonoszság, amit művelnek."

5. A hibák felosztása, osztályozása csak az osztálykoherencia-adatok, avagy a tartozik-követel adatpáros hibás könyvelését feltételezve; e hibák okai és megnyilvánulásuk

5.1 Az osztálykoherencia- avagy a 'tartozik-követel' adatpáros ^[68] hibás könyvelésének következményei és kimutathatósága.

A könyvviteli hibák témakörében a konvencionális könyvvitel kitüntetett jelentőséget tulajdonít az osztálykoherencia- avagy a 'tartozik-követel' adatpáros hibás vagy hibátlan könyvelésének. (A könyvviteli esemény alábbi általános adatvektorában ezt az adatot az a₄-beli számpáros hordozza.)

Paradoxon viszont az, hogy a hagyományos könyvvitel eme kitüntetett figyelme mellett makacsul tartja magát az a hit, hogy a mérlegegyenlet (E=F) és/vagy az összes könyvviteli számla forgalmi adatai alapján vett å tartozik-forgalom=å követel-forgalom (röviden: å t=å k) kifejezés, mint különleges "ellenőrautomata", mind a hagyományos manuális, mind az előbbit lényegében virtuálisan utánzó hagyományos számítógépes könyvvitelben megbízhatóan képes a 'tartozik-követel' adatpáros rögzítésekor elkövetett hibákat jelezni - automatikusan ^[69].

Nos, a következőkben bebizonyítjuk e hit tévhit voltát. Ehhez végezzük el az osztályösszefüggések, a 'tartozik-követel' adatpáros rögzítésekor elkövethető hibák felosztását, osztályozását, és párhuzamosan mutassunk rá a hit tévhit voltát igazoló, felismerhető bizonyítékokra.

1. E hibákat például feloszthatjuk aszerint, hogy a 'tartozik-követel' adatpáros hány tagjának könyvelését mulasztották el. Ezen az alapon megkülönböztetjük:

a mindkét adat, vagy

csak az egyik adat

könyvelésének elmaradását jelentő könyvviteli hibákat.

A b.) hibatípus (ezt könyvviteli szlenggel "féllábas" könyvelésnek nevezik) - szoftvere válogatja - a hagyományos számítógépes könyvvitelben is előfordul.

Az a.) hibatípus, manuális vagy azt "utánzó" számítógépi könyvelésnél szintén egyaránt előfordulhat, ekvivalens azzal az esettel, amikor a tétel egyáltalán nem is kerül a megfelelő főkönyvi számlákon könyvelésre. Hatása világos. (Ez a hiba még az idősoros és a számlasoros könyvvitel összehasonlításával kideríthető és javítható ugyan, ám itt két dolgot hangsúlyozni kell: 1.) Itt az E=F és a å t=å k formulák - általában nem öt számból álló, ránézésre is esetleg átlátható, de mindenképp előre, többször ellenőrzött iskolapéldák, hanem a soktételes valóság melletti - megbízhatóságába vethető hit megalapozott vagy megalapozatlan voltáról van szó. 2.) Abból pedig, hogy valami emberileg elvégezhető, nyilván nem következik törvényszerűen, hogy azt valóban mindig el is végzik. Az E=F és a å t=å k formulák alkalmazása eredményének igaz volta viszont, még számítógépes könyvvitel esetén is, az ember munkájának minőségétől függ, nevezetesen a szoftvert készítő ember és/vagy a könyvelést végző ember munkájának minőségétől. Pont ezek adják a probléma lényegét, amit soha nem lenne szabad szem elöl téveszteni. (Ez olyan, mint az, hogy hiába igaz a Pitagorasz tétele, miszerint a²+b²=c², ha valaki a c meghatározásához rosszul von négyzetgyököt a²+b² értékéből, vagy pl. az a kiszámításakor c²-b² helyett - előjelet tévesztve - c²+b² értékéből von gyököt.) E gondot sem a hagyományos könyvviteltan nem hangsúlyozza és nem is veszi figyelembe, sem a számviteli jogalkotás nem tartja igazán szem előtt. - Ez persze a hagyományos könyvviteltanbeli részletes könyvviteli hibatan hiányának, valamint a könyvviteltan "hibafelfogásának" és oktatási hiányosságainak negatív következménye.

A b.) esetben ("féllábas" könyvelés) a problémának két kimenetele lehet:

ba.) az "ellenőrautomaták" valamelyike, vagy mindkettő jelzi e hibát, avagy

bb.) a hibát egyik "ellenőrautomata" sem jelzi.

A bb) esetnek oka lehet az, hogy:

bba.) Manuálisan, vagy gépileg (esetleg valamely szoftverhiba folytán) rosszul végzik el az E=F és/vagy a å t=å k összefüggésre vezető összeadásokat (és nem is ellenőrzik ezen összeadások helyességét), így a hibás összeadás miatt - ez is megeshet - a "csodaformulák" pont nem jelzik az eltérést.

bbb.) De oka lehet az is, ha két vagy több, de ellentétes oldalú "féllábas" könyvelési hiba éppen kompenzálja egymást. Ismeretes olyan számítógépes megoldás, amely praktikusnak tűnő okokból kifejezetten megengedi a "féllábas" könyvelést, mert külön - kontírozáshoz nem értők - rögzítik pl. a pénztári tételeket, ezt a program "féllábasan" automatikusan az előre megadott pénztárszámlára könyveli, majd egy, a program által készített jegyzék alapján szakember(ek) kontírozza (kontírozzák) a másik "lábat" - ezesetben a pénztárszámla ellenszámláját. Nos, ha a szoftver csak az E=F és/vagy a å t=å k összefüggést ellenőrzi, miközben bármely okból a "féllábas" tételek kontírozását nem végzik el maradéktalanul, s fellép a kompenzációs effektus, a hiba az E=F és a å t=å k összefüggések fennállása ellenére tünetmentesen bekövetkezik.

bbc.) Végül ok lehet az is, ha nemes egyszerűséggel meghamisítják (ezzel az eshetőséggel a könyvviteltannak számolnia illik!) az eltérést amúgy jelző E=F és a å t=å k összefüggések értékeit (az eltérést, a jobb- és baloldalt egyszerűen egyenlővé téve megszüntetik). Ekkor ez az "összeadás-korrekció", ránézésre, nagy valószínűséggel már nyolc-tíz számból álló számoszlop-párnál sem tűnik fel az emberek legtöbbjének, hát még, ha nyolcszáz vagy ezer szám összegzéséről, avagy nyolc-tíz ezer számból álló számoszlop-pár összegzéséről van szó.

2. Bosszantó hibatípusra utal az a jelenség is, amikor valamelyik "ellenőr"-formula eltérést mutat, ám hosszas revízió után derül ki, hogy a könyvelés - önmagában - hibátlan, csak a formulához vezető összeadás, vagy a formula leírása (gépi kiíratása) volt rossz. Ez is előfordulhat. Ez tovább rontja a helyzetet az E=F és a å t=å k formulák megbízhatóságába vetett, illetve vethető hitet illetően.

3. A konvencionális könyvvitel előtt is ismertek azok a hibatípusok, amelyeknek lényege abban fogalmazható meg, hogy a 'tartozik-követel' adatpáros mindkét tagját könyvvitelileg rögzítették, ámde az nem felel meg a bizonylatolt gazdasági esemény eseményleírásának, azaz: nem az az eszköz- és/vagy forrásfajta-pár tartozik illetve követel, amelynek éppen tartozni, illetve követelni illene.

Mondjuk egy készpénzes belföldi árbevétel esetén, a helyes 'tartozik: a pénztár - követel: az árbevétel' helyett, 'tartozik: a pénztár - követel: az exportárbevétel' kerül kontírozásra, s ez még nem a legvadabb, előforduló hiba. Azonban, ha van exportja a cégnek, s jelentős, e hiba magából a főkönyvi könyvelésből csak szerencsés esetben, míg az E=F és a å t=å k formulák értékéből egyáltalán nem derülhet ki, hisz nem "féllábas" a könyvelés. Viszont jelentős adóhiányra és adóbírságra ez az eset is vezethet, ha a belföldi értékesítés forgalmi adóköteles, az export pedig nem.

Egy másik veszedelmes válfaja e hibatípusnak, ha mindkét 'tartozik-követel' adat rögzített ugyan, ám egyszersmind mindkettő hibás is. Ennek egy "rémalakja" például a következő: tegyük fel egymillió pénzegységnyi nem készpénzes belföldi árbevételt a szállító felé kötelezettségként ugyanakkor költségként könyvelnek le, analóg eltévesztve a tétel forgalmi adójának könyvelését is. Az eredmény azonnal kétszereződő hiba, és kétmillió pénzegység forgalmi adójának és nyereségadójának hiánya, valamint bírság- és késedelmi kamatvonzata lehet, ha a külön vezetett analitikus könyvelésből időben rá nem jönnek, mert az E=F és a å t=å k formulák értékéből ez ugyan ki nem derülhet.

Igen komoly - emberi sorsokat megrontó -, nagy károkkal, hosszas pereskedésekkel járó hatása lehet e hibatípus azon válfajának is, melynek bekövetkeztekor X személy vagy cég, például adó vagy társadalombiztosítási kötelezettségének folyószámlája helyett, egy kiadós summával Y személy vagy cég azonos folyószámláját terhelik meg vagy ismerik el.

Ezt a hibafajtát tehát indokolt "hibarémnek", a könyvelők egyik "rémének" nevezni.

Egy érdekesség e téma szoftver-vonatkozásában: Magam sokszor kapok könyvviteli szoftver-ajánlatot szoftvergyártóktól. (Könyvelési és adózási szolgáltatásról szóló hirdetéseimből értelemszerűen nem derül ki, hogy magam is fejlesztek ilyen szoftvert.) Mindig elvégeztetem a termék bemutatása után, a már kissé fáradt figyelmű ügynökkel a következő típusú szoftvertesztet: rögzítse a számítógépen a következő eseményt, pl. "nettó bérkifizetés 1000 pénzegységben", és (a következő adatokat csak számlaszámokkal adom meg!!) "tartozik valamely eszköz értékcsökkenése számla, követel a belföldi árbevétel". Eddig nem találkoztam egyetlen olyan szoftverrel és ügynökével, amely/aki ezen a teszten ne bukott volna meg, azaz: ajánlott szoftvere, a legcsekélyebb reklamáció nélkül, el ne fogadta volna ezt a "emeletes szamárságot" tartalmazó hibás kontírozási utasítást.

Nos, az itt 1.-3. pont alatt felsorolt, és a gyakorlatból vett, a könyvviteltanban és könyvviteli szakmában mondhatni közismert tények következtében, megalapozottnak látjuk ama állítást, hogy az E=F és a å t=å k formulák gyakorlatban megbízható "ellenőrautomata" voltában való hit megalapozatlan tévhit. Ugyanis az E=F és a å t=å k formulák elméletben valóban igaz összefüggések, ámde a gyakorlatban két eset lehet: kiszámításukkor vagy megvalósulnak, vagy nem. És, hogy mikor igen és mikor nem az bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Q.e.d.

5.2 Az inadekvát "ellenőr-automaták" elve.

Az 5.1 pontban leírt tények alapján a következő könyvviteli axióma fogalmazható meg:

(A_IEA).: Önmagában az E=F és/vagy a å t=å k formula alapján a vagyonkönyvvitel hibátlan voltát sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet.

Ez a könyvviteli axióma, vagy alaptétel (az inadekvát "ellenőr-automaták" elve) tehát a közvetlen tapasztalásból fakad.

6. Milyenek a valódi dinamikus mérlegek?

6.1 Az m "serpenyős" (m³ 2) valódi dinamikus vagyonmérleg

A Modern könyvviteltan című első könyvem (13'') jelű összefüggéséből (V_n=E_n=F_n=...=X_n)^[70] következik, hogy az n-ik időpontban, az előző mérlegidőponttól eltelt időszakra készült valódi dinamikus mérleg, mindig tartalmaz legalább egy olyan "serpenyőt" (vagyonosztályozáshoz rendelt adatsort), melyben a vagyon adott aspektus szerinti adatai - explicite - mint idősorok jelennek meg - ellentétben a schmalenbachi-kosioli ún. dinamikus mérleggel ^[71]. Ezt mutatja az alábbi 19. táblázatban szemlélhető dinamikus mérleg is, mely a "birka-példa" mérlegének "három-serpenyős" változata. A 19. táblázat harmadik "mérleg-serpenyője" két idő szerinti adatsorát is tartalmazza a vagyonnak. Az első a napi összesített vagyonváltozások idősora, míg a második a napi vagyonváltozások kumulált idősora. De megjeleníthettük volna itt az eszköz és/vagy a forrásfajták összegei helyett ezek idősorait is. (E témára még visszatérünk.) A 19. táblázatban az m=3 "serpenyős" eszköz-forrás-idő aspektusú statikus és dinamikus mérleg diagramját is megtekinthetjük:

STATIKUS ÉS DINAMIKUS MÉRLEG-DIAGRAM 1.

19. táblázat

A dinamikus mérlegre még egy példát mutatok be itt minden kommentár nélkül. Egyebekben a mérlegek tanának akárcsak vázlatos kifejtése is külön könyvet kíván. Mindazonáltal a modern m "serpenyős" mérlegről, mint a modern n-szeres vagyonkönyvvitel kiinduló és végpontjáról mindenképpen kellett néhány szót ejtenünk.

Tekintsük most meg az alábbi 16. és 17. táblázatokban látható könyvviteli példát.

A két táblázat megfelel egy m=2 "serpenyős" idő-eszköz és idő-forrás összetett aspektusú, dinamikus mérleg két oldalának, hiszen mindkét tábla az eszköz-, illetve forrásfajtákat idősorokban tartalmazza (a sorok megfelelnek a hagyományos főkönyvi számláknak!).

De előállíthatjuk e két tábla kumulált idősorait tartalmazó mérlegváltozatot is. Ezt mutatja a következő 20. és 21. diagramot tartalmazó táblázat:

21. táblázat

Tehát az n-szeres (n³ 3) vagyonkönyvvitel az előbbiekben bemutatott m serpenyős (m³ 3) vegyes statikus és dinamikus, vagy az m serpenyős (m³ 2) - nyilván az adatleválogatás módjától függően - tisztán dinamikus mérlegre vezet.

6.2 A schmalenbachi ún. dinamikus mérleg és az m "serpenyős" (m³ 2) valódi dinamikus vagyonmérleg eltérő jellegzetességei

Voltaképpen a schmalenbachi ún. dinamikus mérlegnek (B=Bilanz=Mérleg), mint mérlegnek önmagában nézve, semmi köze a dinamikához. Közönséges kétaspektusú, azaz eszköz és forrás aspektusból osztályozott, statikus (másképp: egy adott időszakvégi állapotra vonatkozó) mérleg.

Az a tény, hogy Schmalenbach t=1,2,...,n-1,n időszakvégi időpontok mellett M_t-M_t-1=D M_teredménydinamikát mutathat ki két (B_t és B_t-1) mérleg tisztaeredmény-adatai összehasonlításával, nem a B_t és B_t-1 mérlegek dinamikus jellegét, hanem a gazdálkodó e mérlegek által mutatott anyagi helyzetének illetve anyagi helyzete fő összetevőinek (pl. vagyon, adósság, sajátvagyon és ezen belül a tiszta eredmény) dinamikáját jelzi - ámde túlontúl is elnagyoltan. Tehát a schmalenbachi B_t és B_t-1 mérlegek jelezhetik pl. az eredménydinamikát - nagy vonalakban, ámde ettől nem lesz e statikus mérlegek egyikéből sem dinamikus mérleg.

A statikus mérlegek - fotográfiai analógiával élve - olyanok, mint az (álló) pillanatképek, a történést mutató mozgóképekkel szemben. A mozgófilm 24 állóképet mutat be gyors egymásutánban másodpercenként. E módszerrel ugyan jól mutatja a film lejátszása alatt történteket, a megörökített jelenség dinamikáját (ha épp van neki), azonban ez nem teszi az egyes filmkockák statikus (álló) képeit mozgóképpé, dinamikussá.

Szorosan vett témánkat tekintve, az nem vitatható, hogy Schmalenbach és követői precízebbé, s üzemgazdasági szempontból elemezhetőbbé tették a mérleget azzal, hogy időbeli elhatárolásokkal tisztább tárgyidőszaki eredményt mutattak ki, és hogy elkülönítették az üzemi eredménytől a nem üzemi eredményfajtákat. Mindazonáltal a precizitás és elemezhetőség javítása sem tette Schmalenbach mérlegét statikusból dinamikussá.

Schmalenbach felvethetné, hogy n-szeres (n³ 3) vagyonkönyvvitelünk időbeli vagyonváltozást mutató dinamikus mérlege is csak a gazdaság állapotát egymás utáni időpontokban mutató "állóképek" sorozata. Ez igaz. Ámde, egyáltalán nem mindegy a dinamika adekvát bemutatása szempontjából, hogy az [1,n] időintervallumban mindössze csak a B₁ és B_n két "állóképpel" rendelkezünk a gazdálkodás folyamatáról, avagy a B₁,B₂,B₃,...,B_n "állóképek" kellőszámú, véges sorozatával.

Megint filmes hasonlattal élve, ha mondjuk egy egyperces film első és utolsó filmkockáját kivágjuk és megnézzük mi látható rajtuk, meglehet, hogy az elsőn az látszik: valaki benyit egy szobába, az utolsón pedig az: ez a személy fekszik a padlón. Ekkor nem tudhatjuk: mi és hogyan történt vele - gondolhatnánk: alszik vagy elájult. Ezzel szemben, ha most visszaragasztjuk e két kocka közé a kivágott filmszalagrészt, és így nézzük meg a filmet, kiderül, hogy - tegyük fel - miután emberünk bement a szobába, egy másik személy utána osont, lelőtte, majd angolosan távozott.

Az alábbi a. ábra B₁,B_n mérlegeinek főösszege a v(B₁) és v(B_n) pontot jelöli ki a v~ t koordinátarendszerében. Mint tudjuk, két ponton át végtelen sok, különféle alakú görbe fektethető. Mi, e végtelen sok görbe közül most csak hármat ábrázoltunk: a v₁(t), v₂(t) és v₃(t) vagyonváltozás-függvénygörbéket. Azonban már e három görbe is jól érzékelteti az előálló bonyodalmat: ha csak az a. ábrát ismernénk, és a két ponton átmenő három görbét, nem tudhatnánk eldönteni, vajon a v vagyon kumulált értékének időbeli alakulása a v₁(t) görbe szerint progresszíven, vagy a v₂(t) görbe szerint lineárisan, avagy a v₃(t) görbe által mutatott degresszíven fejlődő gazdálkodásnak felel-e meg, miközben a b. ábrán jól látható a B₁,B₂,...,B_nmérleg-főösszegek sorozatából, hogy az [1,n] zárt időintervallumban valójában egészen más jelleggörbéje van a v(t) vagyon B₁-B_n időszakon belüli alakulásának.

Az a. ás b. ábra alapján is belátható, hogy az n-szeres (n³ 3) vagyonkönyvvitel dinamikus mérlegére is igaz: minél több időpontban (pl. negyedévente, havonta, hetente, naponta vagy akár óránként) adja a v(t) vagyonról "állóképeit" az [1,n] zárt időintervallumban, annál kifinomultabban és valósághűebben mutatja a gazdálkodó vagyoni helyzetének alakulását, dinamikájának jellegét. És fordítva: Minél kevesebb időpontban ad egy mérleg a vagyonalakulásról ilyen "állóképet", annál kevésbé mutatja a dinamikát.

Mindezek alapján mindössze két - ún. dinamikus schmalenbachi - mérleg (B_t és B_t-1) adatai alapján megmondani a vagyon dinamikájának valódi jellegét - tudománytalan vállalkozás. De nemcsak tudománytalan, hanem ésszerűtlen és célszerűtlen is, hisz a fejlődés menetének, tendenciájának pontos megállapításához - a kronologikus naplóban, adatbázisban - minden szükséges adat rendelkezésre áll, és az érdekeltek (pl. tulajdonosok, vezetők, hitelezők, állami szervek, hatóságok) számára, a gazdálkodó anyagi helyzetét nemcsak vertikálisan, hanem horizontálisan is elemezhetővé kell tenni. Mégpedig azért, mert a gazdálkodó valós anyagi helyzete a mérleg kronologikus adatsorai nélkül kellő megbízhatósággal nem ismerhető meg, s pl. nem készíthető a gazdálkodás jövőbeli várható alakulásáról megalapozott prognózis sem. A vagyonváltozásokat időaspektusból is osztályozó valódi dinamikus mérlegünk idősoraival egyszerűen megy a dinamika reális bemutatása; e lehetőség kihasználatlanul hagyása ezzel szemben jelentős közgazdasági és jogi módszertani hiba. Ugyanakkor a schmalenbachi dinamikus mérleg elnevezés egyszersmind fatális önellentmondás is: mert a de facto statikus mérlegről állítják, hogy az dinamikus.

Összefoglalva: tudománytalan, módszertanilag elhibázott, és didaktikailag félrevezető a schmalenbachi B_t mérleget dinamikus mérlegnek nevezni, s ezzel a statikus és dinamikus szavak által jelölt két különböző fogalmat összekeverni. E hiba kiküszöbölésére eleddig a hagyományos könyvviteltan irodalmában nem találunk lépéseket.

7. Zárt rendszere-e a vagyonkönyvvitel?

A szakirodalom egyik része szerint a vagyon könyvvitele "zárt" rendszer, a másik része ilyesmiről még csak említést sem tesz. Mielőtt a modern n-szeres vagyonosztályozású könyvvitelt definiálnánk, vizsgáljuk meg a 'zárt' terminust, illik-e ez egyáltalán, mint jelző a vagyonkönyvvitelre, s ha igen - milyen szempontból?

Történelmi tény, hogy Luca Pacioli 1494-ben írt könyvében ^[72] nem állítja a könyvvitelről, hogy az zárt lenne. A magyar Kuntner Róbert ^[73] sem említ ilyent 400 évvel később, egyik könyvében sem (1913-1940). Sőt, az általa áttekintett jelentős mennyiségű és széles időhorizontú kül- és belföldi szakirodalomból sem idéz ilyesmit (lásd e könyv II./8.-9. pontját). A magyar szakirodalomban, 1950 után, Deák Anna aposztrofálja először (1958-ban) a könyvvitelt "zárt"-nak a Fogaras István (Budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Számviteli Tanszéke) szerkesztette "Külföldi számviteli rendszerek, számlakeretek" című tanulmány-gyűjtemény 9. oldalán - ekképp: "Lassan, lépésről lépésre alakul ki ... a gazdasági események feljegyzésének zárt rendszere - a könyvvitel." Sajnos e könyvben nem kapunk magyarázatot arra, hogyan kell értelmezni a könyvvitel rendszerének zárt voltát.^[74] Fogaras István és Horváth Jenő (1963) "A könyvvitel elmélete" című (Budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Számviteli Tanszék) munkájának 11. oldalán írja: "...a könyvvitel alkalmazza a kettős feljegyzések sajátos módszerét ..., amely a könyvviteli rendszert zárt .... rendszerré teszi."^[75] Szintén a Budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Számviteli Tanszékének Munkaközössége, a Ferenc László szerkesztésében 1978-ban megjelentetett "Könyvviteltan" című tankönyvének ^[76] 10. oldalán rögzíti, hogy a könyvviteli nyilvántartások a kettős feljegyzés következtében "zárt" rendszert alkotnak. Ez a mű is, mint az előző kettő, bár - kora ideológiai felhangjaitól eltekintve - nívós munka, ám a könyvvitel "zárt" jellegének mibenlétét illetően nem ad semminemű eligazítást. Baricz Rezső és Róth József, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem számviteli tanszékének oktatói, "Könyvviteltan"^[77] című, 1993 és 2006 között több változatlan kiadást megért tankönyvükben az 5.,10.,11.,41.,45.,73.,130.,131. és 144. oldalon, összesen kilenc helyen deklarálják a könyvvitel "zárt" jellegét, de e zártság tartalmáról, az előbbieken túl ők sem adnak érdemi felvilágosítást. Voltaképpen az említett művek azon rövidke utalása, hogy "... a kettős feljegyzések..." módszere teszi zárt rendszerré a könyvvitelt, nem világítja meg, hogy:

A) Miben is áll a könyvvitel rendszerének ily módon keletkező zártsága? Vagy másképp: Miért kell éppen pont zártnak nevezni a könyvvitelt, melyben - az idősoros feljegyzést nem említve - a számlasoros, kettős feljegyzés módszerét alkalmazzák?

Az A) kérdés vizsgálatára még visszatérünk.

Wolfgang Eisele a "Technik des betrieblichen Rechnungswesens" című terjedelmes monográfiájában (1998)^[78] a 489. oldal 16.32 pontjának első mondatában ezt írja: "Charakteristikum der doppelten Buchführung ist das geschlossene Kontensystem...", azaz, nagyvonalakban: a kettős könyvvitel egyik ismertetőjele a zárt ("geschlossene") számlarendszer... Bár a szerző a zárt számlarendszerről könyvében többet nem közöl, ám e ponton mégis különbség látszik a magyar szakirodalmi állásponthoz képest. Eisele ugyanis lényegében nem azt mondja, hogy a kettős könyvvitel rendszere zárt, hanem csupán azt, hogy a kettős könyvvitelnek zárt számlarendszere van. Ez azonban már lényegi különbség, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a hagyományos ún. kettős könyvvitel nemcsak számlák rendszeréből, hanem számlarendből, továbbá az idősoros elszámolást tartalmazó naplóból, valamint mérlegből, stb. is áll.

De egyáltalán, kitől ered - ha Paciolitól nem - a "zárt" jelző bevezetése a könyvviteltanban és milyen okból?

Milyen érdekes, Kedves Olvasóm, hogy a magyar egyetemi könyvviteloktatás irodalmában kutatva (mint szénakazalban a tűt keresve), egészen 1958-ig kell visszamenni, hogy kérdésünket illetően egy bíztató nyomra bukkanjunk: Voltaképpen Deák Anna jellemezte először a könyvvitelt zártnak a Fogaras István (Budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Számviteli Tanszéke) szerkesztette "Külföldi számviteli rendszerek, számlakeretek" című, már idézett tanulmány-gyűjteményben. Ettől kezdve a magyar egyetemi oktatók ötven éven át kontroll nélkül másolták egymásról ezt, a könyvvitellel kapcsolatban homályos értelmű, meg nem magyarázott terminust.

Pascalt idézi Lakatos Imre a "Bizonyítások és cáfolatok" című könyvében, aki a következő szabályokat állította fel a definícióalkotásra:

"Ne definiáljunk egyetlen olyan adott terminust sem, amely tökéletesen ismert!" (Természetesen az adott kontextusban - G.I.)

"Ne hagyjunk definiálatlanul egyetlen olyan terminust sem, amely akár a legcsekélyebb mértékben is homályos vagy nem egyértelmű!" (Természetesen szintén az adott kontextusban - G.I.)

A terminusok definiálásakor csak tökéletesen ismert, vagy már megmagyarázott szavakat használjunk!"^[79] (Szintén az adott kontextusban - G.I.)

Nos, a fentiek ismeretében Pascal foroghat a sírjában.

De honnan vette Deák Anna a "zárt" jelzőt? Nagy szerencsénk, hogy erre is az általa írt fejezetben találjuk meg a választ, méghozzá a 11. oldalon, amikor Johann Friedrich Schä r "Buchaltung und Bilanz" (Könyvvitel és mérleg) című könyvéből (1890) idéz. Schä r számlakeret-javaslatát - Schä r elnevezését megtartva - "zárt számlarend"-ként nevezi meg. És valóban! Schä r 1914-ben és 1919-ben kiadott azonos című könyveiben is számlarendszerét ekképpen nevezte: "Das geschlossene Kontensystem"^[80] (A zárt számlarendszer). Csakhogy: míg Eisele 1998-ban a számlarendszer zártságáról beszél - nyilván Schä r nyomán - addig a magyar egyetemi oktatók, több mint ötven éven keresztül a könyvviteli rendszer zártságáról szónokoltak, ami szemlátomást nem ugyanaz.

Most a korrektség kedvéért nézzük meg először azt:

B) Miért nevezte és helyesen nevezte-e Schä r számlarendszerét zártnak?

A miértre sajnos nem kapunk magyarázatot Schä rtól, ezért próbáljuk megfejteni: mi lehetett ennek az állításnak az alapja!

Ha Schä r összetartozó számláit elfogadjuk rendszerként, akkor kénytelenek vagyunk emlékeztetni a kedves olvasót arra a nem mellékes körülményre, hogy ezek a számlák felhasználásukkor - "működésükkor" - nem csak úgy kitöltetlenül, üresen tátongnak. E számlákra információt hordozó adatokat írnak (tekinthetjük ezeket bemenő jeleknek). Az információt e rendszerben átalakítják, az adatok feldolgozásával (összesítik az adatokat, egyenlegeiket képezik, átvezetik egyik számláról a másikra, stb.). E számlarendszert zavaró jelek érhetik (hibás bizonylati adatok, téves könyvelés, stb.), melyek hatását korrigálni kell; továbbá kimenő jelek, kimenő információk hagyják el (kivonatok, kimutatások, mérlegek, stb. feldolgozott könyvviteli adatok formájában). Schä r számlarendszere tehát, a számlafunkció aspektusából nézve, csak a könyvében "holtan elfeküdve" lehetne zárt, mint a valóságban amúgy "élő", "működő", a környezetével kommunikáló, s így meglehetősen nyílt számlarendszer elvont, absztrakt modellje. Következésképpen Schä rnek a számlarendszerre alkalmazott zárt jelzője a számlafunkció aspektusából nézve inadekvát.

Ha mármost Schä r azt mondaná, hogy ő, a számlákból álló számlarendszert, mint az osztályozás-továbbosztályozás folyamán előálló véges számlahalmazt tekintette zárt rendszernek, akkor azzal egyet kell értsünk. A "fa-struktúrával" is jól modellezhető (ld.: 1. Függelék 4. ábra) eszköz illetve forrás (tőke) számlák rendszere, mint számlák véges halmaza valóban zárt.

Tehát a vagyonosztályok vagy számlák halmaza zártnak tekintendő a továbbosztályozással keletkező újabb alosztályokra vagy alszámlákra nézve, hiszen ezek is elemei lesznek az adott halmaznak - ekképp:

(1.) Legyen ugyanis S az összes lehetséges aspektusból végrehajtott osztályozással előállított sÎ S számlák véges halmaza. (2.) Ekkor, ha S éppen az S={ s₁,s₂,...,s_k,...s_p} számlák egy osztályozása, mint halmaz, és pl. az s_k számlát, az osztályozást folytatva, mondjuk két alosztályra bontjuk [s_k={ s_k1,s_k2}], akkor belátható, hogy a továbbosztályozás révén keletkezett két új alszámla is eleme az (1.) alatt definiált S számlahalmaznak, azaz S={ s₁,s₂,...,s_k,s_k1,s_k2,...s_p}. Következésképpen: Az S számlahalmaz (számlarendszer) az osztályozás (és továbbosztályozás) révén keletkező számlaalosztályokra nézve zárt halmaz.

Nota bene! A számlarendszer számlák (alszámlák) szempontjából vett zártságától merőben különbözik ugyanezen számlarendszer funkciója szempontjából vett jellege, mert abból a szempontból a számlarendszer egyértelműen nyílt. A két aspektus között határozott különbséget kell tenni! Schä r azonban voltaképpen nem határozta meg precízen számlarendszere zártságát.

Ezzel Schä r lehetséges posztumusz érvét is számításba vettük. Most még - amolyan ördög ügyvédje módjára - magunk vegyük védelmünkbe a "zárt" terminust. A Magyar Értelmező Kéziszótár azt írja a "zárt" szóról az 1529. oldalon: "5. Összefüggő egészet alkotó. Pl. a zárt rendszer".

Igen ám, de a [zárt=összefüggő egészet alkotó] definíciós egyenlettel semmire nem megyünk, mert az önmagában "összefüggő egészet alkotó" fogalom semmivel nem mond többet számunkra a Schä r-féle számlarendszerről, vagy a Deák Anna és kollégái által jellemzett könyvvitelről, mint önmagában a "zárt" terminus. A logika definícióra vonatkozó szabályai szerint a definiendum (itt: a "zárt" fogalom) és a definiens (itt: az "összefüggő egészet alkotó" fogalom) azonos terjedelmű fogalmak kell legyenek, s mint ilyenek egymást kell tudják helyettesíteni. Kedves Olvasóm! Gondoljunk csak bele! Mennyivel tudunk meg többet Schä r számlarendszeréről vagy a deáki könyvvitelről, ha azt mondjuk róla

"zárt rendszer", vagy ha így jellemezzük:

"összefüggő egészet alkotó rendszer"?

Szerintem semmivel. Hisz voltaképpen minden rendszer, rendszerelméleti aspektusból nézve, összefüggő, és minden rendszer önmagára nézve egészet alkot. Ha tehát, a látszólag többet mondó "összefüggő egészet alkotó" kifejezést használnánk a zárt terminus helyett, ez csupán üres tautológiára vezetne. Ráadásul, az 'összefüggő'-t még csak érthetjük, de az 'egészet alkotó' jelzős szerkezet alkalmazása önmagában, mind a számlarendszerre, mind a könyvvitelre nézvést homályos értelmű.

Egy másik nézőpontból megközelítve e kérdést, további bonyodalom támad: A hagyományos könyvvitel megkülönbözteti a szintetikus (csak pénzértékben vezetett) ún. (főkönyvi) számlákat, az analitikus (mennyiségben és értékben is nyilvántartó, vagy folyószámlaszerű pl. név szerint vezetett) számláktól. Azonban, a csak pénzértékben vezetett szintetikus főkönyvi számlák adataikat a nekik megfelelő analitikus számlákról (pl. a főkönyvi, szintetikus anyagkészlet-számlák a raktári, analitikus anyagkészlet számlákról), az analitikus számlák pedig - itt most a kronologikus naplótól elvonatkoztatunk - a nekik megfelelő (alap)bizonylatokról kapják. Az összefüggésrendszer tehát így írható fel: alapbizonylat « analitikus számla « szintetikus számla. A nyíl kétirányú volta azt jelzi, hogy az adat- és információáramlás kétirányú. Ekképp:

az adatok "áramlása" az alapbizonylat felől indul, s tart a szintetikus számláig,

míg a szintetikus számlák valódiságának alátámasztása (a hivatkozásokon keresztül) a szintetikus számláktól tart az alapbizonylatok felé.

Az "élő", "működő" számlarendszer tehát e szempontból nem lehet zárt.

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy Schä r egyrészt nem elég találóan jelölte "zárt"-nak számlarendszerét. Helyesebben járt volna el, ha mondjuk eszköz- és forrásaspektusú számlarendszerről, vagy eszköz- és forrásfajták szerint osztályozott számlák rendszeréről tesz említést. E megjelölések ugyanis informatívak, s így adekvát jelzői a számlarendszernek. Ugyanis a hagyományos számlarendszer, vagy számlakeret voltaképpen nem más, mint egyazon vagyon kétféle - eszköz- és forrásaspektusból való, vagy erre visszavezethető - osztályozása. Másrészt, ha mégis ragaszkodott a "zárt"-ság fogalmához, akkor pedig precízen definiálnia kellett volna, hogy a "zárt"-ság alatt mely aspektusból és mi értendő. A "zárt"-ság ugyanis Schä rnél nem takarhat mást, mint legfeljebb a már említett osztályozásra nézve vett zártságot, de azt - főleg tudományos és didaktikai szempontból nézve - nagyon is hatékonyan takarja, definiálatlansága folytán.

Schä r részéről még az is szerencsésebb megfogalmazás lett volna, ha eszköz- és forrásszámláinak halmazát egyszerűen csak számlarendszernek nevezi - per definiendem.

Most pedig vizsgáljuk még meg az A) kérdéskört is. Mint emlékszünk rá Deák Anna, Fogaras István és Horváth Jenő, valamint Ferenc László, majd később Baricz Rezső és Róth József, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem számviteli tanszékének oktatói (1958 és 2009 között) mintegy fél évszázadon át jellemzik úgy a könyvvitelt, hogy az zárt rendszer. Indokként hozzáteszik: a könyvvitelt a "kettős feljegyzések" módszerének alkalmazása teszi zárttá, azonban, hogy hogyan, arra további magyarázattal egyikük sem szolgált. Ezzel kapcsolatos A) kérdésünk így szólt:

Vajon miben is állhat a könyvvitel rendszerének ily módon keletkező zártsága? Vagy másképp: Miért kell éppen pont zártnak nevezni a könyvvitelt, melyben - az idősoros feljegyzést nem számítva - a számlasoros elszámolásban, a kettős feljegyzés módszerét alkalmazzák?

Deák Anna szerint: A könyvvitel "...a gazdasági események feljegyzésének zárt rendszere." E meghatározásban a könyvvitelről, mint feljegyzések rendszeréről állítja Deák Anna, hogy zárt.

De voltaképpen milyen is ami zárt? Például: a kör zárt görbe - ez világos. A [0;1] intervallum pontjai halmazának zárt voltát értjük. A zárt szénláncú vegyületek megjelölés szintén szemléletes. Továbbá: tapasztalataink szerint, ha egy rendszer zárt (s amíg zárt), abból se ki nem jön semmi, se bele nem jut semmi. Következésképpen tartalmából nem lehet elvenni és tartalmához nem lehet hozzátenni sem. Ilyen például a felfújt és bekötött szájú luftballon.

De vajon ilyen a könyvvitel is, mint a gazdasági események feljegyzésének rendszere? Nyilvánvalóan nem! A könyvvitel, egy a "jövő felöl nyílt", azaz az újólag bekövetkező gazdasági eseményekkel - kronológia szerint - (amíg a gazdálkodó él/létezik) folyamatosan bővülő nyilvántartás. És minket a zártság kérdésében ez, a létező gazdálkodó (élő, gazdálkodó személy, család, működését folytató társaság, vállalat, állami intézmény, stb.) könyvvitele kell, hogy érdekeljen, s nem a holt személy, a bezárt cég, stb. múltbeli - többé már sosem bővülő - avagy az iskolapéldák sosem bővülő könyvvitele.

Jelölje R a gazdálkodását jelenleg is folytató gazdálkodó könyvvitelében rögzített és rögzítendő könyvviteli események halmazát, e_iÎR (i=1,2,...,m,m+1,...) pedig jelölje a könyvvitelben feljegyzett könyvviteli eseményt. Az "élő" gazdálkodóról imént elmondottak és a bevezetett jelölések értelmében igaz a következő tétel:

(T_mk:) A működő könyvviteli rendszer R adatbázisa [e_iÎR és (i=1,2,...,m,m+1,...)], a gazdasági események feljegyzése szempontjából nézve, jobbról (a jövő felől) nyílt, azaz "jobbról végtelen" halmaz. A (T_mk) tételből következik, hogy az i futóindexre nézve igaz, hogy értékeit a [1,+¥ ) félig zárt (azaz jobbról nyílt) intervallumban veheti fel. Ésszerű tehát a gazdasági események feljegyzésének rendszerét mindaddig nyílt rendszernek tekinteni, amíg a gazdálkodó létezik. A megszűnt gazdálkodó lezárt könyvviteli nyilvántartása viszont értelemszerűen már örökre zárt.

Végül nézzük a zártság kérdését a "kettős feljegyzés" módszere tekintetében. A "kettős feljegyzés" nem zárja (köti) össze kivétel nélkül mindig az eszköz- és forrásszámlák halmazát, következésképpen a kettős feljegyzések nem tehetik úgy általában zárttá a könyvvitelt. Mi több! Például a jellemzően nagyszámban előforduló készpénzes anyag- vagy árubeszerzések egyike esetében sem - hisz eme esetekben mindkét érintett számla, mindig eszközszámla. De szép számmal akad ilyen kettős feljegyzés a forrásoldalon (tőkeoldalon) is. Például amikor a bérkötelezettség számláját csökkentjük a személy által fizetendő adóval, társadalombiztosítási járulékkal, stb., és ezen levont tétellel megnöveljük a megfelelő másik kötelezettségszámlát. A "kettős feljegyzés" módszere tehát többször nem zárja, mint zárja az említett kétfajta számlasort, következésképpen a zárt jelző önmagában való alkalmazása a könyvvitelre ez okból sem helytálló.

A hagyományos könyvvitelben a "kettős feljegyzés" módszere - amint arra elég precedenst hoztunk fel, azt jelenti, hogy minden gazdasági eseménnyel bekövetkező elemi vagyonváltozást, mindig két különböző számlán jegyzünk fel, mégpedig úgy, hogy a változást jelentő számértéket az egyik számla tartozik oldalán is, és a másik számla követel oldalán is feljegyezzük.

Jelölje ezért E az eszközök, F pedig a források osztályait képviselő számlák halmazát (EÇ F=Æ ), O=EÈ F pedig az E és F számlahalmazok unióját (azaz a teljes, vagy egyesített halmazát).

Jelölje továbbá az eszköz és/vagy forrásaspektusú vagyonváltozással érintett két különböző számla azonosítószámát a á t_i,k_iñ rendezett adatpáros (t_i¹k_i)), ahol t_i a tartozik- számla, k_i pedig a követel-számla azonosítója (ez lehet elnevezés vagy szám, avagy a kettő együtt, vagy más alfanumerikus jel) és i=1,2,...n az összes, az adott gazdálkodóra nézve lehetséges, vagyonváltozással járó gazdasági eseménytípusok egyedeinek sorszáma. Eme adatpárost sorvektorként is jelölhetjük, emígy: y_i^'*=[t_i,k_i]^'(i=1,2,...n).

A jelöléseket felhasználva a kettős könyvvitelre érvényes a következő definíció:

A vagyonkönyvvitel időaspektustól elvonatkoztatott kettős könyvvitelének O=EÈ F számlarendszere zárt az adott gazdálkodó esetén bekövetkezhető e_i gazdasági eseményekre nézve (i=1,2,...n), akkor és csak akkor, ha bármelyik e_i gazdasági eseménytípus következik is be, a hozzá tartozó y_i^'*=[t_i,k_i]^' eseménykoordináta-párból (t_i,¹ k_i) - az esemény tartalmának megfelelően - mindkettő vagy az E, vagy az F, vagy egyikük az E, míg a másik az F számlahalmaz esemény kapcsán megváltozó egyenlegű számlájára (vagyonosztályára) mutat.

Mivel az nem fordulhat elő, hogy az y_i^'*=[t_i,k_i]^' koordinátapáros valamelyike, vagy mindkettő végérvényesen hiányzik (pl. végleg "féllábas", vagy teljesen hiányzik a kontírozás), avagy valamelyike, vagy mindkettő kimutat az O=EÈ F halmazból, ugyanis ezzel a könyvviteli rendszer inkoherenssé és funkcionálisan értelmezhetetlenné válna. Tehát: valamely gazdálkodó E-F aspektusú kettős könyvvitelének O=EÈ F számlarendszere (vagyonosztályozási rendszere) zárt bármely, az adott gazdálkodónál bekövetkezhető e_i gazdasági eseményre nézve (i=1,2,...n).

A könyvvitel számlarendszere (vagyonosztályozási rendszere) zártságának - és egyáltalán nem magának a könyvvitel zártságának! - ez az értelmezése az egyik vízválasztó tulajdonságot adja kritériumként annak megítéléséhez, hogy pl. az ún. "egyszeres könyvvitel" számlarendszere (vagyonosztályozási rendszere) komplett rendszer-e avagy inkomplett pl. a kettős könyvvitelhez képest, vagy másképp: az ún. "egyszeres könyvvitel" alkalmas-e a könyvvitellel szemben támasztható követelmények teljesítésére avagy nem. (Erre a kérdésre még választ adunk a következőkben.)

Kiterjesztésként, a (13'') formula (V_n=E_n=F_n=...=X_n) figyelembevételével adódik a következő definíció:

Az n-szeres (n³ 3) vagyonkönyvvitel vagyonosztályozásainak egyesített O=V_nÈE_nÈF_nÈ...È X_n halmaza az y_i^'*=[y_i1,y_i2,...,y_ik]^' (i=1,2,...n; k=1,2,...p) gazdasági esemény-koordinátákra, s így az ezekhez tartozó gazdasági eseményekre nézve zárt.

(Az y_i^'*=[y_i1,y_i2,...,y_ik]^' gazdasági esemény-koordináták pontos bemutatása az első könyvem első részének IV. fejezetben olvasható!)

Az tehát ekkor sem fordulhat elő, hogy az y_i^'*=[y_i1,y_i2,...,y_ik]^' eseménykoordináták valamelyike, vagy mindegyike végérvényesen hiányzik, avagy kimutat az O halmazból, ugyanis ezzel az n-szeres vagyonkönyvviteli rendszer inkoherenssé és funkcionálisan értelmezhetetlenné válna.

Ezzel tehát a kérdést megoldottuk: a "teljes" vagyonkönyvvitel (O) osztályozási rendszerének gazdasági eseményekre nézve zárt voltát definiáltuk - precízen.

Nem ártott volna tehát, ha az 1945 utáni magyar oktatók körültekintően definiálják a könyvvitellel kapcsolatos zártság fogalmát, és nem nevezik a könyvvitelt minden indoklás nélkül - csak úgy átabotában -, s inadekvát módon zártnak. E kritika megilleti természetesen Schä rt és Eiselét is. A könyvviteltan zárt specifikációja, önmagában - korrekt definiálása nélkül - ugyanis, mint láttuk, semmitmondó; nem visz közelebb sem a könyvvitel-fogalom, sem a számlarendszer fogalmának megismertetéséhez - egy tapodtat sem. Ilyen pongyola megfogalmazást alkalmazni komoly tudományos és didaktikai hiba volt!

Apropó! Pongyola fogalmazás.

Egy szőke bombázó nyitott sportkocsiban hajt le a szerpentinen. Felfelé egy macsó repeszt a Ferrarijával. A szőke egy hegyorom melletti jobb hajtűkanyar után meglátja a közeledő Ferraris pasast. Odakiált neki: - Disznó! - Mire a férfi visszaüvölt: - Liba! - Majd méregből rátapos a gázpedálra és fórgázzal veszi a hajtűkanyart. Ámde a hegyorom takarásából hírtelen elé kerül egy hatalmas vaddisznó, mire a macsó félrerántja a kormányt és kocsistól a szakadékba zuhanva leli halálát.....

Nos: Az e pontból kitetsző sziszifuszi kutatás, elemzés és teljes diszkusszió (A tudomány számára nincs királyi út!^[81]) célja "mindössze" az volt, hogy megtudjuk: Megtarthatjuk-e a vagyonkönyvvitel hagyományos definíciójában alkalmazott "zárt" terminust, vagy el kell hagynunk azt, mint a könyvvitelre általában nem illő jelzőt? Vizsgálatunk eredménye alapján, mind a tudomány megkövetelte egzaktság, mind a didaktikai szempontok alapján megállapítottuk: kötelesek vagyunk a "zárt" terminust a könyvvitel számlarendszerének (ill. vagyonosztályozási rendszerének) gazdasági események kapcsán beállott változásaira nézve - pontos definíciójával - megtartani.

Ezzel a kör - diszkussziónk köre - Schä r szavaival élve zárt lett, bezárult, s a könyvvitel "zártságából" eredő gondunk - úgy tűnik - megoldódott.

Apropó! Ha már a gond szóba került (mert szóba hoztam), jöjjön erről szintén egy vicc, frissítésként:

- Szívem - szól udvarlójához Lujza. - Ha feleségül vettél, minden gondodat megoszthatod velem. - Udvarlója, Jenő, elgondolkozva válaszol: - De,... hát... drágám, nekem nincsenek gondjaim... - Mondom, ha feleségül vettél,... szívem - válaszolja Lujza...

8. A könyvvitel története és irodalma 1945-től napjainkig
A második világháborút követően ellentmondásos helyzet alakult ki a könyvviteltan területén. Miközben világszerte ontották a szerzők a könyvvitel - többnyire leíró jellegű és alkalmazási kérdéseket taglaló - újabb és újabb szak- és tankönyveit, aközben paradox módon a könyvvitel elméletének fejlődése lelassult, mi több, egyenesen megtorpant. Fejlődése megállt az ún. négyszámlasoros [alapegyenlete: A=P'+(H-R)], valójában azonban a P=P'+(H-R) összefüggést felhasználó kétszámlasoros számlaelméletre (alapegyenlete: A=P) visszavezethető számlaelméletnél és a számlakereteknél.

Látványos változás leginkább abban mutatkozott meg, hogy a szovjet hatalom uralta területein a világnak, lényegében kb. 1950-től - kizárólag ideológiai indítékból - száműzték a vagyon és a tőke terminusokat a könyvvitelből és a könyvviteltanból, s helyüket átvette az eszköz és a forrás fogalmi elnevezés. Ezzel párhuzamosan pedig megszűnt e terminusok tőkés magántulajdont gazdasági és jogi értelemben egyaránt elismerő jellege, felváltotta azt az ún. szocialista társadalmi vagy közösségi tulajdon terminológiai kizárólagossága. E gyökeret eresztett "átkeresztelkedés" máig megőrizte terminológiai hatását a volt KGST-blokk könyvvitelének, ezen belül például a magyar vagy az egyesített (keletnémet behatású) német ^[82] könyvvitel szakirodalmában.

Az ötvenes-hatvanas évek magyar könyvviteli szakirodalmából, igényes kimunkáltságuk révén kiemelhető - a koruk szerinti kötelező kapitalizmusellenes ideológiai szólamokat, illetve felhangokat amúgy nem nélkülöző - értékesebb művek például: a Fogaras István és Horváth Jenő által írt "A könyvvitel elmélete" című tankönyv (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954-1963), vagy Deák Annának "A számlakeretek kialakulása és fejlődése" című (KJK, Budapest, 1958), illetve Fogaras Istvánnak a "Külföldi számviteli rendszerek" (KJK, Budapest, 1958) című könyve.

Egyébként a XX. század második felében a hagyományos könyvviteltanban és a könyvviteltant uraló számlaelméletek terén, a század első feléhez képest, sarkalatos változás a világon sehol nem következett be.

A könyvviteltan tehát a XX. század második felének utolsó évtizedére "beszorult" a mindössze két aspektusból vett, az eszközök és források (vagy tőkék) szerinti osztályozásra vezető, statikus mérleget adó számlaelméletek erőltetése révén keletkezett zsákutcába, s ezáltal a századvégre kifejezetten ortodox tanná vált. Erről tanúskodik a világ akkori és 2008-ig keletkezett könyvviteli szakirodalma egyaránt.

A könyvviteltan illetve a könyvviteli elméletalkotás és praxisfejlesztés (pl. kontírozási kalkulus) terén e "halotti csendet" - úgy tűnik - csak most, a 2009. augusztusában elkészült és online változatban (interneten ^[83] és CD-n) és nyomtatott könyvként is kiadott, a Modern könyvviteltan I. címet [a modern n-szeres (n³ 3) vagyonkönyvvitel, mint az egyik speciális könyvvitel elméletének elemei és axiomatikus rendszere (a számlaelméletek halála) alcímet] viselő könyvem törte meg.
9. A számlaelméletek története az ún. perszonális modelltől máig

A számlaelméletek a hagyományos könyvviteli számlák mibenlétét (fogalmát), rendeltetését, használatuk és rendszerezésük módját, valamint a mérleg, a gazdasági események és a számlák között fennálló összefüggéseket magyarázzák, és ekképpen egyik központi elemét képezik a tradicionális könyvviteltannak.

A számlaelméletek ismertetését és vizsgálatát a kettős könyvvitel számlaelméleteivel kezdem. Két okból: először azért, mert - mint azt a Modern könyvviteltan I. című első könyvemben ^[84] is bebizonyítom - a vagyonkönyvvitel, a tárgyát képező - idő- és egyéb aspektusától elvonatkoztatott - bruttóvagyon "legalább" kettős aspektusa (egyfelől különböző fajta eszközök, másfelől különféle források/tőkék összessége) miatt mindig ("legalább") kettős jellegű, és soha nem lehet egyszeres. A másik oka e fordított sorrendű tárgyalásnak az, hogy Kuntner Róbert is, aki - a magyar és külföldi szakírók közül - pregnánsan fogalmazza meg a szerinte létező "egyszeres gazdasági könyvvitel" mibenlétét, a kettős könyvvitel alapegyenletét felhasználva magyarázza azt. Ezen okok miatt tehát először a kettős könyvviteli számlaelméletekkel célszerű foglalkozni.

9.1 A kettős könyvvitel számlaelméletei

Mint azt Kuntner írja: "A kettős könyvvitel szigorú alapelveken épül fel. Ez alapelveknek, ok és okozati összefüggéseknek, törvényszerűségeknek, a könyvvitel helyes elméletének a megállapítása a könyvvitel rendszerének teljes megértése és továbbfejlesztése érdekében rendkívül fontos. Természetes, hogy csak oly elmélet fogadható el, amely kizáróan a tényeken, a valóságon nyugszik, minden fikciótól ment és minden a tényektől eltérő magyarázatot elutasít." - Osztom Kuntner Róbert eme meglátását. Arra azonban felhívom az olvasó figyelmét, hogy itt Kuntner Róbert a könyvvitel elmélete alatt egyértelműen számlaelméletet ért. Kuntner idézett megállapításai mellett a továbbiakban is közreadom saját véleményemet. (Kuntner és más szerzők mondandóját mindig idézőjelek között szerepeltetem, ahogy ezt a történeti rész ismertetésekor is tettem. És ez igaz ott is, ahol apróbetűs rész van, ui. ez is a kuntneri szöveg, csak más a tipográfiája - mintegy megjegyzésként mutatva e részeket.)

Kuntner írja könyvében: "Pacciolo és első követői a könyvvitelnek csak recipéjét adták.

Hovatovább azonban találkozunk már oly törekvésekkel, amelyek a követendő eljárásnak magyarázatát kívánják adni. Ez a törekvés, sajnos, a perszonális elméletre (értsd perszonális számlaelméletre - G.I.) vezetett." - "Sajnos" (Hmm..?? - G.I.) így fogalmaz Kuntner. E közbevetésre még visszatérünk. - "Ez elmélet szerint nem vagyonváltozásokat könyvelünk, hanem tényleges tartozásokat és követeléseket. Minden számlának személy felel meg. A Tőkeszámla a tulajdonos számlája, a Pénztárszámla a pénztáros számlája, az Áruszámla az árutáros számlája, stb. Könyvelési szabály, hogy aki ad, az követel, aki kap, az tartozik.

Ez a magyarázat a Tőkeszámlánál és a vagyonrész-számláknál még úgy-ahogy alkalmazható, csődöt mond azonban, mihelyt veszteségeket vagy nyereségeket kimutató számlákról van szó. A perszonális elméletnek ezekre a számlákra való kiterjesztése csak mesterkélt és nehézkes magyarázatokra vezethet.

A perszonális elméletet Hügli Ludovico Florira (1633) vezeti vissza. Hosszú ideig egyedül uralkodott és a könyvvitel megértésének és továbbfejlesztésének egyik legfőbb akadálya volt. Nevesebb képviselői Odermann, Braune, Ullmann és Unger voltak. Teljesen idejét múlta és ma már komoly képviselője nem is lehet.

A kétszámlasoros perszonális (számla - G.I.) elmélet a számlákat ugyan szintén személyesíti, de szigorúan elkülöníti a tulajdonos számláit (szerintünk a tisztavagyon-számlákat) az egyéb számláktól (szerintünk a vagyonrész-számláktól). Olaszországban (ez) a logismographiára ... vezetett és még ma (az 1940-es években! - G.I.) is sok híve van.

Követőkre nem talált különleges magyarázatokat ad Kempin jogi elmélete."

- Hogy a perszonális számlaelmélet mennyiben lehetett a megértés és a továbbfejlődés akadálya, azt nem fejti ki Kuntner. Álláspontjával nem értek egyet.

Szerintem először is Kuntner téved. Hiszen az ő korában is, de még ma is, a perszonális számlaelméleteknek megfelelően jelölik az egész világon a könyvviteli számlák baloldalát tartozik (németül Soll, vagy angolul: Debit), jobboldalát pedig követel (németül: Haben, vagy angolul: Credit) névvel, s nem úgy, hogy pl. baloldal és jobboldal - ami egyébként nem lenne blaszfémia. Ez a vitathatatlanul perszonális számlaelméleti "örökség", ma úgy tűnik, senkit sem zavart soha, sem a könyvvitel megértésében, sem a továbbfejlesztésében. Az viszont meglehet, hogy a Kuntner által említett "hosszú idő" alatt eleve nem akadt egy jó eszű reformer. Azt gondolom tehát: azzal, hogy Kuntner a perszonális számlaelméletet a megértés és a továbbfejlődés akadályának állította be, ismét az elégséges alap logikai törvényét sértette meg.

Másodszor: Kuntner, szerintem több vonatkozásban, ténybelileg is téved. Az ugyanis már régóta ismert, hogy a tudomány fejlődését alaposan befolyásolják a meglévő tudományos ismeretek, gyakorlati tapasztalatok és a szükségletek, valamint a személyi adottságok, mint befolyásoló körülmények. Ezért van az, hogy a körülmények (vagy akár valamely összetevőjük) megváltozásával maga a tudomány is előbb-utóbb megváltozik. Ám ez a fejlődést kikényszerítő körülményváltozás következménye lehet csak, s nem a mi jámbor óhajunké!

Másik ténybeli tévedése Kuntnernek amiatt áll elő, hogy nem tisztázza: vajon minek is köszönhető a számlák megszemélyesítése? Öncélú megszemélyesítésről van-e szó, vagy a valós gazdasági-jogi tartalmat kifejező, korabeli körülmények teremtette szükségletről? Ennek tisztázása helyett Kuntner önkényesen - minden bizonyíték nélkül - a megszemélyesítést teszi meg okként. Véleményem szerint nagyon valószínű, hogy a perszonális számlaelméletek kialakulásának hátterében a gazdaságtörténetből jól ismert XIV. században kialakult németalföldi "verlag-kereskedelem"^[85] (a verlag szó jelentése: kiadó; ma inkább úgy mondanánk "bedolgozókat" foglalkoztató kereskedelem) elterjedése állt, mely a XV. században Magyarországon is gyökeret eresztett. E kereskedők, mint az történelemtanulmányainkból ismert, különböző szakmájú iparosokkal, céhekkel, gazdákkal kötöttek olyan szerződéseket, melyek alapján a kereskedő alapanyagokkal látta el partnereit, s azok elsősorban a kész termékeikkel voltak kötelesek fizetni a kapott (részükre "kiadott") anyagokért. Ugyanakkor a kereskedő is köteles volt átvenni a késztermékeket. Mindkét fél nyert az üzleten, mert másképp nem kötötték volna meg vagy tartották volna érvényben a szerződést. Az iparosok, gazdák biztos megrendeléssel, így megfelelő megélhetéssel rendelkeztek, a kereskedő pedig biztos szállítókkal. Persze a kereskedő járt jobban, mert mindkét irányban nyert a bolton. Az átadott anyagokat beszerzési áron felül (árréssel növelten) adta, az iparosok, gazdák termékeit pedig eladási áron alul (árréssel csökkentve) vette át. E kereskedő könyvvitele tehát a valóságot hűen tükrözendő, szükségszerűen perszonális könyvvitelként szerveződött, hiszen "bedolgozói", valamint szállítói és viszonteladói is mind konkrét személyek, vagy céhek, kereskedők voltak, melyeknek a személyre szóló "folyószámláin" kellett vezetnie üzleti kapcsolatuk minden megnyilvánulását, ha valóban tudni akarta ki és mennyivel tartozik, vagy ki és mennyit követel vele szemben és, hogy a teljes vagyona hogyan is alakul.

Harmadszor: Az egyáltalán nem Istentől elrugaszkodott gondolat, hogy a tiszta vagyon vagy tőkeszámla mögött a tulajdonost képzeljük, a pénztárszámla mögött a pénztárost, az anyag- és áruszámla mögött pedig a raktárost. És az sem felfoghatatlan dolog, ha a veszteség- vagy nyereségszámla mögött is a tulajdonost kell vélnünk, hisz a veszteség- vagy nyereség is a tulajdonost (vagy tulajdonosokat) érintő problémakör. Ez így - az adott korban, az adott kereskedelmi profil mellett - egy logikailag koherens (ellentmondásmentes) és a tudományelmélet szerinti értelmes idealizációt, illetve metaforákat alkalmazó rendszer. A "tartozik" és "követel" terminus és alkalmazása, semmivel sem "mesterkéltebb", mint a "pont", az "egyenes", a "sík", vagy pl. a "szabályos test", az "ideális gáz", avagy a "tőke", az "erő", stb. ismert és elfogadott tudományos fogalmaké. A perszonális elmélet, igaz más szemléletben közelíti meg a valóságot, mint a Kuntner-korabeli vagy a mai számlaelméletek, de ennek az azóta megváltozott valóság az oka. A később kialakuló - iparosodó - gazdaságok, más jellegű valóságot jelentenek és ehhez igazodó könyvelési elveket és módszereket igényelnek. A perszonális könyvvitel kialakulása és léte tehát a kereskedelem fejlődésével, a kereskedelmi tőke iparba történő behatolásával összefüggő gazdasági szükségszerűség volt, s mindaddig, amíg ki nem fejlődött és meg nem erősödött az elkülönült ipari tőke, szükségszerűen fennállt és meg is felelt rendeltetésének.

Kuntner előadásában arról is értesülünk, hogy a perszonális számlaelmélet teoretikusai szerint "nem vagyonváltozásokat könyvelünk, hanem tényleges tartozásokat és követeléseket." Kuntner ezt szó nélkül hagyja! Vajon helytálló-e az az állítás, hogy a tényleges tartozások és követelések nem vagyonváltozások is egyúttal, következésképp könyvelésük sem vagyonváltozások könyvvitele? Vizsgáljuk meg e kérdést.

Ha a kereskedő anyagot ad át partnerének é értékben, akkor anyagban lévő vagyona ennyivel csökken. Ez nem vagyonváltozás? Ugyanakkor az X nevű partnerével szembeni követelése, így a követelésekben fennálló vagyona é értékkel nő. Ez sem vagyonváltozás? Ezt nem hagyhatta volna ennyiben Kuntner! Ez pont a vagyonváltozás, Kuntner által "kompenzációs" típusúnak nevezett változata, amikoris egyik vagyonrész csökkenését kompenzálja a másik vagyonrész növekedése, s ezzel a vagyon szerkezetileg változik meg. Amikor pedig a kereskedő átveszi X-től annak á értékű készáruját, az árukban testet öltő vagyonrésze ennyivel nő, X-el szembeni követelésben testet öltött vagyona pedig ugyanannyival csökken. Ez is egy tipikus kompenzációs vagyonváltozás.

Kuntnernek azon kijelentésére pedig, hogy a perszonális elmélet - distinkció nélkül úgy, ahogy van, egészében - teljesen idejét múlta volna, mindössze azt hozom fel cáfoló ellenérvként, hogy Kuntner idejében is és ma is, közismertek például a bankok, a brókercégek, a nagykereskedelmi vállalatok, az államigazgatás területén pedig az adó- és társadalombiztosítási hivatalok, vámhivatalok, stb. mely szervezetek számláinak döntő többségét a perszonális folyószámlák teszik ki.

Ezzel Kuntner tévedéseit, azaz a perszonális számlaelméletre vonatkozó tévhitét bizonyítottnak tekintem.

Kuntner tehát téves és leegyszerűsítő ítéleteket mond a valóságról a perszonális számlaelméletek tekintetében. De ugyanezt teszi mintegy 10 évvel később (1954) Fogaras István is "A könyvvitel elmélete" című tankönyv 210. oldalán ^[86], majd 40-60 évvel később Baricz Rezső és Róth József is "A könyvviteltan" című egyetemi tankönyvük 127-128. oldalán ^[87].

De folytassuk a számlaelméletek rövid áttekintését Kuntner fejtegetéseit idézve:

- "A személyesítés eszközétől tartózkodó elméleteket materiális elméletek néven foglalják össze. Ezeket ismét egy- két- és három-számlasoros elméletekre oszthatjuk.

Az egyszámlasoros elméletek az összes számláknak azonos jelentőséget tulajdonítanak. Elméletük szemszögéből azt mondhatnánk, hogy csak vagyonrész-számlákat ismernek és az összes számlákon a vagyonszaporodást a tartozik, a vagyoncsökkenést a követel oldalon számolják el.

Az egyszámlasoros elméletek sorából az ún. üzleti elmélet abból indul ki, hogy a könyvelés tárgya kizáróan az üzleti vagyon, amely az üzlet szempontjából az üzlet (egyesek szerint az üzletvezető) tartozása a tulajdonossal szemben (érdekes módon ez perszonális jellegnek tűnik - G.I.). A Tőkeszámla tehát a vállalat egyik passzíváját kimutató számla. Az üzletnek magának nincs tiszta vagyona. A nyereség növeli az üzlet tartozását a tulajdonossal szemben, a veszteség pedig a tulajdonos által fedezendő, tehát a vállalattal szemben fennálló követelését csökkenti. Az alapegyenlet tehát

A - P = 0, vagy átrendezve A = P

[ahol az elmélet teoretikusai szerint A-P a vagyonrészek állományszámláinak egyetlen számlasora, és a tiszta vagyon is passzíva. Az A-P különbség ezért nulla - G.I.].

Az üzleti elmélet legnevesebb képviselői, akiknek felfogása azonban egymástól is sokban eltért, Berliner, Hagers, Brenkman, Kreukniet, Kohlmann (vagy pl. az amerikai Folsom - ld. Fogarasi-Horváth már említett könyvét ^[88] - G.I.) és mások voltak. Ma már alig van híve. Már alaptétele, hogy a tiszta vagyon az üzlet vagy az üzletvezető tartozása a tulajdonossal szemben, nem állhat meg. (Pedig, ha egy üzletet végelszámolással megszüntetnek és maradt még tiszta vagyona, akkor azzal az üzlet "tartozik" a tulajdonosnak, vagy tulajdonosainak. következésképpen a működő cég tiszta vagyona a cég potenciális tartozása a tulajdonossal, tulajdonosokkal szemben - G.I.)

Más egyszámlasoros elméletek hívei nem is a tiszta vagyont, hanem a tulajdonosnak a vállalat vagyonára való igényét kívánják elszámolni, amely igény a vállalat szempontjából - miként a passzívák - szerintük negatív mennyiség. Ezért könyveljük el a követel oldalon. Különböző utakon és megoldásokkal erre jutnak többek között Grohmann, Gomberg, Sellnick, Seidler és id. Novák Sándor." (Itt megjegyzendő, hogy a tiszta vagyon tulajdonosi igényként való beállítása, a cég tulajdonossal szembeni tartozása helyett, a dolog más szavakkal történő, ámde azonos tartalmú megfogalmazása, azaz merő tautológia - G.I.)

Most pedig figyeljük tovább Kuntner interpretációjában a számlaelméleteket:

"Az ellentétes számlájú kétszámlasoros elmélet az A-P=T egyenletből indul ki. Ez elmélet szerint a vagyonról a kettős könyvvitel két elszámolást vezet, egyet alkotórészei szerint, egyet ugyanarról a vagyonról egyösszegben kifejezve. Az összes számlák tartozik és követel forgalmai főösszegének megegyezése érdekében, a vagyonrész-számlákon a vagyonszaporodást a tartozik, a vagyoncsökkenést a követel oldalon, a tiszta vagyon-számlákon ellentétesen a vagyonszaporodást a követel, a vagyoncsökkenést a tartozik oldalon kell elkönyvelnünk. Ez a könyvem is ezt az elméletet követi.

Az ellentétes számlájú kétszámlasoros elmélet a 19. század végén jutott diadalra. Atyjának a svájci Hügli Frigyest kell tekintenünk (Die Buchhaltungs-Systeme und Buchhaltungs-Formen, 1887). Követői közül elsősorban az ugyancsak svájci Schä r Frigyest kell megemlítenünk (Versuch einer wissenschaftlichen Behandlung der Buchhaltung, 1890), aki azonban a vegyes számlák kreálásával az elmélet számos követőjét tévútra is vezette. Az elmélet nevesebb képviselői a sok közül: Hansemann, Ziegler, Ferjanc ic , Beck, Reisch, Kreibig, stb. Hazánkban is általában ezt az elméletet követik és többek között Faludi Béla, Trautmann Henrik, Kuntner Róbert és Szél Jenő a legkiemelkedőbb képviselői.

Az egységes (konform) számlájú kétszámlasoros elmélet szerint a vagyonról szintén két elszámolást vezetünk. Az alapegyenletet nullára vezetve vissza (A-P-T=0), a lényegében pozitív tiszta vagyon a könyvvitelben technikai okokból negatív mennyiségként jelenik meg.

Az elmélet megalapítója G. D. Augspurg (1852). Kohlmann és id. Novák Sándor igen közel jártak hozzá, de annak a kísértésnek, hogy a tiszta vagyont lényegében is negatív mennyiségnek magyarázzák, nem tudtak ellenállni.

Nicklisch kétszámlasoros elmélete (1911) a vagyon = tőke egyenletet veszi alapjául. A tőke saját és idegen tőkére oszlik. A vagyonszámlákon a szaporodást a tartozik, a tőkeszámlákon a követel oldalon kell könyvelni.

Nicklisch alapegyenlete azonban csak addig áll meg, amíg a passzívák nem haladják meg az aktívák összegét. Figyelmen kívül hagyja azt, hogy ha a könyvelésből meg is állapítható, hogy a hitelezők számlaszerű követelése a valóságban milyen értéket képvisel, mégsem ezt könyveljük, hanem a tartozások összegét.

Követőik közül sokan a lényeget mellőzve, a könyvvitel tételeit egyszerűen a mérlegből vezetik le (mérlegelmélet), abból a mérlegből, amelyet a kettős könyvvitel évszázadokig nem is ismert, amely tehát a könyvelési eljárást nem is irányíthatta. (Kuntner eme állítását az n-szeres vagyonkönyvvitelnek első könyvem II. fejezetében kifejtett elméletrendszere cáfolja - G.I.)

Nicklisch és a mérlegelmélet követői közül Bohn, Korner, Osbahr, Hanisch és Grossmann emelendők ki. A magyarok közül Lánkai István és v. Rajty Tivadar követik.

A háromszámlasoros elmélet az A=P+T egyenletből indul ki, vagyis abból, hogy az aktívák összege mindenkor egyenlő a tartozások és a tisztavagyon összegével. Az aktívák számláin az aktívák szaporodását a tartozik oldalon, a passzívák számláin, a passzívák szaporodását a követel oldalon, a tisztavagyon-számlákon a tisztavagyon szaporodását a követel oldalon kell könyvelnünk.

Ez az elmélete már jóval közelebb jár a valósághoz és lényegében az ellentétes számlájú (értsd: ellentétesen vezetett számlájú - G.I.) kétszámlasoros elmélettől csak kevés választja el. Legnevesebb képviselői Leitner, Obst, és Le Coutre.

Egyéb, követőre egyáltalában nem, vagy alig talált elméletek többek között: Sganzini realisztikus elmélete, amelyet Skokan háromszámlasorossá bővített, Ciompa oekonometriája (geometriai alapon), Pape körforgásos (Kreislauftheorie), Walb kétszámlasoros, Reininghaus racionális, végül a magyar Nyárády József genetikus elmélete."

A négyszámlasoros elméleteket a már említett Fogaras-Horváth tankönyv ^[89] (1954) alapján vázoljuk:

"A statikus számlaelméletek nem vizsgálták (természetesen a tőkés oldaláról) a tőkés vállalatoknál végbemenő tevékenységet, nem foglalkoztak többek között a ráfordítások, a költségek és a jövedelmek könyvviteli elszámolásával.

A dinamikus számlaelméletek a könyvviteli számlarendszer felépítését ezekre a területekre is kiterjesztették. Ezek közül a svájci Sganzini realisztikus számlaelmélete szerint a könyvviteli számlarendszer célja a pénz- és árumozgással kapcsolatos tevékenység, az ebből eredő eredmény könyvviteli rögzítése. Schmalenbach eredményelmélete szerint a könyvviteli számlarendszer középpontjában a Nyereség-Vesztesség számla áll, és a számlarendszer számláinak alá kell támasztani az eredményt befolyásoló bevételeknek és jövedelmeknek, valamint a ráfordításoknak, a költségeknek és a kiadásoknak könyvviteli elhatárolását. A mérleget a helyes eredmény-elszámolás eszközének tekinti.

Az utóbbi években (ezt a szerzők 1954-ben írják! - G.I.) az üzemgazdaságtan térhódítása következtében a kapitalista könyvviteli szakirodalomban egyre nagyobb tért hódít a svájci Burri (1940-től datált - G.I.) négyszámlasoros "ekvivalens" elmélete, amely összekapcsolja a statikus és dinamikus számlaelméletet. Alapegyenlete:

A + r = P + j

E felfogás szerint A, az aktívák és r, a ráfordítások összege egyenlő P, a passzívák és j, a jövedelmek összegével. Ennek megfelelően négy számlasort különböztet meg: az aktívák és a ráfordítások számláit (növekedés a Tartozik, csökkenés a Követel oldalon), valamint a passzívák és a jövedelmek számláit (növekedés a Követel, csökkenés a Tartozik oldalon). Az egyenlet jobb oldala (a passzívák és a jövedelmek számlasora) mutatja az eszköz-beszerzés tőkeforrásait, az egyenlet bal oldala (az eszközök és a ráfordítások számlasora) pedig a tőke tényleges eszközfelhasználását.

A burzsoá számviteli szakirodalom - mint az ismertetett perszonifikációs, statikus, dinamikus, valamint ekvivalens számlaelméletekből is kitűnik - a számlaelméletek kérdéseivel nagy gonddal foglalkozik. Ezzel kívánja megalapozni a könyvviteli számlarendszer helyes felépítését és a könyvviteli számlák logikai összefüggéseit. Mindezt kétségtelenül a könyvvitel tudományos elméletének fejlődése szempontjából kell figyelembe vennünk és megítélnünk."

- Mindehhez megjegyzésként azt kell hozzáfűznöm, hogy e sorok - főképp az utóbbi mondat - leírásához, az 1950-es évek Rákosi-uralta "kommunista" berendezkedésű Magyarországán, nagy bátorság kellett.

Nota bene! Fogaras Istvánnak és Horváth Jenőnek bátorságra volt szüksége Kuntner Róbert 1945 előtti tevékenységének ilyen módon való méltatásához is: "Értékes tevékenységet fejtett ki - mind a szakirodalom, mind az oktatás területén - Kuntner Róbert. Több elméleti és gyakorlati munkája, egyetemi és középiskolai tankönyve jelent meg. Kiemelkedő munkái: "A kettős könyvvitel elmélete", "A berni kanton számvitele", "A költségvetés alapján működő intézmények számvitele". Háromkötetes "Könyvviteltan"-ának első kiadása 1908-ban, kilencedik kiadása 1938-ban jelent meg. A "Bevezetés a könyvviteli ismeretekbe" c. magas színvonalú munkáját az egyetemi oktatásban is használták. E könyv ötödik kiadása 1943-ban jelent meg. Kuntner Róbert nagy gondot fordított a felsőfokú, egyetemi számviteloktatás fejlesztésére, ő volt felszabadulás előtti (ha nem az egész XX. századi - G.I.) könyvviteli szakirodalmunk legkiválóbb művelője."^[90]

Folytatva a számlaelméletek témakört, megállapítható: A Burri-féle (1940-beli) négyszámlasoros "ekvivalens" elméletet az ortodox könyvviteltan, a mai napig nem haladta meg, mindössze az alapegyenletét rendezte át, emígy:
A = P + (j - r)

A Baricz-Róth által 1989-ben is már leírt ^[91] négyszámlasoros számlaelmélet alapegyenlete az előbbitől csak a szimbólumokban különbözik:

A = P + (H - R), illetve

E = F + (H - R).

E formulának egy kissé módosított változata a négyszámlasoros számlaelmélet Baricz-Róth-féle ún. dinamizált alapegyenlete. Ebben az E eszköz-főösszegből kiemelik a befejezett termelés költségét (K_b), s ekkor a formula:

E' + K_b= F + (H - R).

Mindebből felismerhető, hogy Burri óta (1940) a tradicionális könyvvitelben 2009-ig nincs érdemi változás - fejlődése zsákutcába jutott - ortodox elméletrendszerré vált.

9.2 Az egyszeres könyvvitel elmélete

A könyvvitel szakirodalmában sokan és sokféleképpen nyilatkoztak, legtöbbször inkább csak utalásszerűen, az egyszeres könyvvitelről. Friedrich Schä r a 19. században írott művében az egyszeres könyvvitelt, mint afféle csonka kettős könyvvitelt említi, és e kérdéssel tovább érdemben nem foglalkozik. A legtöbbször, mint amolyan kis cégeknek való, "egyszerűsített könyvelési módszer"-ként aposztrofálják. Ezt teszi 1998-ban Wolfgang Eisele is ^[92], és legfeljebb fél usque egy oldalt szán vázlatos - és leginkább homályos - ismertetésére.

Elméletnek tekinthető gondolatrendszert egyedül csak a magyar szakirodalomban, Kuntner Róberttől lehet olvasni. Nézzük!

9.21 Kuntner Róbert egyszeres könyvviteli elmélete, avagy az "egyszeres strandpapucs" problematikája.

Kuntner könyvviteltanának II. részében ^[93] (1921-ben) az egyszeres könyvvitel lényegét ekképp határozza meg:

A kettős könyvvitel az A = P + T [aktívák egyenlő passzívák plusz (saját)tőke] formulával írható le. E formulát átrendezhetjük a következő módon: A - P = T.

Mármost amelyik gazdálkodó csak a bal (A - P) vagy csak a jobb oldalon álló (T) "vagyonrészeket" könyveli, az egyszeres könyvvitelt vezet. Kuntner Róbert szerint az A - P "vagyonrészek" könyvelését jellemzően kiskereskedők, kisiparosok alkalmazzák, és a T tőkét csak kivonással állapítják meg, egyszer, az év végén. A kisrészvényesek pedig csak egyedül a T tőke alakulását "könyvelik" a közgyűlési információk alapján, hisz őket a többi vagyonrész alakulása nem érdekli.

Kuntner az első verzió, az A - P "vagyonrészek" könyvelése lényegét tekintve téved. Téved, amikor azt egyszeres könyvvitelnek tartja, pusztán azon az alapon, hogy a folyamatos időrendi könyvelés "csak" e két vagyonrészre terjed ki, míg a T tőke időrendi alakulására nem (azt csak kivonással, évente egyszer állapítják meg). Ez a módszer ugyanis nem más, mint - az időaspektustól elvonatkoztatott - echte kettős könyvvitel. Az M eredményt abban is így állapítják meg, a T tőke többi része ugyanis évközben gyakorlatilag konstans, s emiatt jobbára nincs is rajta mit könyvelni!

Kuntner tévedése a második verziójú egyszeres könyvvitelt illetően pedig abban áll, hogy egyedül a T tőke "könyvelése" csak alakulásának passzív követésére elegendő információt biztosít, és azt is csak későn. Így voltaképpen alkalmazása a gazdálkodáshoz szükséges információnak mindössze gyenge illúziója, amint ezt már részletesen kifejtettük. E megoldással alkalmazója úgy jár - képletesen is -, mint az a strandoló, aki, nem véve észre, hogy: mondjuk a bal lábán lévő strandpapucsának pántja elszakadt, hetykén tovább lép a napégette forró és/vagy érdes talajon. E strandoló ekképp egyszeressé vált strandpapucsa - belátható - nem védi gazdája "kettős" lábát a sérülésektől, következésképpen rendeltetését nem képes betölteni csakúgy, mint bármiféle ún. "egyszeres" könyvvitel.

Kuntner "egyszeres" könyvviteli elmélete, bár tiltakozik ellene, valójában nem különbözik a Friedrich Schä r 1890-es művében már említett ún. "egyszeres" könyvviteltől, amely Schä r szerint: voltaképpen "csonka" (azaz hiányos, torz) kettős könyvvitel lehet csak, s mely így használatra - a nem követendő negatív példa esetét leszámítva - alkalmatlan.

9.22 Valóban egyszeres könyvvitel a manapság is használt úgynevezett egyszeres könyvvitel?

A "magyar - egyszeres - Pacioli"^[94] felvethetné mondjuk, hogy az egyszeres könyvvitel azért egyszeres, mert pénzforgalmi szemléletű, és így csak a pénzvagyont mutatja ki. Az egyszeresség, tehát így értendő. Ez azonban fából vaskarika - azaz értelmetlenség!

Egyrészt azért mert olyan kapcsolat még statisztikusan sem mutatható ki, hogy V_BR= 2*V_pénz - ez belátható, s nem szorul bizonyításra.

Másrészt: az a könyvvitel, amelyik csak a pénzvagyon alakulását rögzíti, pont a lényegét veszíti el. Nevezetesen: nem teszi lehetővé, hogy használója, vagy a "külső érdekelt" a teljes vagyonról, illetve a teljes vagyon változásairól kielégítő képet alkothasson. Voltaképp az ilyen "könyvvitel" nem kellően informatív és nem is zárt a gazdálkodónál bekövetkezhető összes gazdasági eseményre nézve, azaz inkomplett! Ez esetben pedig nincs értelme energiát belefektetni eme könyvvitelnek titulált valamibe, legfeljebb csak akkor, ha a hatóság valamiért erre kötelezi a gazdálkodót. Más okból és célra az ilyen "vagyonkönyvvitel" úgysem jó.

Harmadrészt: az említett művekben ^[95] még ma is egyszeresnek titulált - "részletező" rovatokat is tartalmazó naplófőkönyvbe, pénztárkönyvbe, stb. történő - pénzforgalmi szemléletű könyvvitelről könnyen belátható, hogy a pénzvagyont tekintve is idő-eszköz-forrás aspektusú, tehát még véletlenül sem egyszeres ^[96].

Az alábbiakban tekintsük meg példaként a magyar honban használt pénztárkönyv két oldalának fejlécét, és azon számlákat, amelyeket valójában képviselnek az egyes pénztárkönyvi rovatok (a rovatszám alatti "T" és "K" értelemszerűen "tartozik" és "követel") :

A pénztárkönyvben az időaspektus szerinti osztályozáshoz a 'dátum (1)' rovat adatai, a (pénz)eszköz aspektusból való osztályozáshoz az 'összes bevétel (B/7)' és az 'összes kiadás (K/8)' rovatok együtt, a forrás-aspektus szerinti osztályozáshoz pedig a többi részletező rovat adja a (tartozik - K/4-7; követel - B/4-6) megfelelő adatokat. Ez a rovatnak megfelelő számlákból is látszik.

A számlák számozása most is nagyjából a magyar számviteli törvény "egységes számlakeretének" számozását követi, segítendő az eligazodást.

Megjegyzem, hogy az USA-ban kis cégeknél gyakran használt "egyszerű" könyvvitelű naplófőkönyv is ugyanilyen módon nem egyszeres!

(A naplófőkönyv hasonló rovatainak értelmezését a tisztelt olvasóra bízom.)

Kedves Olvasóm! Amíg a naplófőkönyvben, pénztárkönyvben vezetett, egyszeres könyvvitelnek nevezett pénzforgalmi szemléletű könyvviteli nyilvántartások, mint könyvviteli dokumentumok idő-eszköz-forrás aspektusú, azaz (legalább) hármas voltáról meg nem győződött, kérem, ne haladjon tovább!

Természetesen ékesen szóló bizonyítéka az egyszeresnek nevezett (amúgy egyébként hármas) és pénzforgalmi szemléletű könyvvitel értelmetlen voltának az a tény is, hogy az ily módon könyvelő szerencsétlent a pénzvagyonon kívüli vagyonelemek és változásaik adatainak, külön - úgymond analitikus - kiegészítő nyilvántartásban való vezetésére kötelezték és kötelezik a magyar hatóságok. Igaz, hogy előny e módszerben nincs, de legalább hátrányai vannak:

Könyvelési munkamegtakarítás nincs.

Bizonyítás nélkül belátható, hogy a két külön vezetendő könyvelési rendszer nemhogy munkamegtakarítást nem eredményez, de egyenesen többletmunkaterhet ró használójára és nehezíti az ellenőrizhetőséget.

Mindemellett, ráadásul, még torzítja is az eredményt a normális, történetileg "kettős"-nek nevezett (valójában hármas) könyvvitelhez képest.

Végül, de nem utolsó sorban, mivel nem tartalmazza a nem-pénzvagyont, ezért szükségképpen hiányos a belőle nyerhető információ is.

Ezek után sejthetjük, hogy egyes könyvvitelt oktatók ^[97] miért nem tartják vizsgálandó kérdésnek az úgynevezett "egyszeres" könyvvitel kérdéskörét. Ez azonban elfogadhatatlan álláspont mind didaktikai, mind könyvviteli szakmai, sőt a számviteli témákat érintő jogalkotás-jogalkalmazás szempontjából is.

Nem érvként, csak tényként említem meg, hogy Schä r az első számlarend megalkotója, 1890-ben kiadott könyvében ^[98] az egyszeres könyvvitelt a kettős könyvvitel megcsonkításának ("Verstümmelung") nevezte, s nem volt jobb véleménye erről Fogarasi Istvánnak sem, az 1953-1963 között Horvát Jenővel közösen írt, több kiadást megért, "A könyvvitel elmélete" című egyetemi tankönyvük ^[99] 27. oldalán.

10. A hagyományos könyvviteltan zsákutcában - a számlaelméletek halála

10.1 Az elméletek halálának természete

E figyelemfelkeltő, s ezért szándékosan bombasztikus és természetesen átvitt értelemben használt fejezetcím, a lényeget tekintve nem takar mást, mint azt, hogy mára a hagyományos könyvvitel ún. számlaelméletei voltaképpen okafogyottakká váltak.

Ez nem egyedülálló jelenség a folyvást fejlődő tudományok történetében. Gondoljunk csak például a csillagászat geocentrikus, majd az ezt felváltó heliocentrikus elméletének "halálára". Mindkét "elmélethalált" megelőzte egyrészt a technika ugrásszerű fejődése (a XVI. században a csillagászati távcső megalkotása, a XIX. században jelentős fejlesztése, a XX. században pedig a rádiócsillagászat és az űrkutatás beindulása), másrészt: mindegyik esetben bekövetkezett egy új - megfelelőbb - nézőpont választásán alapuló tudományos szemlélet kialakulása is.

Általában valamely elmélet "halálának" (okafogyottá válásának) különféle alapja lehetséges. Kiderülhet, hogy újabb (eddig nem ismert) tapasztalati tények fényében, mint tudományos magyarázat, kisebb-nagyobb részben tarthatatlanná vált. Lehet az is, hogy egy új, tapasztalatilag igazolt rivális elmélet, legalább részben, érdemét tekintve megdönti. De lehet az is, hogy okafogyottá válik az az eljárás, vagy az a technika, melynek tudományos megalapozását szolgálta eleddig, mint sajátos technológia ^[100]. Végül az is előfordulhat, hogy az új, a tapasztalat által is megerősített rivális elmélet, a jelenségek szélesebb körére ad tudományos magyarázatot, mint "elődje" és ezáltal mintegy magába olvasztja azt. Erre egy közismert példa a tudománytörténetben, az euklideszi geometriát magába olvasztó Bolyai-féle abszolút geometria, melynek az előbbi, mintegy határesetévé vált. A könyvviteli számlaelméletek esetében, a könyvviteltan fejlődése során, az utóbbi két ok együttesen lépett fel. Ezt mutatjuk be e fejezetben kissé részletesebben.

10.2 A számlaelméletek halálának okai

A vagyonkönyvvitelnek e könyv elején az előzetes definícióknál adott modern fogalmi meghatározására tekintettel az ortodox könyvviteltan számlaelméleteit ^[101] akár máris, puritán egyszerűséggel holtnak nyilváníthatnánk. De ne legyünk kegyeletsértők! Előbb ravatalozzuk fel őket, vessünk rájuk egy végső pillantást! Mondjunk el egy rövid értékelést tartalmazó búcsúbeszédet, majd egy tiszteletteljes főhajtással adjuk meg számukra az illő végtisztességet!

A számlaelméletek a XVII. század első felében, a már ismertetett perszonális számlaelméletek formájában látták meg a napvilágot ^[102]. A XVIII. században viszont már az ún. kétszámlasoros "materiális" számlaelméletek voltak az elfogadottak. Ezek alapegyenlete:

(12) A = P (azaz: Aktívák = Passzívák)

vagy ami ugyanaz:

(13) E = F (azaz: Eszközök = Források vagy Tőkék)

Az (12) és (13) ún. alapegyenlet jelentése azonos: Az aktív vagyonszámlák egyenlegeinek összege egyenlő a passzív vagyonszámlák egyenlegeinek összegével, vagy másképp az eszközök főösszege egyenlő a források (vagy tőkék) főösszegével.

A XIX. század végére, illetve a XX. század közepére a számlaelméletek elérték "érett felnőtt korukat". Ekkorra már kialakult a négyszámlasorosnak nevezett - a két vagyon-számlasorra utaló alapegyenlet (A = P) jobb oldalát "alábontó" - számlaelmélet. Ennek ismert alapegyenlete:

(14) A = P + (H - R).

A számlaelméletek "virágkorukat" a XX. század második és harmadik negyedében "élték", majd mintegy huszonöt éves stagnálás után, a PC-kor kezdetével megkondult felettük a vészharang; agóniájuk elkezdődött. Ettől kezdve napjaik meg voltak számlálva.

Ahhoz, hogy a számlaelméletek "halálát" , mint tényt elfogadhassuk, át kell gondolnunk a könyvviteli számla, a könyvviteli számla funkciója, a számlaelmélet és a könyvviteli technológia - tudományelméleti értelemben ^[103] vett - fogalmát.

A hagyományos könyvviteli számla, funkciója szerint - amint azt már láttuk - nem más, mint a könyvviteli nyilvántartásnak egy olyan, eredetileg effektíve manuálisan vezetett ^[104] al-nyilvántartása, amelynek a két - tartozik, illetve követel - forgalmi rovatán, valamely vagyon- vagy adósságfajta változásait rögzítik. Az egyik rovaton a növekedéseket, a másik rovaton a csökkenéseket vezetik, azaz voltaképpen ilyen módon a pozitív jellegű növelő és a negatív jellegű csökkentő tételek értékadatait különválasztva, előjelek használata nélkül és áttekinthetően lehet a változás adatait regisztrálni. A hagyományos, ámde manuális (vagy azt virtuálisan másoló számítógépi) könyvvitel, az ilyen könyvviteli számlák megfelelő rendszeréből álló ún. számlasoros nyilvántartási (szisztematikus adatgyűjtési) technikával tette lehetővé a különféle összesítő-szintetizáló könyvviteli kimutatásokhoz (a főkönyvi kivonathoz, az eredmény-kimutatáshoz, a mérleghez, stb.) szükséges összegadatok: a számlaegyenlegek szabatos és viszonylag gyors meghatározását.

A számla funkciója tehát röviden: a főkönyvi naplóban vezetett idősoros elszámolású adatbázis - említett különféle kimutatások elkészítését biztosító - alapvetően manuális, ám mégis viszonylag gyors "lekérdezési" technikájának, mint cselekvésnek a lehetőségét megteremteni,^[105] egy különálló, az ún. számlasoros nyilvántartás párhuzamos vezetésével.

Mármost, valamely számlaelmélet az iménti jellegű és funkciójú számlákból (számlasorokból) álló számlarendszer felépítésének, a számlák használatának (a számlakon való könyvelés módjának) és a számlák közötti összefüggéseknek tapasztalatilag igazolt tudományos magyarázata, mely a magyarázathoz felhasználja az ún. alapegyenletek és az ún. alapvető gazdasági (vagy üzleti) események algebrai modelljeit.

Ugyanakkor a tudományelmélet ^[106] szerint a technológia, "széles értelemben a technikának, mint cselekvési lehetőségnek a tudományos megalapozása." Az előbbiek értelmében a számlaelmélet a PC előtti korban kialakult hagyományos könyvviteli adatbázis, mindössze két aspektusból vett, eszköz- és forrásosztályozást eredményező manuális "lekérdezési" technikájának, mint cselekvési lehetőségnek a tudományos megalapozása. Ebből folyik, hogy a számlaelmélet funkcionálisan nem más, mint a hagyományos könyvvitel idősoros adatbázisának, a naplónak - a PC-k megjelenése előtt kialakult, s eredendően manuális adatgyűjtésen alapuló - viszonylag gyors "lekérdezését" biztosító technológiája.

Az áttekintett fogalmak figyelembevétele mellett, meg kell állapítsuk, hogy mindaz, ami előnye az N-szeres (N³ 3) vagyonkönyvvitel aspektus- és osztályozáselméletének, egyben hátránya az azt nélkülöző számlaelméleteknek, melyek ekképp zsákutcát jelentettek a könyvviteltan és a könyvviteli gyakorlat további fejlődése előtt.

A számlaelmélet lényeges hátrányai az N-szeres vagyonkönyvvitel N³ 3 aspektus szerinti aspektus- és osztályozáselméletéhez képest a következők:

A kétaspektusú, eszköz- és forrásosztályozást tartalmazó számlaelméletek feloldhatatlanul szűkös keretet adtak a könyvvitel fejlődéséhez, az N-szeres vagyonkönyvvitel N³ 3 aspektus szerinti osztályozáselméletéhez képest, mely szinte korlátlan szabadságot és inspirációt biztosít a gazdálkodónak és a kutatónak az anyagi helyzet alakulásának nyilvántartására, vizsgálatára és bemutatására. A számlaelméletek "szűkös" (N=2 aspektusú) voltát az N-szeres vagyonkönyvvitel N³ 3 aspektus szerinti osztályozáselméletéhez képest, a két elmélet alapegyenletei is jól érzékeltetik.

A kettős könyvvitel számlaelméletének alapegyenlete a t=n-ik időpontban véve, mint már azt bemutattuk:

(13') E_n=F_n

vagy

(14') E_n=F^is_n+(H_n-R_n).

Vagyis a kettős könyvvitel számlaelméletének egyik nagy fogyatékossága pont az, hogy csak kettős (azaz két aspektusból osztályozott), s nem tartalmazza ab ovo az idő- és más aspektusú, csak az eszköz és forrás osztályozást. Kővetkezésképpen a gazdálkodó valós anyagi helyzetéről igencsak leszűkített, hiányos képet ad. Ezzel szemben az N-szeres (N³ 3) vagyonkönyvvitel aspektus- és osztályozáselméletének alapegyenlet-rendszere ^[107] a t=n-ik időpontban véve:

vagy

V_n=E_n=F^is_n+(H_n-R_n)=...=X_n,

ahol V_n a vagyon időeloszlását mutató osztályozás főösszege, A=1.,2.,3.,....,N az osztályozások alapjául szolgáló aspektusok száma, és F_n=F^is_n+(H_n-R_n) pedig forrásosztályok, az eredmény hozam- és ráfordítás alosztályaival kiegészítve.

Míg a számlaelmélet, bár tudományos megalapozású, ámde alapvetően "csak" egy - szűkös lehetőségeket biztosító - sajátos könyvviteli adatbázis-lekérdezési technológia, addig az N-szeres (N³ 3) vagyonkönyvvitel tana, mint az attribútum- és lehetséges aspektusokkal, valamint az ezeknek megfelelő osztályozásokkal foglalkozó ismeretrendszer az N-szeres könyvviteli adatbázis analitikus lekérdezése előtt tág teret nyitó adatbázis-tervezést, -felépítést és -fejlesztést, továbbá az anyagi helyzet lényeges összetevői alakulásának bemutatását is megalapozó komplex elméletrendszer. (Az N-szeres könyvvitelben az adatbázis-lekéredzést az első könyvem első részének IV. fejezetében leírt könyvelőautomata adatbázishoz igazított lekérdező egysége gyorsan és hibátlanul biztosítja - a számítógépben létrehozott ideiglenes (*.tmp) fájlok használatával - állandóan tároló helyet foglaló számlák vezetése nélkül.)

Egyik nagy hátránya a számlaelméleteknek az is, hogy a PC-k megjelenésével a főkönyvi számlák funkciója, ennél fogva maga a könyvviteli számla és a számlasorokból felépülő számlarendszer is szükségtelenné lett - jóllehet ennek ténye sem a könyvviteltan művelői, sem a könyvelőszoftverek fejlesztői előtt nem vált nyilvánvalóvá. E tényből, hogy a könyvviteli számla és a számlasorokból felépülő számlarendszer szükségtelenné lett, közvetlenül folyik, hogy a számlarendszerek felépítését és a számlák használati módját leíró-magyarázó számlaelméletek is okafogyottá váltak. Hiszen a szükséges összesítő kimutatások, PC-vel, a napló jellegű, a gazdasági események koordinátáit (az osztályösszefüggéseket) is tartalmazó könyvviteli adatbázisból, számlák alkalmazása és vezetése nélkül, pontosan és rendkívül gyorsan (másodpercek, vagy töredékük alatt), jelentősen kisebb számítógépi tárigény mellett elkészíthetők.

*

Összefoglalva az előbbieket: A számlaelméletek agóniájának, majd szükségszerűen bekövetkező halálának oka, a technika ugrásszerű fejlődése (a nagyteljesítményű PC létrejötte) és a könyvvitel evolúciója nyomán kialakult új, fejlettebb információforrást jelentő nyilvántartásfajta, a PC mellett számlák vezetését nem igénylő, N-szeres (N³ 3) könyvviteli adatbázis megszületése.

Nincs többé szükség ellentétes (vagy akár azonos) oldalon növekvő-csökkenő adatsorú számlákra. Tulajdonképpen egyáltalán nincs szükség többé - sem papíron vezetett, sem virtuális, a számítógépek tárolóin létező - kétoszlopos nyilvántartások, azaz számlák kialakítására, mert a számítógép számára nem kell a növekedést és a csökkenést okozó (voltaképpen ellentétes előjelű) adatokat elkülönítve rögzíteni ahhoz, hogy azokat képes legyen kezelni és így egzakt idősoros és összesítő kimutatásokat, mérlegeket, stb. készíteni - bármikor, bárahányszor, pontosan és nagy sebességgel. Ez belátható.

*

A számlaelméletek léte a PC-kor előtt nyilván nem volt szükségtelen. Lényegük átörökítődött az utódba, az N-szeres (N³ 3) vagyonkönyvvitel aspektus- és osztályozáselméletébe, mely kétségkívül felnyitja a számlaelméletek révén létrejött zsákutcát, s megnyitja mind a speciális vagyonkönyvvitel, mind az általános könyvvitel - most már korlátlan - fejlődése előtt az utat.

A paradigmaváltáshoz természetesen most is időre lesz szükség. Addig a számlaelméletek posztumusz létüket fogják élni.

10.3 A hagyományos könyvviteltan zsákutcába torkolló fejlődésének és ortodoxszá válásának oka

Tanulságos meggondolni, hogy voltaképp miért került a hagyományos könyvviteltan - és vele együtt természetesen a könyvviteli gyakorlat - fejlődése zsákutcába? Azért mert a könyvvitelt javítani szándékozó teoretikusok vizsgálódásaiknál mindig a számlasorokat különféleképpen csoportosító ún. alapegyenletekből indultak ki, s nem a valóság - egyfelől a könyvvitel tárgyát képező anyagi helyzet és összetevői: a vagyon és az adósság jellegzetességeinek, másfelől a vagyon és könyvviteli nyilvántartása technológia összefüggéseinek - vizsgálatából. Azaz: mindig egy már valahogyan (többé vagy kevésbé jól) tükrözött valóság képét vizsgálgatták tovább, s nem pedig a kép tárgyát, a valós anyagi helyzetet és tényezőit vették újból górcső alá - esetleg új aspektusból.

Nyilvánvaló tehát, ha újra és újra a számlasorokat modellező

A=P (ill. E=F)

alapegyenlet vizsgálgatásából indultak ki,

akkor csak az alapegyenlet valamely másik változatához,

például ehhez:

A = P + (H - R)

juthattak el, máshová nem.

A zsákutca eleje tehát: A=P (ill. E=F),

a vége pedig: A = P + (H - R).

Holott, mivel a vagyonkönyvvitel - értelemszerűen - a gazdálkodó anyagi helyzetét, s annak főbb tényezőit: a vagyont és az adósságot, illetve ezek változásait rögzíti és tükrözi, ezért szükségszerűen a könyvvitelnek eme tárgya, és nem maga a tükrözött kép, azaz a könyvviteli nyilvántartás alapegyenletekkel modellezett lehetséges technológiája határozza meg önönmagát: úgymint a könyvvitel-technológia jellegét, s fejlesztésének mindenkori lehetséges módját - amint ezt korábban kimutattuk.

Tehát, ide:

a tág perspektívát nyitó n aspektusú vagyonosztályozáshoz, valamint a szabványos gazdasági események elméletéhez és a könyvviteli kalkulushoz eljutni, csak a tárgy, azaz az anyagi valóság új aspektus szerinti vizsgálatával lehetett - újból az alapokról indulva, megfelelő nézőpontot választva -, másképp nem. A tudomány, vagyis bármely tudományágról legyen is szó, mindig is csak ilyen módon fejlődhetett tovább eredményesen. Így jöhetett csak létre az arisztotelészi, majd a modern logika, az euklideszi geometria, a newtoni fizika, a darwini evolúció-elmélet, a Bolyai-Lobacsevszkij-féle nem euklideszi geometria, az eisteini speciális és általános relativitás elmélete, a kvantumfizika és a DNS-en alapuló modern genetika, stb., stb., stb.

Egy szó, mint száz: a mindvégig naiv, bár az utolsó fél évszázadban már egyenesen ortodox hagyományos könyvviteltan legvégzetesebb hibája: a számlaelméletek dédelgetése és agóniájának elnyújtása, a könyvvitel tárgyát képező anyagi helyzet és főbb összetevői, a vagyon és az adósság, valamint ezek tükrözése alapos tanulmányozásának, és egy egzakt elméletrendszer felépítésének elmulasztása volt.

1. Függelék
1. A könyvviteli vagyonosztályozás

1.1 A logikai és a vagyonkönyvviteli osztályozás összehasonlítása.

A logikában az osztályozás olyan, fogalommal végzett művelet, melynek célja valamely (nem)fogalom terjedelmébe tartozó faj(ta)fogalmak feltárása és ezen keresztül ismereteink rendszerezése, összegzése. Az osztályozás során többnyire véges elemszámú, egymástól különböző egyedfogalomból álló fogalomhalmaz - mint legmagasabb rangú osztály - minden individuumát ^[108], némelyekre jellemző közös tulajdonság vagy rájuk azonos módon vonatkozó kijelentés(ek) - prédikátum(ok) - alapján diszjunkt (azaz közös elem nélküli) csoportokba soroljuk. E fogalomcsoportokat osztályoknak nevezzük. A fogalomosztályozást másként, többször egymás után - más és más aspektus, azaz szempont/nézőpont/alap szerint - végrehajtott fogalomfelosztásnak, voltaképpen fogalomfelosztások sorozatának is nevezhetjük, melynek tehát az eredeti halmaz (a legmagasabb rangúnak nevezett osztály) egy vagy többszöri felosztásával kialakuló (leg)alacsonyabb rangú osztályok képezik a végeredményét. Az így kapott "végső" osztályok uniójának (egyesített halmazának) terjedelme azonos az eredeti, osztatlan (alap)halmazzal, mint legmagasabb rangú osztállyal (lásd példaként egy adott vagyon fogalmának egyfajta felosztására, a két oldallal későbbi 4. ábrát - e szempontból most az ábra mennyiségi adataitól el kell tekinteni).

A logikában tehát (fogalom)osztályon, valamely fogalom terjedelmét,^[109] vagy másképp: a fogalom alá sorolható konkrét dolgokat jelölő fogalmak összességét értik. Az osztályozás azonban nem csak a logikában és nem csak a fogalommal végezhető művelet, hanem voltaképpen, minthogy a fogalmak nagy része az objektív valóság dolgaira vonatkozó gondolati objektum, mely a valóság egyedeit, vagy kisebb-nagyobb csoportjait jelöli, illetve tükrözi a terjedelmében, ezért a valóságra vonatkozó fogalmak mentén, a valóság dolgai maguk is osztályozhatók. Ilyen osztályozásokat ismerünk a különböző faktuális (vagy tény)tudományok, ezek között a kognitív (vagy alap)tudományok (köztük a természet és társadalomtudományok), valamint az operatív (köztük az alkalmazott és a technológiai) tudományok területéről is. (Mellesleg a faktuális tudományok előbbi, ismételt felosztása, maga is ilyen osztályozás.) Példa az osztályozásokra az élőlények osztályozása, ezen belül például az állatok és a növények osztályozása, a kémiában például az atomok periódusos rendszere, vagy például a vegyületek (szerves és szervetlen vegyületekre) felosztása.

De a technológiák is gyakran tartalmaznak osztályozást. Például meghatározzák az export- illetve a belföldi minőségű, ezen belül a nagy, közepes és kis méretű alma, tojás, vágott baromfi, stb. fogalmát, s e fogalmakra (az export- illetve belföldi minőségű dolog, illetve ezeknek nagy, közepes és kis méretű változata) vonatkozó ismérvek mentén, megfelelő technika alkalmazásával, elvégzik az almatermés, a tojások, a vágott baromfik, stb. adott mennyiségének (gyakorlati) osztályozását, és minden végső osztályhoz meghatározhatják pl. az abban található mennyiségét az osztályozott dolgoknak, melyek összege a kiinduló osztályozatlan mennyiséggel nyilvánvalóan egyenlő kell legyen - az osztályozás szabályai szerint is.

Az osztályozások fastruktúrával (fa-gráffal) jól szemléltethetők (ld. alább a 4. ábrát).

Az almatermés, a tojások, a vágott baromfik említett osztályozási példájából látható, hogy azt az összességet ti., hogy hány egyed tartozik egy osztályba, bizonyos esetekben számmal is lehet és/vagy célszerű megadni - általában azonban ez nem szokásos. Ám ezt a lehetőséget használja ki sok alkalmazott tudomány és a gyakorlat, melyek nem absztrakt objektumokat osztályoznak, mint amilyen például a fogalom vagy például a növények növénytani osztályai, hanem fizikailag megfogható, tapasztalható, térben jól körülhatárolható és összefüggő dolgokat vagy élőlényeket. Ilyen osztályozás fordul elő pl. több műszaki, gazdasági és természettudomány, valamint a könyvvitel esetében is - ideértve természetesen a hagyományos vagyonkönyvvitelt. Gondoljunk csak például az eszközök vagy a források absztrakt számlaosztályai és alosztályai (számlacsoportjai) azon belül a számlái által tükrözött konkrét anyagi javak osztályaira, melyekhez gond nélkül hozzárendelhető az osztályba tartozó individuumok mennyisége és/vagy pénzértéke is. (Ilyen jellegű osztályozás például az ún. "analitikus" - azaz: mennyiségi - vagy a szintetikus főkönyvi számlákra pénzérték szerinti könyvelés eredménye, de a leltárösszesítő és a mérleg felépítése is.)

A modern könyvvitel vagyonosztályozása jellemzőinek megismerését kezdjük a 4. ábra szemléltető példájának elemzésével.

A fő különbség a logikai jellegű és a vagyon könyvviteli osztályozása között az, hogy amíg a logikai jellegű osztályozások tárgya kizárólag a fogalom terjedelme, pontosabban a fogalom terjedelmébe eső fogalomindividuumok, azaz gondolati objektumok feltárása, s többnyire lényegtelen azok száma, addig a vagyon könyvviteli osztályozásának tárgya a vagyonfogalom terjedelmébe tartozó fajtafogalmak feltárásán kívül, a fajtafogalmakhoz tartozó létezők: a valóságos egyedi vagyontárgyak, javak számszerűsíthető jellemzőinek (pl. mennyiségeinek és/vagy pénzbeli értékének) feltárása is.

Voltaképpen tehát a különbség a fogalmi és a vagyonosztályozás között az, hogy a fogalmi osztályozáskor mindig egy, a vagyonosztályozáskor pedig mindig két értéket kapunk az osztályozás eredményeként. Az előbbinél az osztályok nevét adó fajtafogalom nyelvi megfelelőjét, a fogalmat jelölő szót, az utóbbinál, az osztályok vagy fajták nevén kívül, az osztályok vagy fajták nevéhez hozzárendelt számértékként, az osztályokba vagy fajtákba tartozó valóságos individuumok számát (vagy ennek valamely pozitív együtthatójú lineáris transzformáltját, pl. pénzértékét) is az osztályozás eredményeként kapjuk.

Illusztrációként, a következő példában a vagyont osztályozzuk vagyonfajták (javak) - azaz az eszközök aspektusa - szerint.

Minden konkrét vagyon, egymástól jól megkülönböztethető (vagy elvben azzá tehető) vagyontárgyak (vagyonegyedek vagy javak) véges elemszámú halmaza. A példánk szerinti vagyon jelen esetben 2420 individuummal rendelkezik. Állapodjunk meg abban, hogy az individuum legyen a vagyon általános mértékegysége, és hogy jelölje azt röviden: i. A 2420 vagyonindividuum könyvviteli osztályozása tehát az alábbi 4. ábrán követhető nyomon:

A 4. ábra a) oszlopában az osztályozatlan individuumok összességének neve: a 'vagyon', és a 'vagyon' fogalom alá sorolható összes konkrét egyedi példány mennyisége látható (i) individuum "mértékegységben" kifejezve.

A b) oszlopban a vagyonfajtákat, másképp nevezve: vagyonosztályokat, a c) oszlopban pedig a vagyon ez esetben végső osztályait láthatjuk, az egyes végső osztályokba sorolt individuumokra jellemző mértékegységükkel megadva mennyiségeiket. A b) oszlopban lévő tehén és tehéntej fogalom- illetve individuumfajták e példában tovább nem kerültek felosztásra, ezért e két osztályt, a szemléletesség kedvéért változatlan formában megismételtük a c) oszlopban is. Ez logikailag is megengedhető, egyébként pedig az osztályozás egyes "szintjeinek" minden individuumra kiterjedő "kimerítő" voltát így könnyebben lehet ellenőrizni.

A 4. ábra mutatja azt is, hogy az osztályozás, mint azt már említettük, szokásosan egy "fa"-struktúrájú gráffal is modellezhető. A fa "gyökércsúcsa" az osztatlan halmaznak, a "korona" elágazásai az egyes osztályozási szinteknek, a "korona" csúcsai pedig a legkisebb rangú végső osztályoknak felelnek meg. A "korona" egyes szintjein lévő osztályok, mint az osztályozás eredményeinek uniója egyenlő az osztatlan vagyonfogalommal és a hozzá tartozó vagyonegyed-halmazzal. Azt megjegyezzük, hogy gyakran egy osztályozási "fa" nem minden "ága" rendelkezik azonos számú "koronaszinttel", vagy másképp fogalmazva, nem mindegyik osztálya osztható vagy osztandó fel további alosztályokra az adott vizsgálati szempontból. Ábránkon ilyen a 'tehén' elnevezésű osztály, melyet mi most - a példa kedvéért - szándékosan nem osztottunk tovább fel.

De lényeges szempont az is, hogy az osztályozáskor, a felosztások sorát - elvben - folytathatjuk egészen az individuumokig (ekkor egy alosztályban egy individuum található csak), ám ha erre nincs szükségünk (mint általában), akkor a kívánt osztályozási szinten abbahagyhatjuk a felosztást.

Voltaképpen a példabeli osztályozást tovább is folytathatnánk - erre az olvasó biztos kapásból tudna elfogadható javaslatot tenni - de ezt mi most mellőzzük.

Ehelyett megvizsgálva az ábrabeli "végső" osztályokat - vagyis: ahol mi most a felosztások folyamatában megálltunk - megállapíthatjuk a következőket:

Az nem kétséges, hogy minden egyes birka és minden egyes tehén egyedüli, meg nem ismétlődő példánya fajtájának, vagyis fajtája individuuma a - szó valódi értelmében. Hiszen mindenben tökéletesen egyforma élőlények, még klónozás esetén sem léteznek - ez köztudott. Ha pedig nagyító alatt megvizsgáljuk akár a velencei, akár a magyar aranypénzeket, két egyformát közöttük sem találunk, következésképpen az aranyak is, egyenként, megfelelnek az individuumfogalomnak. Ha a tejet, literenként palackokba (vagy nagyobb kiszerelésben, pl. kannákba) töltjük, akkor ezek is - az edénybeli összetételüket analizálva - különbözők lesznek, s így az individuum jelzővel illethetők. Mindazonáltal számunkra az is elég lenne, ha a látszólag, vagy makroszkopikus tekintetben közel azonos dolgokra (tárolóedényükre), egyszerűen egyenként, sorszámmal ellátott címkét ragasztanánk. Így minden látszólag azonos példány, azonnal jól megkülönböztethető egyeddé válna. (Erre a mindennapi életben sok példát találunk: ilyenek a motor és alvázszámmal, rendszámmal megkülönböztethető, egyébként szinte mindenben - színben, műszaki és formai kialakításban, stb. - "azonos" gépkocsik, vagy például a megkülönböztető gyártási számmal ellátott, egyébként "azonos" gépek, berendezések, stb. Az 'azonos' szót azért tettük idézőjelbe, mert mint az aranypénzeknél és a palackozott tejnél elmondtuk, mikroszkopikus méreteket is figyelembe véve az azonosság biztosan nem áll fenn az egyes példányok között, csak a makroszkopikus szinten - vagyis az apró részletektől szándékosan elvonatkoztató - szemlélődő számára tűnnek e dolgok azonosaknak. Gondoljunk csak pl. a rendőrség daktiloszkópiai (ujjlenyomat-azonosító) vizsgálatára. A közönséges halandó számára sok "azonos" ujjnyom, a szakértő - megfelelő nagyítóval segített - szeme előtt mind különböző, egyedi.)

Tulajdonképpen tehát, minden egyes vagyonosztályba tartozó egyed, egyúttal a vagyon osztatlan osztálya egyedüli és meg nem ismétlődő példányának, individuumának tekinthető, csak az osztályok képzésekor mi magunk vonatkoztatunk el eme individuum-voltuktól, s csak számunkra éppen fontos azonos, közös tulajdonságaikra koncentrálunk.

Az eddig kifejtett gondolatmenettel tehát, a könyvviteli vagyonosztályozás terminusait és tételeit minden nehézség nélkül megfeleltethetjük a hagyományos logikai fogalomosztályozás, illetve a matematika és a matematikai logika ekvivalencia-osztályozás ^[110] terminusainak és tételeinek.

A fentiek szerint osztályozások elméletét, a vagyonkönyvviteltan részeként, a könyvvitel vagyonelméletébe tartozó vagyonosztályozás elméletének tekinthetjük.

1.2 A vagyonosztályokba tartozó individuumok száma és annak pozitív együtthatójú lineáris transzformáltja.

Nos, ha a példabeli vagyonosztályokba tartozó vagyonegyedek individuumok, akkor, mint ilyenek, mindegyikük az "individuum" nevű és i jelű mértékegységgel is illethető, melyhez az egységet: az 1 számot rendelhetjük hozzá. A hozzárendelést követően az egyes osztályok individuumait most már "közös mértékegység" szerint lelkiismeret furdalás nélkül összegezhetjük. Így minden egyes osztályhoz hozzárendelhetjük a bennük lévő individuumok mennyiségét. Az azonos szinthez tartozó osztályok individuumainak mennyiségét szintén összegezhetjük és ekkor meg kell kapjuk az eredetileg osztályozásra került teljes létező vagyonba tartozó összes individuummennyiséget - főösszegként.

A 4. ábrából látható, hogy mindhárom [a),b),c)] osztályozási szinten azonos (2420 i) az individuumok száma, vagyis ez, az osztályozás bármelyik szintjén, a logika (és a matematikai logika) osztályozási terminusainak és szabályainak is megfelel ^[111].

Láthatjuk, hogy a 4. ábra a) és b) vagy c) oszlopa a bruttóvagyon eszközaspektus szerinti osztályozását adja.

Válasszuk a további vizsgálódás céljára a c) oszlopot. Írjuk ezen osztályok i-ben adott mennyiségei mellé az osztályegyedek (átlagos) egységárát és értékét az alábbi táblázatnak megfelelően:

17.táblázat

A 17. táblázatból a következők állapíthatók meg:

A vagyon eszközaspektus szerinti osztályozásakor (a. oszlop) a fogalomosztályokhoz hozzárendelhető az eszközfajták naturáliák (természetes mértékegységeik) szerinti mennyiségi adata, és ezek összegezhetők. Ez az adott eszközfajta mennyisége és az individuumai mennyisége közti egyenlőségből következik. Ezt az osztályozást a hozzárendelt naturáliák mennyisége okán a továbbiakban "naturáliák szerinti" vagyonosztályozásnak nevezzük és az osztályok i dimenzió szerinti naturális mennyiségeinek (nevezzük ezeket részösszegeknek) összegét (nevezzük ezt főösszegnek) (c. oszlop) N-el jelöljük.

Ha az eszközök mennyiségi adatait (b. vagy c. oszlop) az egységáraikkal (d. oszlop) rendre megszorozzuk, akkor pénzben kifejezett értékeiket kapjuk (e. oszlop). Ezen eszközök pénzértékeinek (pozitív együtthatójú lineáris transzformáltjainak) összege a szokásosan E-vel jelölt, hagyományosan pénzértékben kifejezett eszközaspektusú vagyonosztályozás főösszege.

Az E/N hányados a naturáliák mennyiségeikkel súlyozott (egység)árainak átlagát, azaz a naturáliák súlyozott átlagárát adja (N¹ 0). Jelölje ezt:
(az angol price szó kezdő két betűje, felülvonással).
2. A vagyonkönyvviteli osztályok és a hagyományos főkönyvi számlák közötti különbségek és azonosságok.

Az eszköz aspektusú könyvviteli vagyonosztályozás végső osztályai megfeleltethetők az azonos nevű főkönyvi eszköz-számlákkal. E végső osztályok bármelyikéhez tartozó S részösszeg egy t időpontban (t=1,2,...) egyenlő az azonos nevű főkönyvi eszköz-számla t időpontban megállapítható E egyenlegével, azaz S=E, ha a (0;t] időintervallumban bekövetkezett e₁,e₂,...,e_m gazdasági események közül ugyanazok érintették mindkettőt.

A különbség eme eszköz-számlák és az említett azonos nevű végső eszköz-osztályok között mindössze annyi, hogy a számláknak van tartozik és követel rovatuk, melyen rögzítésre kerültek az adott eszközfajtát növelő, illetve csökkentő tételei, mindkettőn pozitív előjellel, minek összes különbségeként, másképp: a tartozik forgalomból levonva a követel forgalmat, kaptuk az E egyenleget (E³ 0 mindig, kivéve pl. az elkülönített értékcsökkenés esetében, amelynél csak az eszköz-csökkenéseket rögzítik, s ekkor E≤0), míg a végső eszköz-vagyonosztályoknak nincs sem tartozik, sem követel rovata, csak S=E részösszege van. Ámde belátható, hogy ez számítógépes korunkban nem gördít akadályt az elé, hogy bármelyik végső eszköz-vagyonosztály részösszegét a t időpontban meghatározó "tartozik" (azaz növelő) illetve "követel" (azaz csökkentő) tételeinek sorát és az ezek összeadása révén kapott megfelelő forgalom összegét pillanatok alatt megállapíthassuk az e₁,e₂,...,e_m gazdasági események eme eszközfajtára vonatkozó tartozik illetve követel értékadatainak elkülönített gépi kigyűjtése és összegeik külön-külön történő meghatározása révén, ideiglenes (tmp) fájlokban, valahányszor ez szükséges.

A forrás-számlákkal és a forrás végső vagyonosztályokkal ugyanez a helyzet. (Természetesen figyelemmel arra, hogy a forrás-számlák tradicionálisan a követel rovatukon nőnek és a tartozik rovaton csökkennek.) Nyilvánvalóan ugyanez a helyzet az eredményt nővelő hozam és az eredményt csökkentő (tartozik oldalon növő) költség/ráfordítás számlák, illetve a nekik megfelelő végső osztályok esetében is.

Nota bene! A hagyományos könyvvitelben az ún. idősoros elszámolás mellett párhozamosan vezetett ún. számlasoros elszámolás nem más, mint a gyors és nagy kapacitású személyi számítógépek (PC-k) korában az idősoros adatbázisból tetszőleges alkalommal és végső vagyonosztályra vonatkozó ideiglenes kigyűjtést biztosító al-programot helyettesítő, a PC előtti korok technikai színvonalának megfelelő "idősoros adatbázis-lekérdezés". Ugyanis a számítógépek megalkotása előtt, az egyes számlák forgalmi és egyenlegadatait, a főkönyvi kivonatot, stb. csak a számlák idősoros elszámolás melletti párhuzamos vezetésével lehetett technikailag viszonylag gyorsan elkészíteni. A PC-k megjelenésével a számlák, kontírozási összefüggést is rögzítő idősoros elszámolással történő párhuzamos vezetése (akár számítógéppel is), belátható, hogy okafogyottá vált.
3. Az absztrakt gazdasági esemény és típusai

3.1 A gazdálkodóra jellemző gazdasági eseménytípusok szerepe és szerkezete

A gazdálkodóra (vagy egy gazdálkodótípusra) jellemző gazdasági eseménytípusok, vagy másképp: a szervezetfüggő gazdasági eseménytípusok halmazának (összességének) jellege és véges elemszámának tényleges nagysága függ a gazdálkodó vagyonának eszköz-forrás-aspektus szerinti osztályozásától. A gazdálkodó vagyonának eszköz-forrás-aspektus szerinti osztályozása pedig többek között függ a gazdálkodó

vagyonának és adósságának összetételétől,

gazdálkodásának méreteitől,

gazdálkodási profiljától (tevékenységi körétől),

gazdálkodási szervezete felépítésétől,

a gazdálkodó és a hatóságok információigényétől.

A vagyonszerkezet szervezetfüggő gazdasági eseménytípusok szerinti alakulásának megfigyeléshez, illetve a könyvelés automatizálásához (automatizáltsági fokának növeléséhez) tehát a konkrét gazdálkodó vagy gazdálkodótípus konkrét könyvviteli eseményeit tipizálni kell, típusokba kell sorolni. .

A tipizálást a konkrét gazdálkodóra, gazdálkodótípusra jellemző (már a könyvviteli nyilvántartásba vett, vagy a gazdálkodó, a gazdálkodótípus előbbi 1.-5. pontban leírt jellemzőit figyelembe véve, a jövőben nagy valószínűséggel könyvviteli nyilvántartásba veendő könyvviteli események alapján kell tehát elvégezni. E gazdálkodóra jellemző könyvviteli események adatszerkezetének azon adattípusát kell a típusbasorolásnál figyelembe venni, amely a gazdálkodó említett jellemzői - megközelítően - azonos szintje melletti tevékenységének teljes időtartama alatt változatlan, és amelyből az esemény révén megváltozó konkrét eszköz- és/vagy forrásfajta-pár neve és/vagy jele ^[112] közvetlenül adódik. Azoktól az adattípusoktól, viszont, melyek nem az időben állandó, előbbi tartalmú információt hordozzák, a tipizáláskor el kell vonatkoztatunk.

A könyvviteli esemény adatszerkezetéről az 1. pont definíciói között tárgyaltunk. Az alábbiakban ezt idézzük fel az a^(ke)* sorvektor képében:

Az a^(ke)* sorvektor adatszerkezetéből kitűnik, hogy a könyvviteli esemény adattípusai közül mindössze egyetlen egy felel meg a tipizálási kritériumunknak, ez pedig az a₃-es adattípus. Ez, az adatvektorban, az 'esemény neve (leírása)' megjelölést hordozza. A többi adattípus a kritériumoknak nem felel meg, következésképpen azokat kell elvonnunk az adatvektorból, mint adathalmazból. A tipizálási kritériumunknak nem megfelelő adattípusaitól így elvonatkoztatott könyvviteli esemény absztrakt esemény, melynek adatvektora így mindössze egyetlen adattípusból fog már csak állni: az 'esemény neve (leírása)' adattípusból. Ezt a "különös", egyelemű vektort a következőképpen fogjuk jelölni és nevezni:

(y1) .

Absztrakt gazdasági eseménynek (röviden absztrakt eseménytípusnak) nevezem azt az egy elemű sorvektort, (vagy másképp: adat-1-est), amely - a bizonylatolt gazdasági esemény, vagy a könyvviteli esemény minden más adattípusától elvonatkoztatva - mindössze csak az a₃ adattípust ["esemény neve (leírása)"] tartalmazza.

Természetesen az absztrakciónak különböző fokozatai vannak. Evidens, hogy mind az a^(ke)*, mind az a^(ae)* sorvektor absztrakció terméke és, hogy absztrakciós fokuk eltérő, az utóbbi magasabb fokon absztrahált, mint az előbbi. Sőt a megcélzott gazdálkodóra jellemző gazdasági eseménytípusok is absztrakt gazdasági események, az előbbi kettőnél alacsonyabb szinten absztrahálva. Mivel azonban ez utóbbinak külön nevet szánunk, az a^(ke)*-vel pedig e kérdéskörben tovább már nem foglalkozunk, ezért adjuk az a^(ae)* sorvektor szimbólumnak az absztrakt gazdasági esemény nevet, nagyvonalúan eltekintve az előbbi tényektől.

Az absztrakt gazdasági esemény különféle, de - adott gazdálkodóra, vagy gazdálkodótípusra nézve - csak véges számú eseménytípus "nevét" veheti fel. E tekintetben ez egyfajta változó. E változó konkrét - könyvviteli - "értéke" lehet például az, hogy "alapanyag vásárlása készpénzért", vagy például az, hogy "nettó munkabér kifizetése készpénzben", vagy például az, hogy "nettó munkabér átutalása bankon keresztül", stb., mely eseményleírások nyilvánvalóan ugyanazok lesznek év elején is és év közben is, mint az év végén, és ráadásul több konkrét gazdálkodó, vagy gazdálkodótípus esetében is. De ilyen lehet például az "‘ A’ termék exportja dollárért", vagy például a "bankhitel folyósítása XY-nak", amely nyilvánvalóan szintén absztrakt gazdasági eseménytípus neve, ám szűkebb gazdálkodói kört érint, mint az előbbiek, s így nem mindegyik gazdálkodó esetében célszerű azt használni.
E változó által felvehető konkrét érték, maga az absztrakt gazdasági eseménytípus.

Az egyes absztrakt gazdasági eseménytípusok meghatározásához például a konkrét könyvviteli eseményeket neveik (illetve eseményleírásaik) alapján tipizáljuk. A tipizálás módszereinek könnyebb tárgyalásához vezessük be a következő jelöléseket:

Jelölje a^(ae)*=[a₁] és a₁= egy adott gazdálkodóra, vagy gazdálkodótípusra adott időszakban jellemző, a profiljának megfelelő, lehetséges absztrakt gazdasági eseménytípusok véges elemszámú Î E_L halmazának egy elemét (j=1,2,...,M). [A felső indexben lévő (T) azt jelöli, hogy pl. az esemény egy eseménytípus.] Jelölje továbbá e_i az adott időszakban a gazdálkodónál (gazdálkodótípusnál) ténylegesen könyvviteli nyilvántartásba vett (vagy előre láthatóan könyvviteli nyilvántartásba veendő) - még nem tipizált - konkrét könyvviteli események véges elemszámú E halmazának egy elemét (i=1,2,...,N).

Belátható, hogy az M£ N reláció mindig fennáll. (Ha ugyanis egy új eseménytípus adódik, akkor M értéke is és N értéke is egyel nő.) Belátható az is, hogy az ,Î E_L absztrakt gazdasági eseménytípusokra fennáll, hogy ¹ , valahányszor j¹ k, bármely j-re és k-ra nézve.

A bevezetett jelölések figyelembevételével az Î E_L absztrakt gazdasági eseménytípusok a következő pontban leírtak szerint határozhatók meg.

3.2 Az eseménytipizálás elvei és módszerei

A jelölések megadása után tekintsük át a tipizálás elveit és módszereit.

3.21 A konkrét könyvviteli események szelekcióján alapuló tipizálás elve és módszere:

E tipizálás alapelve az, hogy két vagy több E halmazbeli elem (azaz konkrét könyvviteli esemény) azonos típusú, ha az a₃ adattípusukból (vagyis az elnevezésükből vagy leírásukból) következő tartalmuk azonos. (Tehát itt most a könyvviteli eseményeket csak a verbális azonosítójuk intenziójával ^[113], azaz: mint absztrakt könyvviteli eseményeket, tekintjük adottnak, más paraméterüket nem vonjuk be a vizsgálatba. Természetesen az eseménytípus megállapításának helyességét ellenőrizhetjük is. Mégpedig a rá vonatkozó konkrét könyvviteli esemény a₄ adattípusának, a konkrét eseménykoordináták - hagyományos kettős könyvvitelben az eszköz- és/vagy forrásfajta-pár (másképpen eszköz- és/vagy forrásosztály-pár) - tartalma segítségével. Ezt az adatpárt a továbbiakban - egyelőre - röviden csak "osztálykoherenciának" vagy "osztályösszefüggésnek", ha pedig konkrét értékük van, akkor, mint korábban jeleztem, a konkrét gazdasági esemény által érintett végső vagyonosztályokat megadó koordinátáknak, rövidebben: a gazdasági esemény koordinátáinak fogom nevezni.^[114]
Tehát lássuk akkor a tipizálás módszereit:

Például:

1.) legyen három E halmazbeli konkrét könyvviteli eseményünk elnevezése (az a₃ típusú adata) a következő: e₁=["értékesítés bevétele készpénzért"], e₃=["készpénzes értékesítés bevétele"] és e₈=["értékesítés készpénzes árbevétele"]. E három esemény nyilvánvalóan azonos tartalmat takar, ezért ezek egyetlen absztrakt eseménytípust képviselnek. Most tehát létrehozzuk e 3 helyett az E_L halmaz első elemét -t mondjuk a következő elnevezéssel: =["értékesítés árbevétele készpénzben"], ugyanakkor az E halmazból töröljük az e₁, e₃ és e₈ elemeket. (Természetesen eseménynév helyett az a₃ absztrakt esemény tartalmazhatja az I_N=p& o& a nettó interpretáció tőmondatát is. Lehetne ez ekkor például e₁=["bevételeztük(p) az értékesítés árbevételét(o) készpénzben(a)"]. Ezek azonos tartalmú, de különböző változatait hasonlóképp tipizálhatjuk, s tudjuk e mondat és az eseménynév egymásba átfogalmazható, azonos tartalom mellett!)

2.) A tipizálást folytatjuk ekként: "Kiveszünk" ismét egy elemet az E halmazból és megvizsgáljuk: az esemény elnevezéséből fakadó tartalma azonos-e elnevezésének jelentésével. Ha igen ezt az elemet is töröljük az E halmazból és megvizsgáljuk a maradó elemek soronkövetkezőjét, míg ha nem azonos nevének jelentésével, akkor ez az elem (illetve elnevezése) lesz a következő absztrakt gazdasági eseménytípus: .

Például: legyen maradék E halmazbeli eseményeink soron következő tagja e₂=["értékesítés árbevétele nem készpénzért"]. Erről világosan látszik, hogy e_2¹ neveik jelentése alapján, így e₂-t megtesszük -nek és e₂-t az E halmazból töröljük.

3.) Ezt az eljárást addig folytatjuk, amíg az E halmazból minden elem el nem fogy. Ha az E halmaz már üres, akkor elkészültünk az absztrakt gazdasági események tipizálásával, s létrejött az Î E_L lehetséges absztrakt gazdasági eseménytípusokvéges halmaza (ahol j=1,2,...,M).

3.22 Az absztrakt gazdasági eseménytípusok lehetséges halmazának folyamatos felépítése szelekcióval egybekötött tipizálással:

A tipizálás másik alapelve az is lehet, hogy minden további nélkül elkezdjük a könyvelést, de annyi megszorítással, hogy: minden bekövetkező, osztálykoherenciájában (másképp: osztályösszefüggésében vagy a hagyományos könyvvitelben: kontírozási összefüggésében) különböző konkrét könyvviteli esemény neve helyébe különböző, ugyanakkor minden bekövetkező, osztálykoherenciájában egyező konkrét könyvviteli esemény neve helyébe egyező absztrakt gazdasági eseménytípust (eseménynevet/vagy I_N mondatot) helyettesítünk.
A tipizálás módszere:

1.) Az első bekövetkezett konkrét könyvviteli eseménynek adunk szabatos, a kontírozási vagy osztályösszefüggésével ellenőrzött nevet. Ez az eseménynév lesz az .

2.) Amikor bekövetkezik a második konkrét könyvviteli esemény, akkor megvizsgáljuk, hogy szabatos eseményneve vagy eseményleírása, az osztályösszefüggése (hagyományosan kontírozási vagy számlaösszefüggése) alapján ellenőrzötten, nem ekvivalens-e -vel. Ha nem, úgy ennek adunk egy -től különböző szabatos nevet, s ez az eseménynév lesz . Ámde, ha azonos -vel, akkor eme konkrét könyvviteli eseménynek is az nevet adjuk, s ezen a néven fog könyvviteli eseményként - kiegészítve a konkrét eseményadatokkal (esemény időpontja, bizonylatazonosítója, mennyiségi és értékadata, stb.) -, a könyvviteli nyilvántartásba bekerülni.

3.) S ezt így folytatjuk a könyvelési időszak végéig. Addigra szépen lassan, de folyamatosan kiépül az Î E_L lehetséges absztrakt gazdasági eseménytípusokhalmaza (ahol j=1,2,...,M), s az időszak közben már kiépült E_L-rész mindaddig a teljes E_L-ként funkcionál, amíg egy, E_L elemeivel nem azonosítható esemény-leírású, új, konkrét könyvviteli eseményt nem kell könyvelni. Ekkor az E_L-t, a már vázolt módon ki kell egészíteni.

Nyilvánvalóan alkalmazható a megkülönböztetés vagy az összevonás eljárása is kiegészítésként, ha szükség van rá:

Különböztessük meg az absztrakt gazdasági eseményektípusait, vagy azok közül némelyeket a szervezet profilja, és/vagy a szervezet által igénybevett bizonyos erőforrásfajták, stb. szerint. Legyenek például az

(a) eseménytípusok:

=["termékértékesítés árbevétele készpénzben"], és

=["termékértékesítés árbevétele nem készpénzben"].

Ekkor, ha az , absztrakt eseménytípusok helyett bevezetjük azok "A" és "B" termékre vonatkozó változatát, akkor E_Lkét elemmel bővül és mondjuk az ,,, elemek a következő értékeket veszik fel:

(b) eseménytípusok:

=["‘ A’ -termék-értékesítés árbevétele készpénzben"]

=["‘ B’ -termék-értékesítés árbevétele készpénzben"]

=["‘ A’ -termék-értékesítés árbevétele nem készpénzben"],

=["‘ B’ -termék-értékesítés árbevétele nem készpénzben"].

Természetesen a megkülönböztetés ellentéteként össze is vonhatunk eseménytípusokat. Pl. ha az előbbi 'A' és 'B' termékekkel kapcsolatos események külön megfigyelését a gazdálkodó és/vagy jogszabály nem igényli, akkor a (b) eseménytípusok helyett azok 'A' és 'B' eseményeinek összevonásával az (a) eseménytípusok is elegendőek. Ezzel viszont csökken a kontírozandó eseménytípusok száma.

Tekintsünk egy konkrét példát is:

=["Cement-értékesítés árbevétele készpénzben"],

=["Tégla-értékesítés árbevétele készpénzben"],

=["Mész-értékesítés árbevétele készpénzben"],

=["Homok-értékesítés árbevétele készpénzben"],

=["Sóder-értékesítés árbevétele készpénzben"].

Ha ezen anyagfajták mennyisége/értéke alakulásának külön megfigyelése nem szükséges, akkor ezen 5 eseménytípus helyett egy is elegendő, pl. a következő:

=["Építőanyag-értékesítés árbevétele készpénzben"] vagy még nagyobb halmazt lefedve egyszerűen csak

=["Anyagok értékesítési árbevétele készpénzben"].

Összevonással csökken, megkülönböztetéssel nő az eseménytípusok száma, ennek megfelelően csökken vagy nő a kontírozandó eseménytípusok száma is, ám ugyanígy csökken illetve nő a könyvviteli adatbázisból az egyes típusokhoz tartozó lekérdezhető információtartalom is. De hát valamit valamiért. Ezért az eseménytípusok Összevonása vagy csoportokra bontása megkülönböztetéssel alapos megfontoláson nyugvó döntést igényel minden gazdálkodó könyvelése esetében.

3.23 Az absztrakt gazdasági eseménytípusok lehetséges halmaza felépítésének osztályozáson és szelekción alapuló tipizálási elve és módszere:

A tipizálás alapelve az is lehet, hogy minden Î E_L lehetséges absztrakt gazdasági eseménytípust (ahol j=1,2,...,M), a 3.21 és 3.22 pontokban leírtak szerint, a bizonylatolt gazdasági események osztályozásának felhasználásával valósítjuk meg és az eredményt a megfelelő osztálykoherenciával illetve kontírozási összefüggéssel ellenőrizzük.

A tipizálás módszere: kiindulunk például a 3.22 pontban leírt osztályozás végső osztályaiból, az(oka)t szükség szerint tovább osztályozzuk. Ezt követőleg a kapott absztrakt gazdasági eseménytípusokat 3.21-3.22 pontban leírtak szerint a gazdálkodóhoz illően "testre igazítjuk", kiegészítjük, majd ellenőrizzük, és ha kell, javítjuk.

3.3 Az absztrakt gazdasági események gazdálkodóspecifikusságának elve, és a szabványos gazdasági eseménytípus

Belátható, hogy bármely gazdálkodó (vagy gazdálkodótípus) lehetséges gazdasági eseményetípusainak halmazában, azaz E_L-ben, minden valós gazdasági eseménynek megfelelő absztrakt gazdasági eseménytípus létrehozható. Természetesen ez áll a technikai jellegű könyvviteli (azaz a nem valódi gazdasági) események típusaira is, mint amilyenek a nyitási és zárási események, a pénzmozgások, a helyesbítések, a "számlák" (vagy vagyonosztályok) közti átvezetések, stb. Ezek is mind felvehetők az E_L halmazba.

Már eddig látható volt az is, hogy az E_L halmaz szükség szerint rugalmasan bővíthető - a könyvelés megkezdése után is - hisz ekkor eggyel, kettővel, stb. nagyobb M elemű, szintén véges halmazt kapunk, amely mindaddig fog így maradni, amíg egy másik elemmel bővítenünk nem kell a halmazt.

Tilos viszont azt az absztrakt eseménytípust törölni, amelyhez már könyvelési adatokat rendeltünk, hisz akkor információvesztés következik be. Ezt számítógépes könyvvitel esetén technikailag könnyen meg lehet akadályozni. Törlési engedélyt adni nyilvánvalóan csak arra az eseménytípusra szabad, amelyhez a könyvelés során adat-hozzárendelés még nem történt.

Az eseménytípus elnevezése (verbális azonosítója) viszont bármikor módosítható - a pontosítás igényével -, ámde üres és értelmezhetetlen karakterből, osztályösszefüggést szabatosan ki nem fejező leírásból nem állhat a módosított elnevezés sem!

Mindezek alapján a következő alaptétel (axióma) - a véges halmazt alkotó absztrakt gazdasági események gazdálkodóspecifikusságának elve - érvényesül:

(A_AE).: Minden gazdálkodóhoz egyértelműen hozzátartozik egy, az anyagi helyzetének lehetséges változásait egyértelműen meghatározó és páronként különböző absztrakt gazdasági eseményekből álló véges halmaz

Ez az axióma tehát, nyilvánvalóan nem csak az egyes konkrét gazdálkodókra, hanem ezek közös, lényeges tulajdonságaikkal jellemezhető csoportjaira, típusaira, sőt: fiktív, kitalált és az ún. "iparági, ágazati, vagy a minden típus jellegzetességét felölelően általános" gazdálkodótípusokra nézve is igaz.

A következő definíció pedig a szabványos gazdasági esemény(típus) fogalmát:

(D_SZE).: Szabványos gazdasági eseményeknek (röviden: szabványos eseményeknek) nevezem az olyan absztrakt gazdasági eseményt, amelyet, mint eseménynevet, egy adott gazdálkodó könyvvitelében a neki megfelelő konkrét könyvviteli esemény szabatos "megnevezésére" [azok a₃ adattípusa helyett] kötelező használni. A szabványos gazdasági eseményeket az absztrakt gazdasági eseményekből tipizálással képezzük úgy, hogy egyedei formálisan is (azaz: az esemény neve vagy leírása szavait és azok sorrendjét tekintve) és tartalmilag is (azaz: az esemény neve vagy leírása szavainak jelentését tekintve) mind különböznek egymástól és értelmes (másképp: reális) az eseménykoordináta-n-esük.

A (D_SZE) definíció és a (A_AE) axióma logikai összekapcsolásából folyik a következő tétel:

(T_SZE).: Minden gazdálkodóhoz egyértelműen hozzárendelhető egy, a gazdálkodóra jellemző, a konkrét könyvviteli események "megnevezésére" alkalmas, szabványos gazdasági eseményekből álló véges elemszámú halmaz.

E könyv írója 1993-től máig eredménnyel használja adószakértői és könyvelő cégénél saját fejlesztésű, DOS alatt futó, korlátlan számú cég könyvvitelére alkalmas számítógépi könyvviteli programját,^[115] benne a szabványos gazdasági eseményeket, a legkülönbözőbb gazdálkodók vagyonkönyveléséhez. Könyvelnek vele:

egyéni vállalkozók (iparosok, kereskedők, orvosok, ügyvédek, szoftverfejlesztők, stb.),

közkereseti és betéti társaságok,

korlátolt felelősségű és

részvénytársaságok,

ipartestületek,

alapítványok,

számára;

ezen belül a legkülönfélébb szakmák:

szolgáltatók,

kereskedelmi cégek,

személy- és teherfuvarozók,

nemzetközi szállítmányozók,

építőipari és

brókercégek,

exportőrök és

importőrök

részére.

A könyvelt vállalkozók, cégek évi könyvelési tételszáma is széles sávban szór. Van köztük évi

100-200,

1.000-2.000,

5.000-10.000, és

10.000-70.000

könyvelési tételszámú cég is. De a könyvelési események száma évi több százezer is lehet. Fontos adat, hogy a munka pusztán a szabványos gazdasági események használata következtében - az ellenőröket és az adatrögzítőket is beleszámítva - fele annyi dolgozót sem igényel, a határidők és a pontosság tartása mellett.

E ténycsoport amolyan experimentum crucis az A_AEaxióma és következményeinek igazsága mellett.
2. Függelék
1. Példák a különféle absztrakt eseménytípusok interpretációjára kijelentő mondat formájában

Megismételjük, hogy az itt következő kijelentő mondatok igei állítmánya - minthogy a mondatok megtörtént eseményt írnak le - múlt idejű. Az alany rejtett, hisz a történés alanyaként, értelemszerűen, nem lehet másról szó, mint a gazdálkodóról vagy üzletfeléről, esetleg tagjáról, munkavállalójáról, ezért őket nem indokolt explicite megjeleníteni. Az alany ezenkívül egyes vagy többes szám bármely személyének megfelelhet, de mi most úgy tekintjük, hogy mi vagyunk a gazdálkodók, ezért mi tettük azt, aminek végeredménye a gazdasági esemény. Természetesen lehetne a gazdálkodó pl. ő is, vagy más. E jegyzékben, kivételes esetben, alkalmazzuk még az 'ők' személyes névmásoknak megfelelő többes szám harmadik személyű igeragozást is, mellyel a gazdálkodónkkal kapcsolatba került személyekre utalunk.

Alkalmazott jelölések:

e - gazdasági eseményt leíró mondat jele;

p - állítmány (praedicatum);

o - tárgy (obiectum);

a - határozó (adverbium);

E - valamely eszközfajta;

F - valamely forrásfajta;

F_S - saját tőke (saját forrás);

F_I - idegen tőke (idegen forrás);

& - szövegkapcsolás (kontakenáció) jele.

Az absztrakt gazdasági eseményt interpretáló mondatunk állhat állítmány, tárgy és határozó alkatrészekből, esetleg ezek jelzős szerkezetével. A mondatok tartalmazhatják az 'a', 'az' határozott névelőt, és kötőszóként az 'és' szót, valamint tagolójelként a ',' vagy ';' jelet; de ezek el is hagyhatók, ha hiányuk nem értelemzavaró. Mindezek alapján tehát az eseményt a következő sémával ábrázolhatjuk:

(a) e = p& o& a.

(A sémákban csak a kontakenáció jelét használjuk a mondatalkatrészek szimbólumai között.)

Nézzünk egy példát:

e = Növeltük(p) & anyagkészletünket(o) & készpénzért(a).

A mondat persze tartalmazhat több határozót is. Sémája:

(b) e = p& o& a_1&a₂.

Például:

e = Vettünk(p) anyagot(o) készletre(a₁), készpénzért(a₂).

Vagy:

e = Elszámoltunk(p) bruttóbért(o) költségként(a₁) és kötelezettségként(a₂).

A több határozós (b) sémájú mondat mindig átfogalmazható a jelentése megtartásával (a) sémájúvá. Például:

e = Elszámoltunk(p) bruttóbért(o) költség- és kötelezettségnövekedésként(a).

e = Növeltük(p) anyagkészletünket(o), készpénzes vásárlással(a).

Megjegyzem, hogy természetesen a p, o, a mondatalkatrészek legtöbb permutációja értelmes magyar mondatot ad - ez ellenőrizhető. Mi azonban, ritka kivételtől eltekintve, az (a) és (b) alatti sorrendet fogjuk használni következetesen.

Az egyes eseménytípusokra itt adott példamondatokban már nem jelöljük meg a mondatrészeket szimbólumaikkal.

1.Beruházás, készletbeszerzés nem készpénzre (például):

Vásároltunk szoftvert átutalásos fizetéssel (E nő - F_I nő).

Beszereztünk tárgyieszközt átutalásos fizetéssel (E nő - F_I nő).

Vettünk készletre anyagot, átutalásos fizetéssel (E nő - F_I nő).

Vettünk készletre árut, átutalásos fizetéssel (E nő - F_I nő).

Felvettünk rövidlejáratú hitelt bankszámlára (E nő - F_I nő).
2.Árbevételek, egyéb bevételek (például):

Bevételeztük a termékértékesítés árbevételét a pénztárba (E nő - F_S nő).

Növeltük a termékértékesítés árbevételét követelés ellenében (E nő - F_S nő).

Elszámoltuk a szolgáltatási árbevételt követelésként (E nő - F_S nő).

Bevételeztünk tárgyieszköz-értékesítési árbevételt készpénzben (E nő - F_S nő).

Bevételeztük a bank által fizetett kamatot a bankszámlánkra (E nő - F_S nő).

Bevételeztük a kapott kártérítést a bankszámlánkra (E nő - F_S nő).

Elszámoltunk jegyzett tőkét követelésként (E nő - F_S nő).

Bevételeztünk tőketartalékot készpénzben (E nő - F_S nő).
3.Technikai tételek (például):

Megnyitottunk valamely eszközt a nyitómérleggel szemben (E nő - F_S nő).

Elszámoltuk a tárgyév után kapott kamatbevételt aktív időbeli elhatárolásként (E nő - F_S nő).

Elszámoltuk a tárgyév előtt általunk fizetett bérleti díjat aktív időbeli elhatárolásként (E nő - F_S nő).
4.Költségek, ráfordítások készletből vagy készpénzes ügyletként (például:)

Felhasználtunk készletből anyagot a termeléshez (F_S cs - E cs; K nő = F_S cs).

Felhasználtunk készpénzen vett anyagot közvetlenül a termeléshez (F_S cs - E cs; K nő = F_S cs).

Elszámoltunk dolgozói költségtérítést készpénzben (F_S cs - E cs; K nő = F_S cs).

Elszámoltuk valamely tárgyieszköz értékcsökkenését értékcsökkenési leírásként (F_S cs - E cs; K nő = F_S cs).

Igénybevettünk a gazdálkodáshoz jogi szolgáltatást készpénzfizetés mellett (F_S cs - E cs; K nő = F_S cs).
5.Kiadások, szállítónak tartozás kiegyenlítése (például):

Törlesztettünk hitelt bankszámláról (F_I cs - E cs).

Törlesztettünk hitelt készpénzben (F_I cs - E cs).

Kifizettük szállítói tartozásunkat bankszámláról (F_I cs - E cs).

Kifizettük szállítói tartozásunkat készpénzben (F_I cs - E cs).
6.Technikai tételek (például):

Megnyitottuk valamely eszköz értékcsökkenését a nyitómérleggel szemben (F_S cs - E cs).
7.Beruházás, készletbeszerzés készpénzre, vevői követelésünk kiegyenlítése (például):

Vásároltunk immateriális javakat készpénzért (E nő - E cs).

Beszereztünk tárgyieszközt készpénzért (E nő - E cs).

Vettünk készletre anyagot készpénzért (E nő - E cs).

Vettünk készletre árut készpénzért (E nő - E cs).

Átutalták vevőnkkel szembeni követelésünket a bankszámlánkra (E nő - E cs).

Kifizették a vevőnkkel szembeni követelésünket készpénzben (E nő - E cs).
8.Levont adók, járulékok (például):

Elszámoltunk levont személyi jövedelemadót adókötelezettségként (F_I cs - F_I nő).

Elszámoltunk személytől levont társadalombiztosítási járulékot járulékkötelezettségként (F_I cs - F_I nő).

Elszámoltunk könyvelt fizetendő ÁFA-t ÁFA-kötelezettségként (F_I cs - F_I nő).
9.Költségek, ráfordítások nem készpénzért (például):

Felhasználtunk átutalási kötelezettséggel vett anyagot a termeléshez/szolgáltatáshoz (F_S cs - F_I nő; K nő = F_S cs).

Elszámoltunk bruttó munkabért bérköltségként és bérkötelezettségként (F_S cs - F_I nő; K nő = F_S cs).

Igénybevettünk a gazdálkodáshoz jogi szolgáltatást átutalásos fizetéssel (F_S cs - F_I nő; K nő = F_S cs).

Elszámoltunk árfolyamveszteséget ráfordításként (F_S cs - F_I nő; K nő = F_S cs).
10.Technikai tételek (például):

Nyitottunk valamely forrást nyitómérleggel szemben (F_S cs - F nő).

Nyitottunk áthozott veszteséget nyitómérleggel szemben (F_S cs - F_S nő).

Elszámoltunk tárgyév előtt kapott bérleti díj-bevételt passzív időbeli elhatárolásként (F_S cs - F nő).

Elszámoltunk tárgyév után fizetett szolgáltatási díjat passzív időbeli elhatárolásként (F_S cs - F nő).

2. Példák a különféle absztrakt eseménytípusok interpretációjára eseménynévvel

1. Beruházás, készletbeszerzés nem készpénzre (például:)

átutalással fizetendő szoftverbeszerzés

átutalással fizetendő tárgyieszközbeszerzés

átutalással fizetendő anyagkészletbeszerzés

átutalással fizetendő árukészletbeszerzés

rövidlejáratú hitelfelvétel bankszámlára

2. Árbevételek, egyéb bevételek (például:)

készpénzes termékértékesítés

átutalással fizetendő termékértékesítés

átutalással fizetendő szolgáltatásértékesítés

készpénzes tárgyieszközértékesítés

bankkamat bevételezése bankszámlára

kártérítés bevételezése bankszámlára

jegyzett tőke és követelésének előírása

töketartalék bevételezése pénztárba

3. Technikai tételek (például:)

valamely eszköz nyitása

kamatbevétel aktív időbeli elhatárolása

bérletidíj aktív időbeli elhatárolása

4. Költségek, ráfordítások készletből vagy készpénzes ügyletként (például:)

anyagkészlet termelőfelhasználása

készpénzen vett anyag közvetlen termelőfelhasználása

készpénzfizetéssel dolgozói költségtérítés

tárgyieszköz értékcsökkenési leírása

készpénzes jogi szolgáltatás igénybevétele

Irodalomjegyzék

Baricz-Róth: Könyvviteltan (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989, 2006.)

Baricz Rezső: Mérlegtan (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1994.)

Deák Anna: A számlakeretek kialakulása és fejlődése (KJK, Budapest, 1958)

Dolesch Ferenc: Az egyszeres könyvvitel és az egyszerűsített mérleg (Verzál, 1995, Bp.)

Eisele, Wolfgang: Technik des betrieblichen Rechnungswesens (Buchführung und Bilazierung; Kosten- und Leistungsrechnung; Sonderbilanzen; 6. Auflage, Verlag Franz Vahlen, München, 1998.)

Ferencz László: Könyvviteltan. (MKKE. Számviteli Tanszék Munkaközössége, szerkesztette: Dr. Ferencz László. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978)

Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954)

Fogaras István: Külföldi számviteli rendszerek (KJK, Budapest, 1958)

Gulyás István: Modern könyvviteltan I. (GIN Professional Kiadó Kft, 2009., 2. kiadás 2010., Budapest); elérhető a könyvtárakban és megrendelhető itt: http://www.ginprofessional.hu/.

Gulyás István: Modern könyvviteltan III. - Az N-szeres (N³ 3) könyvvitel axiomatikus rendszere. (GIN Professional Kiadó Kft, 2010. október, Budapest). Ingyen letölthető a MEK.OSZK.HU-ról: http://mek.oszk.hu/07300/07350/.

Gulyás István: The doctrine of the modern bookkeeping III. - The elements and the axiomatic system of the N-entry (N³ 3) bookkeeping. (GIN Professional Publisher Ltd.; August 2010., Budapest) http://mek.oszk.hu/08600/08635/ free download.

Gulyás István: Modern könyvviteltan IV. Kontírozási és osztálykoherencia-kalkulus. Elmélet és módszertan, példákkal. (GIN Professional Kiadó Kft, 2010. október, Budapest); Ingyen letölthető itt: http://mek.oszk.hu/08800/08895/.

Hársing László: Bevezetés a tudományelméletbe (Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999.)

Hársing László: Tudományelméleti kisenciklopédia (Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999.)

Kosiol, Erich: Pagatorische Bilanz, 1976, Berlin.

Kuntner Róbert: A kettős könyvvitel elméletei (1913. Gámán-Lepáge L., Kolozsvár)

Kuntner Róbert: Könyvviteltan I. (Athenaeum, 1921, Budapest)

Kuntner Róbert: Könyvviteltan II. rész (Athenaeum, 1921, Budapest)

Kuntner Róbert: Bevezetés a könyvviteli ismeretekbe (Budapest, 1940, Athenaeum)

Lakatos Imre: Bizonyítások és cáfolatok. A matematikai felfedezés logikája. (Typotex Kft., Budapest; 1998)

Luca Pacioli: Az Aritmetikának, Geometriának, Mértékeknek és Aránylataiknak foglalata (Velence, 1494), magyar fordítása a harmadik főrész XI. traktátusának.

Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.

Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia Kiadó, Budapest, 1975.

Magyar Szinonimaszótár, Akadémia kiadó, Budapest, 1980

Magyar számviteli törvény (1991. évi XVIII. törvény); Az egyszeres könyvvitel és az egyszerűsített mérleg (Verzál, 1995 ., Bp.)

Magyar számviteli törvény (2000. évi C. törvény a számvitelről).

Ruzsa Imre - Máté András: Bevezetés a modern logikába; Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

Schä r, Johann, Friedrich: Buchaltung und Bilanz (Könyvvitel és mérleg), Berlin, 1890, 1914, 1919.

Schmalenbach, Eugen: Dynamische Bilanz, 1933, Leipzig.

Schmalenbach, Eugen: Der Kontenrahmen, G.A. Gloeckner, 1935, Leipzig.

Urbán János: Matematikai logika (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1983-1999.)

Dr. Urfi Péter: "Egy kollektív tudathasadás története. (A mezőgazdasági üzemtan és számvitel kategóriáinak ellentmondásos fejlődése)". Polvax Társadalomtudományi folyóirat 1. évf. 3. sz. (1997.); www.pszfz.bgf.hu/konyvtar/polvax/p-97-3/5urfi.pdf .

Tárgymutató

Jegyzetek

1. A dolog fogalom alatt közelebbről "szabatosan meg nem nevezett tapasztalati, képzeleti, vagy gondolati tárgyat értünk" a Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározásának megfelelően. ^[VISSZA]

2. Ld.: Pl.: Pólya György: A gondolkodás iskolája. A matematika módszerei új megvilágításban; 76. oldal 6. pont. (Fordította: Lakatos Imre. (Bibliotheca, Budapest, 1957); de lásd még erről: Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei, 184. oldal. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. ^[VISSZA]

3. Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei, 184. oldal. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. ^[VISSZA]

4. Nyilvánvalóan nem lett volna találó, ha Newton a testek fizikai egymásra hatását 'erő' helyett mondjuk 'ütés' szóval jelöli, amint enyhén szólva nem lenne találó az állattanban a 'ló' jelöletű állatot 'nyerítő'-nek titulálni, noha mindkét esetben közel járnánk a dolog lényegéhez. Lásd még erről: Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei, 182. oldal. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. ^[VISSZA]

5. Hársing László: Bevezetés a tudományelméletbe, x. oldal; Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999. ^[VISSZA]

6. Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei; 182. oldal (Osiris Kiadó, Budapest, 1999.) ^[VISSZA]

7. Pl.: Peák István: Bevezetés az automaták elméletébe. (Tankönyv Kiadó, Budapest, 1977.). ^[VISSZA]

8. Pl.: Pólya György: A gondolkodás iskolája. A matematika módszerei új megvilágításban; 73-78. oldal. (Fordította: Lakatos Imre. (Bibliotheca, Budapest, 1957); vagy pl.: Pólya György: A problémamegoldás iskolája. (Tankönyv Kiadó, Budapest, 1967.) ^[VISSZA]

9. A dolog fogalom alatt közelebbről "szabatosan meg nem nevezett tapasztalati, képzeleti, vagy gondolati tárgyat értünk" a Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározásának megfelelően. ^[VISSZA]

10. Nyilvánvalóan nem lett volna találó, ha Newton a testek fizikai egymásra hatását 'erő' helyett mondjuk 'ütés' szóval jelöli, amint enyhén szólva nem lenne találó az állattanban a 'ló' jelöletű állatot 'nyerítő'-nek titulálni, noha mindkét esetben közel járnánk a dolog lényegéhez. Lásd még erről: Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei, 182. oldal. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. ^[VISSZA]

11. Hársing László: Bevezetés a tudományelméletbe, Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999. ^[VISSZA]

12. Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei; 182. oldal (Osiris Kiadó, Budapest, 1999.) ^[VISSZA]

13. Diszjunkt = közös elem nélküli ^[VISSZA]

14. Részletesebb kiegészítő magyarázat olvasható az 1. Függelék 1. pontjában. ^[VISSZA]

15. Részletesebb kiegészítő magyarázat olvasható az 1. Függelék 1. és 2. pontjában. ^[VISSZA]

16. Megtörtént jogi és gazdasági értelemben egyaránt. ^[VISSZA]

17. Az N-szeres (N³ 3) vagyonkönyvvitelben a vagyont és/vagy a változásait N különféle (N=3,4,...) aspektus szerint osztályozzuk. ^[VISSZA]

18. A hagyományos könyvvitelben a gazdasági eseményhez tartozó eseménykoordináta-párt (ekkor n=2) kontírozási vagy számlaösszefüggésnek nevezzük.. ^[VISSZA]

19. Nem valódi gazdasági események a könyvviteli nyilvántartásban rögzített technikai tételek, mint például az év végi zárás és az év elejei nyitás tételei a záró illetve nyitómérleggel szemben, vagy a hibákat javító korrekciós tételek és az átvezetések, stb. ^[VISSZA]

20. Lásd az 1. Függelék 3. pontjában írottakat a tipizálás lehetséges konkrét megoldásaira példákkal. ^[VISSZA]

21. Kumulált = halmozott, vagy másképp: göngyölített. ^[VISSZA]

22. Ld. például az 1. függelékben az y₃ táblázatot és a diagramjait. ^[VISSZA]

23. Attribútum = valamely dolognak vagy dolgok halmazának, illetve valamely jelenségnek az a tőle elválaszthatatlan tulajdonsága, amely nélkül az nem létezhet, ill. nem gondolható el. ^[VISSZA]

24. Bruttóvagyon alatt a gazdálkodó semmivel nem csökkentett vagyonát, vagy másképpen vagyontárgyainak összességét vagy összes pénzbeli értékét értjük. A gazdálkodó nettó vagyona alatt a bruttó vagyonának és az adósságának azonos mértékegység szerint vett különbsége értendő. ^[VISSZA]

25. E definícióval kapcsolatban lássunk néhány példát.

Gazdálkodóra jellemző gazdasági eseménytípus például egy külkereskedő (cég) esetében az exportértékesítés és az importbeszerzés, szemben pl. egy belkereskedelmi céggel, ahol az előbbi gazdasági események jellemzően nem fordulnak elő - minthogy más a gazdálkodási profiljuk. Vagy például: építőipari szolgáltatás értékesítése egy építővállalkozás tipikus gazdasági eseménye, ám egy fodrászat esetében nem jellemző - mert más a gazdálkodási profil.

A gazdasági környezet hatása mutatkozik meg a különféle árfolyamnyereségek és veszteségek keletkezésének gazdasági eseményeiben, amelyek nyilvánvalóan nem minden gazdálkodóra jellemzőek. Viszont a játékadó fizetése gépenként egy játék-automatákat üzemeltető vállalkozó esetében a társadalmi környezete (azaz a törvényhozás által megszabott jogszabályok) hatására bekövetkező jellemző gazdasági eseménytípus, míg ez az eseménytípus nem jellemző játék-automatákat nem üzemeltető vállalkozók, pl. a külkereskedő vagy az építő cég és a fodrászat esetében. A természeti környezet hatását mutató jellemző gazdasági eseménytípus a pl. a növényeket ért fagyáskárok miatti költségelszámolás egy növénytermesztéssel foglalkozó mezőgazdasági gazdálkodó esetében, míg ez az eseménytípus nem merülhet fel pl. egy banknál, vagy a már említett külkereskedő, illetve egy építő cég és egy fodrászat esetében. ^[VISSZA]

26. Ld.: például Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954); 11. oldalának VII./1. pontját, és Ferencz László: Könyvviteltan; 10. oldal 2. bekezdését (MKKE. Számviteli Tanszék Munkaközössége, szerkesztette: Dr. Ferencz László. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978); Baricz-Róth: Könyvviteltan, 107. oldal 42.1 pont "A tevékenység eredményessége többféleképpen is mérhető"; Aula Kiadó, Budapest, 1994-2006 . ^[VISSZA]

27. Itt most a dolog tehát - az 'objektíve létező' kikötés folytán - valamely a tudatunktól függetlenül létezőnek tekintett anyagot, tárgyat, jelenséget jelöl. ^[VISSZA]

28. A 'törekszünk' ige azt érzékelteti, hogy igyekezetünk csak bizonyos (kisebb-nagyobb) mérvű hibával sikerülhet, pontosan viszont soha. Ezt nevezi a méréstudomány a mérés hibájának, mint a mérés objektív jellemzőjének. ^[VISSZA]

29. Itt most a dolog tehát - az 'objektíve létező' kikötés hiányában - fizikailag észlelhető anyagot, tárgyat, jelenséget és gondolati-képzeleti tárgyat egyaránt jelölhet, ámde a létezők valamely tulajdonsága nagyságának számítással való meghatározása mindig csak elméletileg megalapozott, azaz hipotetikus, melyet méréssel lehet esetleg igazolni. ^[VISSZA]

30. A 'törekszünk' fordulat itt is a többnyire fennálló számítási hibára, pontatlanságra, vagy adott esetben a törvényszerűen fennálló közelítő jellegre utal - gondoljunk például a végtelen tizedestörtet eredményező osztásra. ^[VISSZA]

31. Az más kérdés, hogy a 3 és 4 oldalú derékszögű háromszög átfogójának a Pythagoras-tétel alkalmazásán alapuló kiszámítása helyett, áttérhetünk pl. egy ilyen háromszög papíron való megszerkesztésére, és ekkor már az átfogó hosszát meg is mérhetjük. Azonban ez már, nyilván nem ugyanaz a feladat. ^[VISSZA]

32. A számítás, logikai aspektusból nézve és általános értelemben nem más, mint számszerűsítésre vezető, célszerű sorrendben elvégzett, többnyire jól formalizált logikai műveletek összessége - G.I. ^[VISSZA]

33. Ld.: a hasonló definíciót adó Magyar Értelmező Kéziszótár [29] 690. oldalát. ^[VISSZA]

34. A vagyonosztályról, a vagyonosztályozásról és ezeknek a könyvviteli számlakerettel és a könyvviteli számlákkal való kapcsolatáról részletes ismertetés olvasható e könyv 1. Függelékében is. ^[VISSZA]

35. Megtekinthető a teljes "első könyv" (438. p.) magyar nyelven az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) (http://www.oszk.hu/index_hu.htm), a Budapesti Corvinus Egyetem Központi Könyvtárában (http://www.lib.uni-corvinus.hu/ ) a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában (http://www.lib.pte.hu/); a Debreceni Egyetem Egyetemi Nemzeti Könyvtárában (http://www.lib.unideb.hu/ ); a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtárában (http://konyvtar.ksh.hu/index.htm); a harmadik rész a Magyar Elektronikus Könyvtár (OSZK) honlapján online ingyen letölthető (http://mek.oszk.hu/07300/07350/). ^[VISSZA]

36. A Modern könyvviteltan IV. c. könyv a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK-OSZK) honlapján megtekinthető és online ingyen letölthető (http://mek.oszk.hu/07300/07350/ ). ^[VISSZA]

37. Ld.: e könyv 1. Függelékében is. ^[VISSZA]

38. Schmalanbach, Eugen: Der Kontenrahmen (A számlakeret), G.A. Gloeckner, 1935, Leipzig. ^[VISSZA]

39. A nyereség (a gazdálkodás nyeresége) e vagyonkönyvvitelben alapfogalom, és a nem tőkebetét vagy tőketartalék jellegű sajátvagyonrész többletének, azaz kifejezetten a gazdálkodásból illetve a gazdálkodás miatt keletkező "sajátvagyon-nyerés" szinonimája. ^[VISSZA]

40. A veszteség (a gazdálkodás vesztesége) e vagyonkönyvvitelben alapfogalom, és a nem tőkebetét vagy tőketartalék jellegű sajátvagyonrész csökkenésének, azaz kifejezetten a gazdálkodás miatti "sajátvagyon-vesztés" szinonimája. ^[VISSZA]

41. A 'hozam' könyvvitelbeli fogalmát jelző szó homonimája az agrárgazdaságtan 'hozam' szavának, azaz a szó és a különböző jelöletük, a két fogalom, nem ekvivalens intenzionálisan; mást és mást jelent a két eltérő tárgyalási univerzum szerint. Az agrár-gazdaságtani hozam fogalmán nagyjából a természetes egyed- és/vagy tömegszaporulatot, illetve más egyedhasznosulást értenek. A mezőgazdasági hozam a könyvvitelben, mint saját termelésű készlet kerül elszámolásra, tartalma tehát bizonyos analógiát mutat az ipargazdaságtan és a könyvvitel befejezetlen termelés és/vagy félkész-, késztermékkészlet fogalmával. ^[VISSZA]

42. Baricz-Róth: Könyvviteltan; 108-111. oldal (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989-2006.) ^[VISSZA]

43. A nyereség (a gazdálkodás nyeresége) e vagyonkönyvvitelben alapfogalom. Nem definiáljuk, ámde elmondható vele kapcsolatban, hogy a nem tőkebetét vagy tőketartalék nevű sajátvagyonrész többletének, azaz kifejezetten a gazdálkodásból vagy annak kapcsán keletkezett "sajátvagyon-nyerés" szinonimája. ^[VISSZA]

44. Eisele, Wolfgang: Technik des betrieblichen Rechnungswesens, - Buchführung und Bilazierung; -- Kosten- und Leistungsrechnung; - Sonderbilanzen; 6. Auflage; 81. oldal. (Verlag Franz Vahlen, München, 1998.) ^[VISSZA]

45. Schä r, Johann, Friedrich: "Buchaltung und Bilanz"; 69. oldal. (Könyvvitel és mérleg), Berlin, 1890, 1914, 1919. ^[VISSZA]

46. Dr. Urfi Péter: "Egy kollektív tudathasadás története. (A mezőgazdasági üzemtan és számvitel kategóriáinak ellentmondásos fejlődése)", első oldal; Polvax Társadalomtudományi folyóirat 1.évf. 3. sz. (1997.) ^[VISSZA]

47. A veszteség (a gazdálkodás vesztesége) e vagyonkönyvvitelben alapfogalom, és a nem tőkebetét vagy tőketartalék jellegű sajátvagyonrész csökkenésének, azaz kifejezetten a gazdálkodás miatti "sajátvagyon-vesztés" szinonimája. ^[VISSZA]

48. Dr. Urfi Péter: "Egy kollektív tudathasadás története. (A mezőgazdasági üzemtan és számvitel kategóriáinak ellentmondásos fejlődése)"; Polvax Társadalomtudományi folyóirat 1.évf. 3. sz. (1997.) ^[VISSZA]

49. Ferencz László: Könyvviteltan; 25. oldal. (MKKE. Számviteli Tanszék Munkaközössége, szerkesztette: Dr. Ferencz László. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978), és Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete; 79. oldal. (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954) ^[VISSZA]

50. Baricz-Róth: Könyvviteltan; 92. oldal 1. bekezdés (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989-2006.) ^[VISSZA]

51. Baricz-Róth: Könyvviteltan; 92. oldal b) pont. (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989-2006.) ^[VISSZA]

52. Ruzsa Imre - Máté András: Bevezetés a modern logikába; Osiris Kiadó, Budapest, 1997. ^[VISSZA]

53. Dr. Urfi Péter: "Egy kollektív tudathasadás története. (A mezőgazdasági üzemtan és számvitel kategóriáinak ellentmondásos fejlődése)", utolsó oldal; Polvax Társadalomtudományi folyóirat 1.évf. 3. sz. (1997.) ^[VISSZA]

54. Baricz-Róth: Könyvviteltan; 92., 93. oldal, valamint a 113. és 115. oldal 1. bekezdés (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989-2006.) ^[VISSZA]

55. Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémia Kiadó, Budapest, 1975; és Magyar Szinonimaszótár, Akadémia kiadó, Budapest, 1980. ^[VISSZA]

56. Madarász Tiborné - Pólos László - Ruzsa Imre: A logika elemei; 182. oldal (Osiris Kiadó, Budapest, 1999.). ^[VISSZA]

57. Baricz-Róth: Könyvviteltan; 92. oldal a) pont. (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989-2006.) ^[VISSZA]

58. Baricz-Róth: Könyvviteltan (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989 -2006.) ^[VISSZA]

59. Attribútum = a dolog elválaszthatatlan és létéhez nélkülözhetetlen (alapvető, lényeges) tulajdonsága. ^[VISSZA]

60. Lásd az 1. Függeléket. ^[VISSZA]

61. Emlékeztetőül: "ellentétes vezetésű" számlák esetében az eszközszámlák bal oldalán, a forrásszámlák jobb oldalán vannak a nővelő, s ellenkező oldalukon a csökkentő tételek. ^[VISSZA]

62. Baricz-Róth: Könyvviteltan című tankönyv (Bp. 1994-2000.) ; 46. oldal. ^[VISSZA]

63. Valójában a pusztán egy tőmondattal megadott gazdasági esemény, elvonatkoztatva a többi, számszerű adatától ún. absztrakt gazdasági esemény, amint erről a Modern könyvviteltan című első könyvem első részének III. fejezet 3.3 pontjában olvashatunk. Itt azért alkalmazható a gazdasági eseménynek ez az "egyszerűsített fajtája", mert egyfelől az absztrakt gazdasági esemény is gazdasági esemény, másfelől, mert e helyütt is, mint több más esetben is, ez az absztrakción átment gazdasági esemény elegendő témánk érthető kifejtése érdekében. ^[VISSZA]

64. Baricz-Róth: Könyvviteltan című tankönyv (Bp. 1994.-2000) ; 134.. oldal. ^[VISSZA]

65. Hársing László: Tudományelméleti kisenciklopédia (Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999.) ^[VISSZA]

66. Gulyás István: Modern könyvviteltan, GIN Professional Kiadó Kft, 2009, 2010. Budapest. ^[VISSZA]

67. Id. i.m. 27. oldalán. ^[VISSZA]

68. Ezek, mint már említettük, a hagyományos könyvvitelben az ún. számla- vagy kontírozási összefüggések adatai. ^[VISSZA]

69. Ld. pl.: Fogaras-Horváth: A könyvvitel elmélete, 26., 27. oldal (Tankönyvkiadó, Budapest, 1963); és Ferencz László: Könyvviteltan; 10. oldal 8. bekezdését és 11. oldalának d) pontját. (MKKE. Számviteli Tanszék Munkaközössége, szerkesztette: Dr. Ferencz László. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978); és Baricz-Róth: Könyvviteltan, 10. oldal b) pontbeli felsorolása 4. tagjában, vagy a 45. oldal 4. bekezdésében, vagy a 87. oldal utolsó előtti bekezdésében (BKE., Aula Kiadó, Tankönyv, 1989- 2006.). ^[VISSZA]

70. Lásd: Gulyás István: Modern könyvviteltan, "Első rész" (GIN Professional Kiadó Kft, 2009, 2010.. Budapest), a bizonyítást lásd ugyanott a "Harmadik rész" 1. pontban. ^[VISSZA]

71. Schmalanbach, Eugen: Dynamische Bilanz, 1933, Leipzig;. Kosiol, Erich: Pagatorische Bilanz, 1976, Berlin. ^[VISSZA]

72. Luca Pacioli: Az Aritmetikának, Geometriának, Mértékeknek és Aránylataiknak foglalata (Velence, 1494), magyar fordítása a harmadik főrész XI. traktátusának ^[VISSZA]

73. Kuntner Róbert dr.: Bevezetés a könyvviteli ismeretekbe; (Budapest, 1940; Athenaeum). ^[VISSZA]

74. Fogaras István: Külföldi számviteli rendszerek, számlakeretek; KJK; Budapest, 1958. ^[VISSZA]

75. Fogaras-Horváth: A könyvvitel elmélete; Tankönyvkiadó, Budapest, 1963. ^[VISSZA]

76. Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Számviteli Tanszék Munkaközössége, szerk.: Ferenc László; Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. ^[VISSZA]

77. Baricz-Róth: Könyvviteltan. (BKE. Tankönyv, 1993-2000., Budapest). ^[VISSZA]

78. Wolfgang Eisele: Technik des betrieblichen Rechnungswesens; Verlag Franc Vahlen, München, 1998. ^[VISSZA]

79. Lakatos Imre: Bizonyítások és cáfolatok, (A matematikai felfedezés logikája), 159. oldal; Typotex Kft, Budapest; 1998. ^[VISSZA]

80. Schä r, Johann, Friedrich: "Buchaltung und Bilanz" (Könyvvitel és mérleg), Berlin, 1914, 1919. ^[VISSZA]

81. Eukleidész után ("A matematika számára nincs királyi út..") szabadon. ^[VISSZA]

82. Von Erich Herrling und Claus Mathes: Der Buchführungs-Ratgeber, Beck-Wirtschaftsberater im dtv, München; lásd 17. oldal: A könyvviteli mérleg magyar Eszköz oldalának német elnevezése: Vermögen (Vagyon) vagy alternatív elnevezése Verwendung (Hasznosítás), míg a magyar Forrás megfelelője: Kapital (Tőke), vagy alternatív elnevezése: Quelle (Forrás). ^[VISSZA]

83. Megrendelhető és egy része ingyen letölthető a GIN Professional Kiadó Kft: webcímén http://www.ginprofessional.hu/GI-A_modern_n-szeres_kvitel_20090814_01Rv_html-ben/N-szeres-kvitel_ajanl_2009_hu.html, valamint az Országos Széchényi Könyvtár MEK honlapjáról: http://mek.oszk.hu/07300/07350/ . ^[VISSZA]

84. Lásd előző lábjegyzetet. ^[VISSZA]

85. Honvári János szerkesztésében : Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig; 66. oldal. (Aula Kiadó, Budapest, 1996.) ^[VISSZA]

86. Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954-1963); 210. oldal. ^[VISSZA]

87. Baricz.-Róth.: Könyvviteltan. (BKE. Tankönyv, 1989,..., 2009)., 127-128. oldal. ^[VISSZA]

88. Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954-1963); 211. oldal. ^[VISSZA]

89. Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954) ^[VISSZA]

90. Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954); 254. oldal. ^[VISSZA]

91. Baricz.-Róth.: Könyvviteltan. (BKE. Tankönyv, 1989,..., 2006)., 139-141. oldal. ^[VISSZA]

92. Eisele, Wolfgang: Technik des betrieblichen Rechnungswesens (Buchführung und Bilazierung; Kosten- und Leistungsrechnung; Sonderbilanzen; 6. Auflage, Verlag Franz Vahlen, München, 1998.); 488-489. oldal. ^[VISSZA]

93. Kuntner: Könyvviteltan II. rész, 1921. ^[VISSZA]

94. Dolesch Ferenc: Az egyszeres könyvvitel és az egyszerűsített mérleg (Verzál, 1995 ) ^[VISSZA]

95. Az egyszeres könyvvitel és az egyszerűsített mérleg (Verzál, 1995 ), magyar számviteli törvény (1992-2000) ^[VISSZA]

96. Az angol (double entry) kettős könyvvitel mellett (syngle entry ) egyszererű és nem egyszeres könyvvitelről beszél, mint ezt a bevezetőben említettük . A magyar szakirodalomban viszont a kettős mellett makacsul tartja magát az egyszeres könyvvitel elnevezés, mely didaktikai szempontból komoly károk forrása, hisz dezinformál: azt a látszatot kelti a laikusok előtt , hogy létezik értelmes egyszeres vagyonkönyvvitel.. ^[VISSZA]

97. Baricz-Róth: Könyvviteltan, 45. oldal lábjegyzete (Aula Kiadó, BKE. Tankönyv, 1990, 2000). ^[VISSZA]

98. Schä r, Johann, Friedrich: "Buchaltung und Bilanz" (Könyvvitel és mérleg), Berlin, 1890, 1914, 1919. ^[VISSZA]

99. Fogaras István - Horváth Jenő: A könyvvitel elmélete (MKKE tankönyv, Tankönyvkiadó, Budapest, 1954-1963); 27. oldal. ^[VISSZA]

100. Hársing László: Tudományelméleti kisenciklopédia (Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999.); 188. oldal. ^[VISSZA]

101. Baricz-Róth: Könyvviteltan. (BKE. Tankönyv, 1989-2009)., 129-133.. oldal. ^[VISSZA]

102. Kuntner Róbert dr.: Bevezetés a könyvviteli ismeretekbe; (Budapest, 1940; Athenaeum), 110-118. oldal. ^[VISSZA]

103. Hársing László: Tudományelméleti kisenciklopédia (Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999.); 188. oldal. ^[VISSZA]

104. Hangsúlyozzuk: mint erre már utaltunk, a könyvviteli számla vezetésének manuális jellegén sem a XX. század elejei könyvelőgépek, sem a PC-kor "virtuális" számlát használó számítógépi programjai nem változtatnak semmit! ^[VISSZA]

105. Meg kell jegyeznem: A könyvviteli számlák iménti funkciójának teljesülését nyilvánvalóan nem befolyásolja az a körülmény, hogy a számlákat az idősoros elszámolású naplóval párhuzamosan és folyamatosan vezetik, avagy csak később és időnként - akár évente csak egyszer. ^[VISSZA]

106. Hársing László: Tudományelméleti kisenciklopédia (Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999.); 188.oldal. ^[VISSZA]

107. Lásd: Gulyás István: Modern könyvviteltan, (GIN Professional Kiadó Kft, 2009. Budapest.) "Harmadik rész" a GIN Professional Kiadó Kft: webcímén http://www.ginprofessional.hu/GI-A_modern_n-szeres_kvitel_20090814_01Rv_html-ben/N-szeres-kvitel_ajanl_2009_hu.html, valamint az Országos Széchényi Könyvtár MEK honlapján: http://mek.oszk.hu/07300/07350/ . ^[VISSZA]

108. Individuum = a dolgok egy önálló egyedi példánya. ^[VISSZA]

109. Hársing László: Tudományelméleti kisenciklopédia, 163. oldal; Bíbor Kiadó, Miskolc, 1999. ^[VISSZA]

110. Ld. az osztályozás definícióját az első könyvem "Harmadik rész" 1.11 pontjában. ^[VISSZA]

111. Lásd előző lábjegyzet. ^[VISSZA]

112. Ezt, mint korábban is már említettük, a hagyományos könyvvitelben számla- vagy kontírozási összefüggésnek nevezik. ^[VISSZA]

113. Értsd: jelentésével. ^[VISSZA]

114. Mint azt már említettem, a hagyományos könyvvitelben ez a közismert kontírozási vagy számlaösszefüggés nevet viseli. ^[VISSZA]

115. © ® Gulyás István: "GIN, az intelligens főkönyvi program"; DOS 1.1-5.01 verzió; 1993-2000. Korlátlan számú cég könyvelésére, automatikus (hálózatra is) adatbázist-duplikáló adatvédelemmel, szünetmentes energiaforrást nem igénylő, rekordonkénti azonnali mentéssel. A program bármilyen nyelven, bármilyen cégnek és bármely állam számviteli, adózási jogszabályi feltételeinek megfeleltethető, az outputok tekintetében is. 2000-kompatíbilis. A program és működése megtekinthető, illetve megrendelhető: a GIN Professional Adószakértői, Számviteli és Szoftverfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaságnál, H-1163, Budapest, Edit u. 15.; Telefon: +36-1-6308708, +36-1-4010248; Fax: +36-1-4010247. URL: www.ginprofessional.hu . ^[VISSZA]

Vissza a lap elejére:

1. Beruházás, készletbeszerzés nem készpénzre (például:)
	átutalással fizetendő szoftverbeszerzés
	átutalással fizetendő tárgyieszközbeszerzés
	átutalással fizetendő anyagkészletbeszerzés
	átutalással fizetendő árukészletbeszerzés
	rövidlejáratú hitelfelvétel bankszámlára
2. Árbevételek, egyéb bevételek (például:)
	készpénzes termékértékesítés
	átutalással fizetendő termékértékesítés
	átutalással fizetendő szolgáltatásértékesítés
	készpénzes tárgyieszközértékesítés
	bankkamat bevételezése bankszámlára
	kártérítés bevételezése bankszámlára
	jegyzett tőke és követelésének előírása
	töketartalék bevételezése pénztárba
3. Technikai tételek (például:)
	valamely eszköz nyitása
	kamatbevétel aktív időbeli elhatárolása
	bérletidíj aktív időbeli elhatárolása
4. Költségek, ráfordítások készletből vagy készpénzes ügyletként (például:)
	anyagkészlet termelőfelhasználása
	készpénzen vett anyag közvetlen termelőfelhasználása
	készpénzfizetéssel dolgozói költségtérítés
	tárgyieszköz értékcsökkenési leírása
	készpénzes jogi szolgáltatás igénybevétele